26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Egyéb

Az 5 legjobb zombis videojáték

Sorra vettük szerkesztőségünk kedvenceit.

Írta: PlayDome 2 hozzászólás

Az 5 legjobb zombis videojáték

A héten jelenik meg a Dead Island 2, ez alkalomból szavazást tartottunk munkatársaink között, hogy melyek szerintük az eddig megjelent legjobb zombis játékok. Az összesítés után pedig röviden be is mutatjuk a helyezetteket.

5. The Walking Dead Season One

2010. október 31-én nagyot robbant a tévézés világa: ekkor került először adásba a The Walking Dead tévésorozat első évadának első epizódja. És elképesztő nézettséget sikerült összehoznia, dacára a késői vetítési időpontnak, a korhatárbesorolásnak, és valahol a tematikának is: elég sok zombis film volt már ekkor is – de Robert Kirkman képregénye eleve többről szólt, mint a sima túlélésről és zombimészárlásról, és ezt sikerült ehhez hűen megfilmesíteni.

Az 5 legjobb zombis videojáték

A Telltale Games ikonikus kalandjáték- (vagy inkább interaktív film-) sorozata, amely 2012-ben indult, fogta a képregény/tévé alapanyagát, és ebben alkotta meg a saját kis történetét – zseniálisan megragadva mindazt, ami a The Walking Deadet The Walking Deaddé teszi. És bár mind a négy évad fantasztikus (a Michonne-ról szóló spin-offal egyetemben), szerintem az első az, amely a culminatiót jelenti. Lee és Clementine története kerek egészet alkot, de a többi szereplő is igazinak ható élő, lélegző karakter.

Több újdonsággal, illetve szokatlan megoldással is szolgált a játék. Az egyik meglepő dolog az epizodikus megjelenési forma volt – a Half-Life 2 óta ennek nem volt túl jó csengése. Ezen kívül a játékmenet nagyon kevés fejtörőt tartalmazott, a történet, a párbeszédek pedig igen erős hangsúlyt kaptak – döntéseinktől, válaszainktól függően alakult ugyanis maga a sztori (persze a fő vonal nagyjából ugyanaz maradt végig).

Ez, és az epizodikus megjelentés azt is lehetővé tette, hogy a Telltale Games figyelje, hogy döntenek a játékosok az egyes szituációkban, és esetleg belenyúljanak a következő rész(ek) forgatókönyvébe egy kicsit ezek alapján. Emellett QTE-részek hoztak plusz izgalmakat, ugyanis eddig nem nagyon volt jellemző a kalandjátékokra, hogy meg lehetett bennük halni.
Sityi

4. Stubbs, the Zombie in Rebel Without a Pulse

A zombis játékok szinte kivétel nélkül mindig ugyanazt a felállást kínálják: jönnek az élőhalottak, nekünk pedig vagy túl kell élni köztük, vagy le kell győznünk őket. Az, hogy mi épp kommandósok, egyszerű civilek, netalán kerti virágok vagyunk, az tök mindegy. Viszont volt egy játék, amely megfordította a receptet. Mi voltunk a zombi, és nekünk kellett a sikoltozó civilekből csoszogó élőholtakat csinálni.

Az 5 legjobb zombis videojáték

Ez volt a Stubbs, the Zombie (in Rebel Without a Pulse, hogy a teljes címén említsük), amely még 2005-ben jelent meg. A Wideload Games stúdió külső nézetes akció-kalandjátéka nem csak egyedi volt (és talán az mind a mai napig), de egyben talán az egyik valaha készült legmókásabb zombis játék is.

Stubbs (életében még Edward Stubblefield, utazó ügynök) egy futuretro város, Punchbowl mellett éled újjá. A város tipikusan olyan, amilyennek a jövőt az '50-es években elképzelték. Hősünk hamarosan kisebb zombihadsereget csócsál maga köré a város lakóiból, és felveszi a harcot a helyi milíciával.

A játék stílusát jól mutatja, hogy Stubbs le tudja tépni a karját, hogy azt emberek fejére dobva irányítsa őket, a kitépett veséje bűzbombaként funkcionál, ellenfelei közül pedig például a rendőrkapitány a táncparketten akarja őt legyőzni.

A Stubbs, the Zombie 2021-ben remasterelt kiadást is kapott, de igazán megérdemelne legalább egy teljes értékű remake-et, nem beszélve egy igazi folytatásról...
GeryG

3. Dead Island

Mi történik, ha egy tengerparti üdülőhely a paradicsomiból a pokoli állapotba jut – ráadásul egyetlen éjszaka alatt? A lengyel Techland alkotása ezt járta körbe, ráadásul igencsak sikeresen. Nyílt világ, festői környezet, és talán az egyik legjobb crafting-rendszer (és igen, ragaszkodom hozzá, hogy jobb volt úgy, hogy műhelyt/munkapadot kellett keresni a barkácsoláshoz).

Az 5 legjobb zombis videojáték

A harcrendszer is egész jól működött: a tűzfegyverek mellett különféle tárgyakat is haszálhattunk fegyverként – és ami a legszebb az egészben (és itt jön be a crafting): ezek mind modolhatóak voltak. Megtetszett Lucille a Walking Deadből? Simán megcsinálhatod! És ahogy az évszámokat nézem, az ihlet akár lehetett innen is: a játék 2011-ben jelent meg, Negan 2012-ben tűnt fel a képregényben és 2016-ban a tévésorozatban. Mindenképp említést érdemel még, hogy a fejlesztők külön ügyeltek arra, hogy a zombiknak bevitt találatok minél hitelesebben, valószerűbben mutassanak.

Megjelenéskor akkor még szokatlan módon eléggé bugos volt, de szép lassan azért sikerült kikupálni, kapott egy standalone kiegészítőt Riptide alcímmel, illetve 2016-ban egy felújítást – valamint pár spinoff játékot is (Escape Dead Island, Dead Island: Epidemic, Dead Island Survivors), de ezek egyike sem lett sikeres soha.

És persze nem maradhat megemlíthetetlenül az az ominózus trailer sem – szerintem zseniális volt. Ugyan a játékról nem tudtunk meg semmi érdemlegeset (nem is ugyanazok a szereplők), viszont a kisgyermekes család szívbemarkoló tragédiáját nemcsak a megindító zene, de a vágásokkal nagyon szellemesen ügyeskedő oda-vissza lejátszása a történetnek egész egyszerűen elképesztő. Így leírva persze sután hangzik – érdemes megnézni, a mai napig az egyik legjobb kvázi rövidfilm.
Sityi

2. Resident Evil 2 Remake

A Resident Evil 2 volt az a videojáték, amelynek felújítására milliók vártak. Jó 20 évre volt szüksége a Capcomnak, hogy a sok kamu felmérés után elkészüljön a legendás program újrázása. Persze az is közrejátszott, hogy elkészült egy rajongói felújítás, amire a cég vérmesen reagált – ebből az alkotásból lett a Daymare 1998 később.

Az 5 legjobb zombis videojáték

A lényeg, hogy a zöldfülű zsaru, Leon, valamint az első részből ismert Chris húga, Claire meghódították az ipart. Második eljövetelüket is hatalmas szeretet övezte, természetesen kritikai elismeréseket is bőven kapott. Két különálló kampány, amit oda-vissza lehetett tolni, új fegyverek és ellenségek várták a gamereket. Az első részhez képest a játszótér is nagyobb lett, nem voltunk annyira bezárva mindig, mint a kastély esetében.

Személy szerint annyira nem voltam oda az eredetiért, inkább az első és harmadk rész volt a kedvencem, de a Resident Evil 2 Remake olyan volt, mint egy megvalósult álom. Piszok jó játékmenet, zseniálisan eszközölt feladványok, amelyek kibírtak két évtizedet, valamint sok újdonság, ami a veteránokat is meglepte. Utána pedig még bővítő játékmódokat is kaptunk ingyen.

Szerintem ezt a játékot nyolcszor biztosan végigjátszottam, mióta megjelent, legutóbb egy hete vettük elő egy összejövetelen. A Resident Evil 4 Remake után ez a kedvenc horror címem – megunhatatlan klasszikussá vált, mint ahogy sokak számára az eredeti is kiemelt helyen szerepel.
Onimushaman

1. Left 4 Dead 2

A bejelentést követően sokan, köztük jómagam is pusztán túlárazott DLC-ként tekintettek a Left 4 Dead 2-re. A Valve ugyanis az első rész hosszú távra ígért támogatása helyett egy évvel később egy teljes árú folytatást jelentetett meg, látszólag változatlan játékmenettel, négy új túlélővel és fertőzöttel, egy új, ezúttal többnyire nappal játszódó kampánnyal, valamint új, közelharci fegyverekkel.

Az 5 legjobb zombis videojáték

Ez a vád azonban nem is állhatott volna távolabb a valóságtól, a L4D2 ugyanis lényegében fogott mindent, ami az első részben működött, és dúsította, továbbfinomította azokat azzá a remekművé, amely a mai napig mintaként szolgál a kooperatív, hordacentrikus multiplayer játékok számára.

Az új fertőzöttek, illetve a mezei zombik új változatai, az első részhez képest sokkal változatosabb és emlékezetesebb helyszínek, feladatok egytől egyig hozzájárultak ahhoz, hogy a második rész legyen a definitív Left 4 Dead élmény. Majd miután egy későbbi DLC lényegében játszhatóvá tette az első rész összes karakterét és kampányát is a játékban, 2012-ben pedig teljes körű Steam Workshop támogatással lényegében zöld utat adott a moddereknek, gyakorlatilag bebetonozta helyét a multiplayer játékok panteonjában.

Hiába lesz idén már 14 éves, hiába bukkantak fel az évek során szép számmal trónkövetelők, mint a fejlesztők „szellemi örököse”, a Back 4 Blood, a World War Z vagy épp a Fatshark multiplayer Warhammer játékai, a L4D2 a mai napig olyan népszerűséget és aktív játékosszámot tudhat magáénak, amilyenről a legtöbb multiplayer cím egy-másfél évvel a megjelenését követően is csak álmodni tud.
Zoo_Lee

Most pedig rajtatok a sor: mást raknátok a dobogó tetejére vagy nektek más jobban tetszett azoknál, amiket felsoroltunk? Várjuk hozzászólásaitokat.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Baracklekvár
Baracklekvár [1765]
Pirates of the Caribbean (2003)

https://tagz.eu/download/games/screens/pirates-of-the-caribbean/16.jpg
vandorr
vandorr [59]
Project Zomboid :)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (2 db)