Legutóbbi cikkem is Poirot-játékról szólt, ezért bizton állíthatom, hogy Agatha Christie dömping van. Amit egyáltalán nem bánok. Szeretem a jó kalandjátékokat, különösen a nyomozósokat. Ezeknek általában jó a története is, de engem mindig a játékmechanika érdekel: hogyan tudják elérni a fejlesztők, hogy ne csak lineárisan lépegessünk a történetben, hanem bizonyíthassuk is, hogy átlátunk a cselszövéseken, és értjük, hogy ki gyanús és miért? Poirot esetében – akármi is a mechanika – természetesen mindig szürke agysejteknek hívják ezeket a mini-játékokat, ahogy a kis belga is rendszeresen hivatkozik rá.
Na de játékot készíteni egy olyan történetből, amelynek rengeteg film- és kalandjáték-adaptációja készült már a regény megjelenése óta? Nem volt teljesen egyértelmű, hogy örülni fogunk-e neki vagy sem. Mindenki, aki nem tegnap született és tud már olvasni, pontosan ismeri a történetet, és tudja, ki a gyilkos. Mi lesz így a játék? Remélem, nem csak bennem merül fel ez a kérdés, hanem az olvasókban is. Úgyhogy kezdjük is mindjárt ezzel!
Az új Agatha Christie - Murder on the Orient Express játék fejlesztői megtartották az eredeti történetet. Nagyon picit nyúltak csak hozzá. Egy-két apróságon változtattak csak. Tehát a nyomozás nem olyan nehéz, hiszen tudjuk a végkifejletet – nem kell minden apróságra odafigyelni. De ez az alap – a játék gerince – csak a játékidő harmadát teszi ki. Egy másik harmadot egy új szereplővel, egy amerikai nyomozónővel kell megoldanunk. A regényben említés szintjén szereplő Armstrong-gyilkosságot kell vele felderítenünk és kinyomoznunk. Míg a harmadik harmadot a regény története utáni események adják. A vonat megérkezik Velencébe – ahova a regényben is igyekezett –, és folytatódik a nyomozás egy új szálon.
Tehát hiába ismerjük oda-vissza a sztorit, érdemes nekikezdeni ennek az új feldolgozásnak is. És természetesen a jól ismert részek sem lesznek unalmasak, csak egy picit könnyebbek. Ha pedig valami furcsa okból soha egyetlen filmfeldolgozást sem látott a kedves olvasó (és nem volt szerencséje a regényhez se), akkor mindenképp ajánlott a játék, mert Agatha Christie egyik legjobb története az alapja.
Mindezen pedig még az sem ront sokat, hogy az egészet áthelyezték a mi időnkbe. Sőt, egy kicsit a közeljövőbe, mert 2023 decemberében járunk. Ez egy nagyon fura ötlet – és kicsit olyan érzésünk van játékosként, mintha a játék fejlesztése közben találták volna ki ezt a változást. Igazán nem ad hozzá semmit a jelen idő, de az egész nagyon fura lesz tőle. A ruhák például egyáltalán nem 2023-asok. Még akkor sem, ha a ruhák viselői okostelefonokat húznak elő a zsebeikből. Aztán ott van a történet szempontjából fontos hatalmas havazás. Évtizedek óta nem volt ekkora havazás a Balkánon. Persze lehet, hogy pont idén mégis lesz, de azért csodálkoznék. A környezet – az Orient Expressz belseje – pedig megmagyarázható, hogy nosztalgiajárat, de nagyon anakronisztikus. Bár tény, hogy az legalább részletesen kidolgozott. Ellentétben a külső részekkel: Belgrád – Szerbia fővárosa – három házból áll, meg egy katolikus templomból (a szerbek nem katolikusok).
A grafika is eléggé idejétmúlt. Van egy 2006-os Orient Expressz-es kalandjáték, és hát nem szembetűnő a különbség. Amúgy nem rossz: érdekesek vagy viccesek a karikatúraszerű karakterek. Bár Poirot alakjával egyáltalán nem sikerült megbarátkoznom. Ebben a játékban a főhős nem egy törékeny, belga nyomozó. Sokkal inkább egy birminghami beretvás, akivel semmiképp sem kívánok összefutni egy sötét sikátorban. Nem látszik rajta, hogy az ő ereje nem az izmaiban, hanem a szürke sejteiben van.
Ha már szóba került, a szürke agysejtek felület – amelyben a nyomozás játékmechanikai része zajlik – sok tekintetben sokkal jobb, mint a Poirot reboot két részében (The First Cases és The London Case): értelmesebben kitalálható, hogy mit kell összekötni mivel. Sőt, nem csak kapcsolgatni kell eseményeket, hanem elég változatos minijátékokkal bizonyítanunk kell, hogy értjük, mi történt. Szeretem a nyomozós játékokat, és az egyik kedvenc minijátékom az, amikor nekem kell megfelelő sorrendbe tenni az eseményeket. Ez is bekerült ebbe a játékba, ami – legalábbis számomra – sokat dobott az élvezhetőségen. Ezeken kívül a már megszokott klasszikus puzzle-öket kapjuk. De azok is elég jók.
Nem szoktam játékok hangját külön értékelni, mert számomra nem annyira fontos, mint a látvány, de ebben az esetben meg kell említenem, hogy valamiért nagyon gyenge lett. A színészi munka is elég gyér, de a rögzített hang minősége is hagy némi kivetnivalót. Ehhez jön hozzá a szereplők mozgása, ami inkább marionett-figurák gesztikulációjára emlékeztet. Persze egy kalandjátékban nem várhatunk el méregdrága motion capture-t, azonban már a Syberia első részében élethűbben mozogtak a karakterek.
A történet ismert részében gyakorlatilag nem lehet elakadni. De az újdonsült részekben nekem sikerült párszor. És mivel a megjelenés előtt még érthetően nem volt hozzá végigjátszás a neten, kénytelen voltam magamtól kikeveredni belőle. Ezért egy jótanács, amivel el lehet kerülni az elakadásokat: minden fontos dologra (hot spot) megjelenik egy fehér karika és benne egy pötty. Ha pedig mindent (akár az alrészleteit is) megvizsgáltuk már, akkor szürkévé változik. Tehát ha valami fehér, és azt hisszük, hogy de hát azt már megnéztük, akkor érdemes belemenni, és ott is mindenre rányomni. Egyszer egy számítógépen kellett fényképeket nézegetni, és a fényképből számomra egyértelmű volt a következő lépés, de nem nyomtam rá a fehér karikára – emiatt a főhős nem vett róla tudomást, és hiába tudtam, mit kéne tenni, arra nem volt lehetőség.
A végére jutott pont pár negatív megjegyzés, de szerintem a lényeg sokkal inkább az, hogy az Agatha Christie - Murder on the Orient Express fejlesztői egy ismert történetet képesek voltak ügyesen megvalósítani játék formájában, úgy, hogy ne legyen unalmas, ráadásul plusz tartalmakat is gyártottak hozzá. Nyilvánvaló, hogy a nagy brit írónő története a lényeg, és a hozzáadott termék sosem érhet fel hozzá, de az, hogy nem ér véget a játék ott, ahol megnevezzük a gyilkost, az egy nagy piros pont. A legutóbb megjelent két Poirot-játékhoz képest a minijátékok és a puzzle-ök is sokkal színesebbek és élvezetesebbek, amelyek kellemessé teszik az amúgy ismert történet végigjátszását is, ami körülbelül 12 óra játékidőt ad nekünk.
