Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az idei gamescomon rengeteg játékot lehetőségem volt kipróbálni, ráadásul ezek meglehetősen széles skálán mozogtak, a stratégiától kezdve a külső nézetes akciójátékon keresztül egészen a mókás shoot ’em upig. És voltak köztük olyan játékok is, amelyekre már jóval a gamescom előtt is felfigyeltem. Ezek közé tartozik a Brass Token stúdiójában készülő The Chant is. Aki ismer, az tudja, hogy nagyon szeretem a horror kalandjátékokat, köztük a Supermassive Games munkáit. Nos, a The Chant mintha csak náluk készülne!
A gamescomon a játék nagyjából közepébe csöppentem bele, amikor már hősünk rég a szigeten van, és arra is rájött, hogy valami nagyon, de nagyon nincs rendben arrafelé. A történet szerint Jessica azért utazik egy távoli, félreeső szigetre, ahová egy gyerekkori barátnője, Kim hívta meg, hogy kicsit kiszakadjon a karrierre összpontosító hétköznapjaiból és feltöltődjön. A szigeten békés meditálás és csoportos foglalkozások, közös éneklések várják, amelyek a tervek szerint segítenek neki leküzdeni a stresszt. Igen ám, csakhogy az egyik ilyen közös éneklés véletlenül (vagy sem?) megnyitja a Gloom átjáróját, amely történetesen a terror dimenziója. Az itt élő lények mind a félelemből és szorongásból táplálkoznak.
A játékmenet igazi egyvelegnek tűnik, amely magán hordozza a Silent Hill és az Alan Wake stílusjegyeit is. Jessicát irányíthatjuk, aki nem egy harcos, cserébe egy roppant törékeny és szellemileg is kissé instabil nő. Ennek megfelelően, amikor megnyílik egy párhuzamos dimenzió és a szigeten sosem látott szörnyetegek bukkannak fel, ráadásul a többi táborlakó is egyre furcsábban kezd viselkedni, nem meglepő, hogy pánikrohamokban tör ki. Ez a játékmenet egyik érdekes alappillére is. Azon túl, hogy karakterünk fizikai állapotát óvnunk kell, ugyanígy a szellemi épségére is figyelnünk kell. Ha ugyanis ez lesüllyed egy bizonyos szint alá, akkor Jessica pánikrohamban tör kis és sokkal sebezhetőbbé válik. Ilyenkor a legjobb minél messzebb futni attól, ami kiborította, és egy biztonságos helyen meditálással megnyugtatni az elméjét.
De természetesen a futás nem megoldás, Jessicának szembe kell néznie mindenféle rémséggel, amelyek legyőzéséhez általában mindig más eszközök vagy taktika kell. Emellett vannak fejtörők és kisebb feladványok is. Tárgyakat kell keresgélni, kulcsokat és szimbólumokat. Bizonyos kapukat csak utóbbiak összekombinálásával lehet kinyitni, de a próba során volt olyan szakasz is, amikor egy sötét bányában biztosítékokat kellett keresgélni, hogy visszakapcsoljuk a világítást. Persze ebben semmi újdonság vagy egyediség nincs, de ettől még jól működött. A harcrendszer nekem egy picit bagatellnek érződött, hiszen a szörnyeket lényegében parázsló végű fáklyával kellett megcsapkodni párszor. Az külön mókásan festett, amikor a még mindig parázsló csonkot egyszerűen zsebre vágta karakterünk.
A látványvilág elég meggyőző volt, abszolút hozza azt a színvonalat, amit egy Supermassive Games játék is kínál. A hangulat pedig kifejezetten erősnek érződött, ami bíztató a jövőre nézve. Ha a fejlesztőknek sikerül egy jó sztorit kerekítenie ebből a terror dimenziós, szektás, titokzatos szigetes kavalkádból, akkor valószínűleg a The Chant az idei ősz egyik kellemes kalandjátéka lehet. Mert a játékmenet, ha innovatívnak nem is, de szórakoztatónak tűnik, márpedig ez az egyik legfontosabb. A megjelenésre a jelen állás szerint november 3-án kerülhet sor PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-en. Kíváncsian várjuk.
