Az idehaza nem túl ismert The Bridge Curse franchise 2020-ban egy filmmel indult, amely a j-horrorok széles választékát erősíti. Az annak alapján készült első játékkal (The Bridge Curse Road to Salvation) nekem a fő problémám az volt, hogy rettenetesen leszűkítette az interakciók számát, és amikor egy szellem kezdett üldözni, az egész átment egy Scooby-Doo epizódba. A fejlesztők szerencsére tanultak a hibákból, és a The Extrication alcímmel ellátott második rész már sokkal-sokkal élvezhetőbb és érdekesebb lett, mint a korábbi.
A középpontban ismét egy múltbeli rejtély áll: az 1960-as években történt egy szörnyű gyilkosság a Da Ren épületben, a Wen Hua egyetem lezárt részében, ahová nem mehet senki. Konkrétan az iskola alapítójának lányát ölték meg ezeken a folyosókon, az egyetemet pedig azóta állítólag szellemek kísértik. A középpontban egy lelkes amatőrökből álló filmes csapat áll, akik hol máshol, mint épp eme borzalmas múltra visszatekintő épület falai között kívánnak forgatni – természetesen az éjszaka közepén.
Az egyes karaktereket irányítva 4+1 minitörténet bontakozik ki előttünk, amelyek során egyre többet tudhatunk meg az egyetem múltjáról és a benne zajlott szörnyűségekről. A The Bridge Curse 2 alapvetően horrorjátéknak hirdeti magát, de szerintem sokkal közelebb áll egy horrorelemekkel feldobott sétálószimulátorhoz. A kaland során rengeteg (!) alkalommal veszik ki a kezünkből az irányítást, és nézhetjük végig, amint a szereplőink egymással vitatkoznak, vagy csak rémüldöznek. Érzésem szerint kissé túl is tolták ezek számát, és néha már az volt az érzésem, hogy inkább egy interaktív filmet nézek, mintsem egy horrorjátékkal játszom éppen.
Szerencsére a játékmenet nagyon szépen fejlődött, és immár az ijesztő részek valóban azok (amíg rá nem jössz egy trükkre, de erről picit később). Szóval adódnak helyzetek, amikor valamiféle rémség (legelőször csak a suli biztonsági őre, aki furcsa mód az éjszaka közepén is napszemüvegben van) állja utunkat. Ekkor a játék rákényszerít a lopakodásra, és nem elég, hogy figyelned kell, hogy ne vegyenek észre, de külön szem előtt kell tartanod azt is, hogy merre jársz és mi van a lábad alatt. A zajokkal ugyanis magadra vonhatod a figyelmet, és ez a kitört nyakú, j-horrorból szabadult rémségnél okozhat rettentő feszült perceket.
Később valamennyire feldobják a helyzetet azzal, hogy hoznak be változtatásokat, például az ijesztő balerina elől csak úgy maradhatsz észrevétlen, ha meg sem mozdulsz, mikor feléd néz. Ez jópofa és kreatív, és tetszett is, viszont egy idő után rájöttem, hogy itt az asztalok jelentik a legnagyobb segítséget. Még ha üldöz is valami borzalom, egy asztal alá bújva azonnal nyomodat veszti (ez aranyosan gagyi).
Mindez lényegesen leegyszerűsíti a játékmenetet, amit sajnos a logikai feladványok sem képesek kiemelni az átlagból, sőt, akadt két-három feladvány, amelyek kapcsán egyszerűen nem hittem el, hogy ezeket ennyire dedós szintre levették. Egyedül egy zászlópakolgatós puzzle-nél akadtam meg 10 percnél tovább, az összes többi már-már gyanúsan egyszerű volt.
Sajnos maga a játék sem túl hosszú, pár óra alatt lazán kipörgethető, és nem igazán motiválja az embert arra, hogy újra nekiüljön a kiszedhető trófeák miatt, mert ezeket szépen össze lehet szedni menet közben is, bármiféle előzetes utánaolvasás nélkül.
Az angol szinkron helyenként botrányos, mintha a szinkronszínészeknek halvány gőzük sem lett volna az adott jelenet cselekményéről, úgyhogy én továbbra is az eredeti hangokat és az angol feliratot tudom ajánlani. A grafika egész szép, de ezzel már az előző résznél sem voltak különösebb problémák (látszik azért, hogy néhány assetet ide is áthoztak a Road to Salvationből). Szintén megdobja az élményt, hogy kapunk egy varázslámpát is, amelynek speciális fényével nemcsak új dolgokat fedezhetünk fel, de később konkrétan megmentheti az életünket. És még valami! True crime rajongók biztosan hallottak már az Elisa Lam ügyről... nos, ez konkrétan feltűnik a játékban. Persze nem név szerint, de akad egy kamerafelvétel, amely egy az egyben a híressé vált liftes videó lekoppintása, csak épp más kimenetellel. Meglepődtem, hogy ilyesmit is beletettek a játékba.
A The Bridge Curse 2: The Extrication tényleg jobb lett, mint az elődje. Sokkal jobban áll neki a sztoriorientáltabb játékmenet, a lopakodós szekvenciák, és valahogy itt a ’60-as években lezajlott gyilkosság is hozzá tudott tenni a rejtélyhez. Negatívumként talán azt tudnám felróni neki, hogy rettenetesen rövid, és egy horrorjátékhoz képest túlságosan is könnyű. Ha az ember folyton visszafut egy asztalhoz és bebújik alá, az teljesen haza tudja vágni a parafaktort.
Persze a kellő pillanatokban nagyszerűen működik a The Bridge Curse 2, a jumpscare ijesztgetései hatásosak, a sztori pedig hiába fordul át valami dark-fantasy agymenésbe a végére, az odáig vezető út nagyon kellemes. Nem fekszi meg az ember gyomrát, szórakoztató és pont annyira félelmetes, hogy pozitív emlékeink maradjanak meg róla. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy merre halad tovább a The Bridge Curse-széria, hiszen a játékmenet szépen fejlődött, j-horror rémmesékből pedig még bőven akad bemutatni való.