
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Vakondok immár az egyik legsikeresebb hazai dokumentumfilm-sorozat, amely eddig négy epizódot foglalt magába. Az első felvonás (Az igazság odalent van) még a főváros underground, független szubkultúráját mutatta be. Viszont a második epizóddal (Demoscene – Az algoritmusok művészete) már kifejezetten a számítástechnika világa felé fordultak a készítők, a hazai demoscene szubkultúrát bemutatva.
A harmadik filmben (Út a felszínre) a digitalizáció és az internet megjelenésének zeneiparra mért hatásával foglalkoztak, amely lehetővé tette, hogy bárki megmutassa tehetségét és az emberek bárkire rátaláljanak. A negyedik felvonás a Vakondok 4: Végigjátszás címet viselte, amiből kitalálható, hogy visszatértek a videojátékos témához. Ezúttal is a ’80-as évekbe repülhettünk vissza rengeteg érdekes interjú segítségével, amelyekben az akkori hazai videojátékfejlesztés úttörői mesélték el saját történeteiket.

Így érkeztünk el napjainkba, amikor is a készítők az eddigi leghosszabb epizóddal jelentkeztek. Ez a Stamps Back, amely szintén a Vakondok széria részeként érkezett, és ismét egy nagyon érdekes témakört jár alaposan körül. És itt most az alaposan úgy értsd, hogy NAGYON alaposan. Míg az előző epizódok rendre klasszikus 90-100 perc körül hosszúsággal bírnak, addig a Stamps Back szinte már maratoni: két és fél órás nosztalgiatúra! Ennek díszbemutatójára ültünk be mi is, ahol a készítők többek közt az is elárulták, hogy a filmhez készített interjúk vágatlan levetítése röpke 72 órára rúgna...
A címadásnál máris megállhatunk egy gondolatra. A dokumentumfilm a hazai videojátékos-társadalom születésének idejét, a ’80-as éveket és egy picit a ’90-es évek első felét dolgozza fel. Ekkoriban, jócskán az internet mindenhez is hozzáférést biztosító végtelenje előtt az egyszeri játékosoknak egészen más utat kellett bejárnia, hogy megkaparintson egy-egy korabeli játékot. Valóságos globális hálózat épült ki az évek során, amelynek hazánkban is megvoltak a maga gócpontjai, mint a híres Csokonai Művelődési Ház és az ott tartott számítógépes találkozók. Itt cseréltek gazdát a floppylemezek, pontosabban az azokon lapuló – olykor a vasfüggönyön túlról becsempészett – játékok. Igazi hősnek számított valaki, ha olyasmivel rukkolt elő a saját kapcsolati rendszerének hála, amihez más még nem fért hozzá.

A dokumentumfilm címe, vagyis a Stamps Back is egy ekkoriban rendszeresen használt szópár volt. E hálózatokat gyakorta fiatalok, sőt gyerekek működtették, akiknek eleinte egyáltalán nem a pénzszerzés lebegett a szeme előtt, hanem a játékok megszerzésének és továbbadásának puszta sikerélménye. A tagok lényegében a legegyszerűbb módját választották a gyakran külföldi partnereikkel való csereberélésnek: a postát. És mivel a postán alig-alig ellenőrizték, hogy milyen bélyegek csücsülnek a boríték sarkában, elterjedt a szállóige: stamps back, vagyis kérem vissza a bélyeget! Az egykori tagok mesélnek a technikákról, hogyan hasznosították újra ezeket a bélyegeket egészen addig, míg szó szerint elmállottak a sok használattól.
A játékok gyakran eleve feltört állapotban cseréltek gazdát, a törések készítői pedig egyre bonyolultabb és látványosabb intrókat pakoltak a játékok elé, hogy ezzel hirdessék saját sikerüket. És üzenjenek minden partnerüknek, minden barátnak és persze azoknak, akikkel épp nem voltak barátok. Idővel már nem is feltétlenül a játékok cseréje tartotta fent ezt a szubkultúrát, hanem ezen intrók. Aztán a postai lemezküldözgetést felváltották a BBS-ekhez való modemes csatlakozás. Ekkor kísérletezték ki a fiatalok azokat a hacker-megoldásokat, amelyekkel szó szerint korlátlanul tudtak telefonálni, vagy kicselezni a feltöltőkártyákat használó MATÁV telefonfülkéket.

Egészen más korszak volt ez, amelyben megszülettek az első hazai videojátékos- és számítástechnikai magazinféleségek is. Ilyen volt a Commodore Világ vagy a szintén legendássá vált 576 kbyte. Ezek megszületéséről is mesélnek a filmben szerkesztőik, ahogy azt is megtudhattuk, hogy kezdetben az elkészített anyagokat mennyire nem tudták még a nyomdai elvárásokhoz igazítani. De működött, és apránként kiforrta magát, levetkőzte a gyermeteg hibákat. És ma biztosan egész más lenne a világ és a hazai videojátékos társadalom is, ha akkor azok a srácok nem merülnek el teljesen ebben az akkor még ismeretlen misztikumban, amit számítástechnikának hívnak.
A Stamps Back pár alkalommal budapesti és vidéki mozikban lesz megtekinthető (a vetítésekről itt tájékozódhattok), később pedig a korábbi Vakondok-filmekhez hasonlóan online lehet majd megnézni.