Azon tűnődöm, hogy a videojátékok történelme során már nem egy regény került feldolgozásra (manapság erre leginkább a The Witcher sorozatot hoznák fel a legtöbben), de ritka az olyan eset, amikor ennyire régi a forrásmű, mint a Black Myth: Wukong esetében. Márpedig Vu Cseng-en Nyugati utazás című műve a XVI. század második feléből származik... (Érdekesség: ugyanez a mű inspirálta a két évvel ezelőtti Rabbids: Party of Legends sztorimódjának történetét is. A Total War: Three Kingdoms fejlesztői pedig egy még régebbi, XIV. századi írást, A három királyság regényes történetét dolgozták fel játékukban.)
Az említett regény Hszüan-cang zarándok indiai útját meséli el 100 fejezeten át, és sok népi és mitológiai szál, illetve motívum szövi át. Hszüan-cang egyik útitársa és védelmezője Szun Vu-kung, a majomkirály, aki a regényben 7 fejezetnyi önálló részt kapott. Ő kőből született a Hua-kuo-san, azaz a Virág-Gyümölcs-hegyen, taoista mesterétől természetfeletti képességekre tesz szert, megmenti a majmok népét egy démonkirálytól, az égi Jáde Palotában pedig halhatatlanná vált. Az Égi Császár és Buddha együttesen fogságba vetik a gőgössé vált majomkirályt, aki 500 év után az út miatt szabadul, büntetését letöltvén. Az út alatt hősiesen helytáll, miáltal Buddha megjutalmazza – ám ő csak a népéhez szeretne visszatérni a hegyre.
Nagyjából itt kapcsolódunk be a játékba, ugyanis az Égi Császár pimaszságnak tartja, hogy Vu-kong nem él a hatalmával, és nem csatlakozik a seregéhez (no meg szemmel is akarja tartani, hiszen egy halhatatlan jó eséllyel taszíthatja le őt a Jáde Palota trónjáról). Az oktatórész lényegében egy jókora harc Erlanggal, a Császár unokaöccsével, aki végül is bizonyos tekintetben győz: Vu-kungot kőbe zárják, ám mielőtt ez megtörténik, a hat érzékét relikviákba helyezi át és ezek szétszórja Kína területén.
Mi a Kiválasztott irányítását vesszük át pár évszázaddal később, akinek eltökélt szándéka a relikviák megszerzése – és az öreg bölcs majom szerint erre minden esélye megvan, hiszen még feltűnően hasonlít Szun Vu-kungra is. Ezt az utat kell tehát a játék hat fejezete során bejárnunk.
Játékmechanikailag a szakavatottak egyből soulslike-ot kiáltanak, bár én inkább solulslite-nak mondanám: nehéz, de még a magamfajta műkedvelő amatőr is egész jól boldogul vele, talán a Star Wars Jedi: Fallen Ordert mondanám a hozzá legközelebb álló játéknak – olyannyira, hogy apróbb különbségeken kívül lényegében ugyanazt kapjuk itt is. Baj? Nem baj? Jó kérdés... A Wellington bélszín receptje is adott, mégis minden szakács előtt ott a lehetőség, hogy a saját kis csavarjával picit egyedibbé és finomabbá tegye – a Black Myth: Wukongban szerintem ezt a történeti-történelmi háttér adja elsősorban.
Persze vagdalkozni sem vagdalkozhatunk annyira vidáman és féktelenül: a staminánk gyorsan apad, így megfontoltabban kell ugráljunk. A fejlődés lehetősége természetesen adott: képességeinken kívül a botunkkal való harcmodorunkat is csiszolhatjuk, és magától értetődő, hogy mind a ruházatunkat (páncélzatnak picit erős lenne hívni), mind a botunkat spécizhetjük/cserélhetjük. Ami egyedi sajátosság, az az, hogy a bossokat legyőzve magunkévá tehetjük egy egyedi, durván sebző támadásukat – a Kiválasztott így tanulja meg azokat az átváltozásokat, amit Vu-Kung is elsajátított élete elején; illetve 9 boss esetén az átváltozás ennél tartósabb: saját életerőcsíkkal bíró entitássá alakulhat majomharcosunk, és ha így legyőzik, az „eredeti” életerővel folytathatjuk a harcot. Mindez további taktikai elemeket visz a csihi-puhiba, így a megfontolt haladás kifizetődőbbnek mondható a folyamatos gyepálásnál.
Picit furcsa ugyanakkor, hogy térkép nincs, és a haladás is lineárisnak érződik – bár a szentélyeknél visszaugorhatunk a már előzőleg bejárt területekre. Ilyen szempontból egyébként nem rossz, hogy a játék nem igazán fogja a kezünket: az alapokat nagyjából az első fél órában még elmagyarázza nekünk, de aztán csak rajtunk múlik, hogy boldogulunk (például a második nagy ellenfél többször is szilánkokra pofozott, mire rájöttem, el lehet mellette surranni – később megerősödve viszont én pofoztam szilánkokra).
A játék alatt az Unreal Engine 5-ös verziója dolgozik, és a képességeit a kínai fejlesztők nagyon szépen ki is használták. Csodálatos tájakon küzdhetünk meg aprólékosan kidolgozott ellenfelekkel, és bár mindez képes bármilyen gépet lezabálni egekbe tolt felbontás és minőség mellett, ugyanakkor észszerű kompromisszumokkal gyengébb gépeken is tökéletesen játszhatóra lehet hozni – és még csak különösebben csúnyábbnak sem mondanám. Ahogy néztem, a cinematic/very high/high beállítások között nüansznyiak a vizuális különbségek, mediumtól kezd picit „csúnyulni”, de még low beállítások mellett sem lehet kifejezetten csúnyának mondani. Crysis, te reinkarnálódtál? :D Épp ezért bosszantó, hogy bár ritkán, de csak belebotlunk láthatatlan falakba... A hang és a zene viszont elképesztő – a deluxe változat nem is a kezdeti cuccok miatt lehet jó vétel (azoknál hamar találni jobbat), hanem a külön zenehallgatási lehetőség miatt.
Érthetőek a szédületes eladási statisztikák (még akkor is, ha a képet árnyalja az, hogy Kína adja a játékosok 80%-át), hiszen a Black Myth: Wukong rabul ejt különleges világával. Ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy a csupasz játékmechanikát nézve lényegében nem igazán ad újat. No de a nagymama mákos bejglije hiába „csak egy” mákos bejgli, mégis különleges, az övé a legjobb – és hogy hogy csinálja a nagyi, az az ő titka (csak hogy megmaradjak a kulináris párhuzamnál, és megmagyarázzam a címadást is ;-) ). Vu-kung kiválasztottjának útjának is van valami olyan titka, amit csak a Game Science ismer – és pont emiatt lett remek játék ez a „majomkodás”.
