A Blasphemous egy groteszk, véres, pixelgrafikás alkotás volt, amely az évek során sokat fejlődött a frissítések és az ingyenes, menő kiegészítései által. Az utolsó nagy update-ben történt dolgok folytatódnak a mostani játékban, de ennek ismerete nem feltétlenül fontos a program megértéséhez. Dióhéjban: egy új Csoda van születőben, ami a város felett megjelenő hatalmas szív képében materializálódik. Ismét a Penitent One (azaz „A bűnbánó”) bőrébe bújva fogunk ténykedni, célunk pedig lehetőség szerint megtörni a körforgást.
A játék egy cseppet sem veszített gótikus, groteszk képi világából, az animációk szebbek lettek, és az átvezetők is nagyon jól néznek ki. A pixeles stílus még mindig baromira jól áll a fertőhöz, mind bűnbánó hősünk, mind a mocskos kreatúrák piszok jól néznek ki. Ez igaz a rengeteg NPC-re is, akik ebben a részben hatványra emelik a szenvedés fogalmát. Ott van például a hölgy, akinél életerőnket tudjuk növelni. Saját vérünket folyatjuk a tálba áldozatként, majd aztán ő maga adja értékes nedveit. Közben a kerubok lassan elkezdik lehámozni a bőrét, a következő találkozónál már a karjáról rángatják le azt. Ilyen kreatúrákkal találkozhatunk végig kalandunk során. Mindnek megvan a maga kis története, ami cseppet sem lesz vidám. Ehhez hozzájön a szinkron, ami remek lett.
Metroidvaniaként barangolhatjuk be a vidéket, és rengeteg szabadságot fogunk kapni. Kezdésnek választhatunk három fegyver közül (a másik kettőt később vehetjük majd magunkhoz), utána pedig első küldetésként tetszőleges sorrendben győzhetjük le a három főellenséget. Egy picit mindenfele kirándulunk, de végül ki fogunk lyukadni a gigantikus boss-harcoknál. Fejlődésünk után mártírpontokat kapunk, ezeket főként fegyvereink fejlesztésére használhatjuk fel, merőben megkönnyítve az ellenfelek aprítását.
A fegyverek teljesen eltérnek, és a haladás érdekében váltogatnunk is kell ezeket. A láncossal harangokat kongathatunk meg, így láthatatlan platformok tűnnek fel egy rövid időre. Az egykezes karddal bizonyos magasságból egy véres lecsapást eszközölhetünk, ami átégeti az élőfa akadályokat, mellesleg vérünket áldozva erősebb csapásokra leszünk képesek. Hárítani is tudunk vele, ami hasznos lesz, mert az ellentámadás igazán nagyot sebez. Erre a kunsztra alkalmas a két kardból álló szett is, valamint a tükröket megütve teleportálni fogunk tudni. Ha ügyesen játszunk és nem ütnek meg, akkor folyamatosan telő mérőnk elektromos támadásokat tesz lehetővé. A kétkardossal még becsúszva is támadhatunk – gyengébb, de gyorsabb fegyver a másik kettőnél.
A fegyverképességek hiánya miatt nem fogjuk tudni első barangolásra kipucolni a térképet, de még a három fegyó megszerzése után sem. Lassan kapjuk meg majd a hasznosabb, a haladást jócskán könnyítő dolgokat (például dupla ugrás). Ezért is használhatunk jelölőket, így segítve a későbbi felfedezést. A térkép egész használható, de jó lett volna, ha területenként is jelzi a százalékot, mert rengetek titok és rövidítés található meg benne. 15 óra alatt 99%-át fedeztem fel, és a fene tudja, hogy hol repkedhet a maradék két kerub...
Bár a Souls játékokhoz hasonlóan a halálunk után visszakerülünk az utoljára érintett „tűzhöz”, nagy negatívum nem fog érni. Megmarad minden javunk, egyedül a varázserőnk egy részét zárják el, amit a hullánk megérintése után feloldhatunk. Folyamatos elhalálozás után viszont már vissza kell mennünk a városba gyónni, hogy az eredeti állapotot kapjuk meg.
Varázsolni kétféle módon tudunk, de mindkettő a manánkat csapolja. Az egyszerűbb, gyors mágiák keveset fogyasztanak és ilyet használnak ellenfeleink is, az imák viszont erősebb, lassabb varázslatok és sokat esznek. Mint az életünket, ezt is növelhetjük egy levágott hatalmas kézfej puszilgatásával, de a hatás érdekében le is kell törölnünk a csókot egy zsepivel. Zseniálisan beteg a játék, tele van efféle morbid dologgal. A szobrásznál faraghatunk figurákat is, ezek a talizmánok további értékes erősítésként szolgálnak. Csak győzzük egyre jobb vésővel ellátni az öreget.
Nagyon sokat sebeznek az ellenfelek még magasabb fejlettségi szinten is, az egyszerűbb dögök is legyőzhetnek, ha elbambulunk. Haladni az összes képesség megléte után tudunk jobban, így akár ott is hagyhatjuk őket, de első alkalommal rendre lezárják a szobákat, és kénytelenek leszünk túlélőharcokat folytatni. Amit hibának rónék fel, hogy nincs semmi sebezhetetlenség, még fél másodpercre sem. Így sokszor raknak szendvicsbe a sarokba, vagy jelenik meg egy rém, ahol állunk, esés után pedig még fel se keltünk, kapjuk a pofont. Nem mindig jön össze a hárítás se, pedig jókor van beadva, de ezek olyan dolgok, amelyek várhatóan javításokkal finomodni fognak. Az első update is hozott már jó ötleteket, a megjelenés pedig odébb van.
A Blasphemous 2 az elődjénél játszhatóbb, és lehetőség is több van benne. Nem tökéletes, de az biztos, hogy lebilincselő, és jó elveszni a fertőjében és felfedezni azt. Néhol kemény, de pont annyira, hogy „na még egyszer” felkiáltással ismét belevessük magunkat.
