A francia Quantic Dream az egyik legjobban csengő névnek számít a videojáték-iparban. A stúdió meglehetősen ritkán jelentkezik új játékkal, de azok kivétel nélkül mesterművek. Bitang erős sztori, a végletekig kidolgozott karakterek, moziszerű játékélmény és bámulatos látványvilág jellemzi őket. Éppen ezért csillant fel a szemem, amikor a 2022-es gamescomon kiderült számomra, hogy a Quantic Dream neve alatt új játék készül. Akkori lelkesedésem egy icipicit megtört ugyan, amikor tisztázódott, hogy ezúttal ők csak mint kiadó felügyelik a projektet, amelyen egyébként a szintén francia Parallel Studio kis csapata dolgozik. Ők eddig csak kevésbé felkapott játékokat tettek le az asztalra, azokat is többnyire VR-ra. De érdemes megemlíteni a White Nightot, amelyen az OSome Studióval közösen dolgoztak anno, és ami nálunk is járt akkoriban teszten. Szóval picit talán csalódott voltam, hogy nem David Cage következő interaktív mozijához lesz szerencsém, de a csalódottságom percek alatt szertefoszlott, amikor leülhettem kipróbálni az Under the Wavest. Az akkori fél órás hands-on után már tudtam, hogy majd a teljes játéknak is nálam kell landolnia. És így is lett.
Lassan tizenkét éve írogatok itt, a PlayDome-on teszteket, megszámolni is nehéz, hány játékhoz volt már szerencsém. De azt kell mondanom, hogy kevés volt köztük, amely olyan magányossá tudott tenni, mint az Under the Waves. A történetünk valamikor az 1970-es években játszódik, a helyszín pedig a mindig kicsit viharos (a játékban helyenként nagyon viharos) Északi-tenger. Ide érkezik meg Stan, a hivatásos búvár, hogy belekezdjen egy meglehetősen hosszú expedícióba. Nem is akárhol: a tenger fenekén. A UniTrench olajvállalat megbízását fogadta el, ami alapesetben szembemenne mindennemű elvével és meggyőződésével. Ő és felesége, Emma is nagy környezetvédők, akik mindent megtennének az óceánok megóvásáért. Most viszont egy picit meg kell hasonulnia saját magával, ugyanis elfogadja a régi tengerész ismerőséből lett üzletember, Tim felkérését, hogy ő legyen a UniTrench tengermélyi karbantartója. Ő felel a tenger fenekén kialakított lakózónáért, annak létfenntartó rendszereiért, de elsősorban inkább a cég itt futó különféle olajvezetékeiért és kutatási projektjeiért.
De miért is vállalta el Stan ezt az első ránézésre is igen veszélyesnek, de még inkább végtelenül magányosnak tűnő küldetést? Pontosan ezért: mert végtelenül magányos. Nem árulnék el feleslegesen sokat az előzményekről, legyen elég annyi, amit egyébként is tudni lehet a játékról: Stan egy személyes tragédia miatt választja a magányt és vonul el a világ elől. Célja, hogy feldolgozza a történteket, és valahogy felülkerekedjen rajtuk, hogy aztán végül új életet kezdhessen. De vajon képes lesz-e rá? A tengerfenéken töltött napok, hetek vagy akár hónapok elég elszigeteltséget jelentenek ahhoz, hogy összezárva a saját gondolataival megtalálja a módját azok feldolgozásának? Mondjuk úgy, hogy a játék végére kiderül. De az addig vezető út nem lesz könnyű, cserébe tényleg, de tényleg elképesztően magányos lesz. Még úgy is, hogy Tim elég gyakran beszélget velünk rádión.
Ami a játékmenetet illeti, az Under the Waves egy amolyan third-person nézetű kalandjáték, éppen annyi túlélő beütéssel, amennyit egy tenger fenekén teljesített küldetés jelenthet. Stan a napi rutinfeladatokat végzi el, szivárgásokat hárít el, elsüllyedt konténereket kutat fel, algatelepeket takarít be, terepmunkákat és karbantartási feladatokat teljesít. Ehhez az eszközöket apránként egy gép segítségével mag állítja elő, amihez viszont a tenger fenekén fellelhető erőforrásokat, szemetet, műanyagot, fémhulladékot, szenet, olajat és hasonlókat kell gyűjteni. Ez adja a játék egyik pillérét.
Stan különleges mélytengeri búvárszerkót visel (konkrétan még az ágyban is...), amihez speciális oxigéntartályok tartoznak. Ilyeneket is lehet gyártani, de sok létesítményben egyébként is megtalálható. Mondani sem kell, hogy ez létfontosságú lesz, így nem szabad elhagyni a lakómodult anélkül, hogy ebből alaposan fel ne tankolnánk. Illetve valójában mégis. Ott van ugyanis a Moon, egy egyszemélyes mini-tengeralattjáró. Ez azon túl, hogy a nagyobb távok gyorsabb leküzdésében segít, igazából végtelen oxigéntartályként is funkcionál. Ha nagyon vészesen fogy az O2, akkor gyorsan visszaúszunk, beszállunk, és máris maxon van a tartalék. Ugyanez a furcsaság jellemző a Moon üzemanyagtartályára is. Eleve csak akkor fogy a benya, ha rákapcsolunk, ha beérjük a standard sebességgel, akár körbe is hajókázhatnánk a világot. Ha viszont fogyóban a nafta, elég csak dokkolni a lakómodulnál, és a következő indulásnál máris csurig lesz a tank.
Sajnos az Under the Waves másban is felfedi, hogy azért valójában egy alacsonyabb költségvetésű projekt. Elég sokszor lehet találkozni bántóan bugyuta grafikai bakikkal. Bizonyos animációk következetesen belelógnak a talajba, de ennél is szembetűnőbb, amikor mondjuk egy cápa simán beleúszik egy sziklába, majd később előúszik onnan. Apróságok ezek, de sajnos túl gyakran előfordulnak ahhoz, hogy már illúziórombolóak legyenek. Emellett olykor tapasztaltam teljesítménybeli ingadozást is PlayStation 5-ön, ami azért fájó, mert azért nem egy grafikai etalon a játék, mint mondjuk a Spider-Man. Néha Stan is képes hasbeszélni, hiszen a szája még véletlenül sincs mindig szinkronban a hangjával. Végül muszáj egy gondolat erejéig az irányításról is beszélni. Mind úszkálva, mind a tengeralattjáróval elég nehézkes a navigálás, még kontrollerrel is. Ez talán a néha kissé bizonytalan kamerakezelés miatt is lehet így, mindenesetre nem ez a játék legerősebb pontja.
De ezek felett azért szemet lehet hunyni, mert az Under the Waves még így is remek játék lett. A maga nagyjából 15 órás játékidejével maximálisan kiszolgálja azt a pénzt, amit elkérnek érte. A hangulata nagyon erős, a játékmenet pedig nem válik hamar önismétlővé és unalmassá. És valahol értem, miért is karolhatta fel a Quantic Dream éppen ezt a projektet. Mert megvan benne az, ami az ő játékaikra is jellemző: képes átadni azokat az érzéseket, amiket a főhős is átél. Ez pedig még mindig ritkaságnak számít a játékiparban.
