28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Ismertető/teszt

Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy teszt – Harmadszorra is tiltakozunk!

Ismét egy komoly gyűjteményes csomagban robbant be az ügyvédes széria újabb feldolgozása.

Írta: Onimushaman

2001-ben a Capcom megint valami újjal rukkolt el: az akciójátékairól ismert cégóriás a tárgyalótermekbe vitte a harcokat. A Nintendo hordozható konzoljain futó Ace Attorney széria eredetileg trilógia lett volna, a történet is egy borzalmasan izgalmas kerek egész sztorit adott ki, de a népszerűségnek hála volt még hova szőni a szálakat. És nem is akárhogyan! Az említett trilógia, ami a fiatal ügyvéd, Phoenix Wright kalandjait regélte el, felújítás képében egybecsomagolva 2019-ben jelent meg a modern konzolokra. Itt váltam én is ennek az érdekes stuffnak a rajongójává, és csak reménykedtem, hogy a közel tucatnyi címet számláló széria többi felvonását is végigjátszhatom majd hasonló minőségben.

Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy teszt – Harmadszorra is tiltakozunk!

Az idő telt, a felújítás sikeres lett, így második körben a múltban játszódó két epizód kapott egybecsomagolt kiadást, amit angol nyelven 2021-ben élvezhettünk először (The Great Ace Attorney Chronicles). És most hölgyeim és uraim, elérkezett az idő, hogy a fősodor második trilógiája is átessen a ráncfelvarráson, így megismerhetünk újabb három zseniális alkotást a múltból.

Az Ace Attorney újabb gyűjteményes kiadásában a rengeteg extra mellett a következő címek foglalnak helyet: Apollo Justice, Dual Destinies és Spirit of Justice. Meglepő módon nem Phoenix Wright ikonikussá vált karakterét tették meg főszereplőnek, hanem egy fiatal fiút, Apollo Justice kezdő ügyvédet fogjuk tutujgatni. Természetesen kapunk mellé egy társat is, egy 15 éves lány képében, aki rengeteget fog segíteni az ifjú ügyvédnek. Központi szereplőként ott lesz az eredeti trilógia hőse, de vajon mi történt vele?

Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy teszt – Harmadszorra is tiltakozunk!

Az energikus, törtető ügyvéd látszólag már csak árnyéka önmagának. Valami történt 7 esztendeje, amiről senki sem beszél. Wright utolsó ügye után karrierje kettétört, elvesztette a praxisát. Ugyanakkor körberajongja egy életvidám kislány, aki apunak szólítja, valamint a családneve is egyezik Phoenixével. Honnan lett neki hirtelen egy kamasz gyermeke? A rengeteg titok mellé további bonyodalomként még gyilkossági ügybe is keveredik az egykori sztárügyvéd. Mi lehet ez a sok titok? Miért a pályakezdő Apollót kérte fel védelmére? A kacifántos sztori egészen 4 hosszú epizódon át gyűrűzik, és higgyétek el, a végére hatalmas elégedettséget fog átélni az „olvasó” (direkt nem játékost írtam, hiszen egy visual novel lényegében a program). És ez még csak a jéghegy csúcsa, mert csupán a trilógia első darabjáról írtam. Már ennek a végigjátszása is hosszas órákig leköti az embert, ha mindent szépen megnéz és elolvas.

Lehetőség van automata módban is végig élvezni az egészet, ilyenkor még a helyes válaszokkal, a bizonyítékok bemutatásával sem kell foglalkozni, hiszen a gép ledarálja nekünk a történetet a helyes megoldásokkal. Amiben változott az új trilógia, az az új szereplő különleges képessége. Egy spéci karkötő által érzékeli az emberek feszültségét, így egy-egy vallomástételnél a testük reakciót figyelve és az észlelést felhasználva megszorongathatja a tanúkat. Ennél zseniálisabb újítás volt, hogy egy ponton a múlt és a jelen színterein felváltva nyomozhattunk, úgy gyűjtve elegendő bizonyítékokat, és helyére tehettük a hiányzó darabkáit az ügynek.

Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy teszt – Harmadszorra is tiltakozunk!

Az animáció az Apollo Justice-ban megegyezik a korábban megismert részekben látottakkal. Még a hangeffektek is stimmelnek, így autentikus az élmény. A Dual Destinies már 3D-t is használ, a szereplők is így lettek megalkotva. Ez számomra picit furcsa és idegen volt eleinte, de hát itt is haladni kellett a korral.

Természetesen nem merül ki Apollo személyében az újdonság, már a középső játékban csatlakozik a Wright ügynökséghez egy új tag, a leányzó pedig ismét egy üde színfoltja lesz a történetnek egyedi képességével. Spoilerekbe nem mennék bele, de elég erős itt is a történet, a trilógia másik két része 4 helyett már 5+1 epizóddal operál fejenként, így a tartalom nagyon vaskos, és akár hetekre is lekötheti az embert.

Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy teszt – Harmadszorra is tiltakozunk!

Az Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy-val Ismét egy pompás gyűjteményt kaptunk a pénzünkért, amely ha kimaradt, kötelezőnek mondható, de nosztalgiázni is remek lehetőség, hiszen ezek az alkotások 2006-2013. között futottak hordozható konzolon, ráadásul az utolsó rész Japánon kívül nem is jelent meg fizikai adathordozón. Most már csak a maradék spin-off és crossover felújítása maradt, ami remélhetőleg el is készül a közeljövőben.

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Cenega Hungary biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Ismét izgalmas nyomozásokba bonyolódhatunk ismert és új szereplőkkel
  • A formula még mindig lebilincselő
  • Hosszú időre lekötheti azokat, akik szeretnek olvasni és szeretik a csavaros ügyeket
Negatívumok
  • Stílusából fakadóan inkább hordozható konzolon az igazi

További képek

  • Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy
  • Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy
  • Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy
  • Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy
  • Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy
  • Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy
  • Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy
  • Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy
  • Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy
  • Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy
  • Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy
  • Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy
  • Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy
  • Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy
  • Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy
  • Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy

Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy

Platform:

Fejlesztő: Capcom

Kiadó: Capcom

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2024. január 25.

» Tovább a játék adatlapjára

Onimushaman
Minden játék barátja, trófeaherceg. A vidékimanek védőszentje. Ugyanolyan senki, mint bárki.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!