2025 finoman szólva sem indult túl jól PC-s portok terén. A Sony a Marvel’s Spider-Man 2 PC-s átiratával idézte fel a The Last of Us Part I 2023-as fiaskóját, míg a Square Enix a Final Fantasy VII Rebirth-szel hiába tett előre pár lépést az előző részhez képest, más portokhoz képest több ponton is elmaradt. Ezek után egyszerre vártam és féltem a Team Ninja eresztését, a másfél hétnyi különbséggel konzolos megjelenésének évfordulójára időzített Rise of the Ronint, amelyből a bejelentést követően alig néhány héttel meg is érkezett a PC-s tesztváltozat.
Bár a konzolos eredeti tavaly kimaradt nálam, a játék a beszámolók (és Onimushaman tavalyi kritikája) alapján egy kifejezetten erős gyöngyszemnek tűnt a Team Ninja korábbi soulslike próbálkozásai által (Nioh, Wo Long: Fallen Dynasty, Final Fantasy Origin) kitaposott úton, amely egy titokzatos ronin-rend utolsó tagjának szemszögéből mutatta be a sógunátus végét, az igen megosztó Bakumatsu-korszakot.
A Rise of the Ronin lényegében fogta a Team Ninja összes korábban jól bevált soulslike mechanikáját a tengernyi loottal, fejleszthető felszerelésekkel, a látványos kombórendszerekkel, a Nioh-ból ismerős Ki-visszanyeréssel és a Wo Long hárító mozdulatával, majd kicsit tökéletesítette, kicsit egyszerűsítette őket (talán az FFO mellett a csapat egyik legkönnyebb játékával van dolgunk az utóbbi évekből még a standard nehézségi szinten is), majd némi hangsúlyosabb lopakodós mechanikával, és nyílt világgal öntötte nyakon mindezt. Az összkép bár hagyott maga után némi kívánnivalót, mindenképp egy hangulatos és szórakoztató elegy lett, amelyet remélem, a csapat folytatni fog a jövőben a régóta várt („el sem hiszem, hogy végre elkészül” kategóriás) Ninja Gaiden 4 mellett – elvégre azt a Platinum Gamesszel közösen készítik.
Viszont a Team Ninja játékainak PC-s portjai valahogy korábban mindig elmaradoztak a tökéletestől, hol kisebb, hol nagyobb mértékben, a fent említett két idei mellényúlás után pedig úgy véltem, jogosak a félelmeim az átirattal kapcsolatban. Az indítást, és a közel 5 perces shader-előtöltést követően pedig ezek be is igazolódtak. Spider-Man 2-t idéző hirtelen, indokolatlan lassulások, szaggatások fogadtak, függetlenül attól, hogy milyen szintű beállításokkal, illetve felskálázással vagy anélkül próbálkoztam. Egy olyan játékban, amelyben a kombók, hárítások, ellentámadások pontos időzítése kulcsfontosságú, a játékélmény a frusztráló határait súrolta így: nem egy csatát kellett újrakezdenem, mert egész egyszerűen akár billentyűzet-egér kombinációval, akár kontrollerrel (utóbbival egyértelműen kényelmesebb, a DualSense pedig külön támogatott) próbálkoztam, akármennyire ismertem is ki az ellenfelek mozdulatait, a hirtelen akadások és késések a játék sebességében és a bemenet érzékelésében kis túlzással megtriplázták a játék nyújtotta kihívást.
Ennek fényében eredetileg kifejezetten vitriolos tollal készültem megírni a cikket, csalódottságomnak hangot adva az újabb elbaltázott port kapcsán – majd alig pár nappal az embargó előtt érkezett egy igen méretes javítás. Ez közel másfélszeresére növelte az indításkor előtölthető shaderek számát, és csodák csodájára, a játék az eredeti állapothoz képest meglepően stabilabbá vált tőle. Ryzen 5 3600, Radeon RX 7600, 32 GB DDR4 memória, SSD és Full HD felbontás mellett High beállításokon 30-40 fps, FSR 3.0 és képkocka-generálás bekapcsolásával pedig 70-80 fps köré ugrott a sebessége. Egészen addig, amíg a hegyoldalakról és tengerpartokról be nem értem Yokohomába, ahol a sebesség hirtelen a felére zuhant. Pedig nem volt túlságosan sok karakter vagy effekt egyszerre a képernyőn, és ahogy azt tavaly többen szóvá is tették, a játék látványvilága eleve nem korszerű, nyugodtan hazudhatná magát néhány évvel és talán egy fél generációval öregebbnek. A Standard és High beállítások váltogatása sem bizonyult túlzottan számottevőnek, még ha újra is indítottam a Ronint a módosítások után, a sebesség legfeljebb 10 fps-t változott.
Hogy a multiplayer hogyan vészelte át az átírást, arról sajnos már nem tudtam meggyőződni – többszöri próbálkozás ellenére sem találtam még játékosokat, akikkel összeverődhettem volna egy-egy küldetés erejéig. Az élményeim így felemásak. Ismét pozitívum, hogy alig egy évvel a megjelenést követően egy ilyen klasszikus PC-re költözött, az, hogy úgy fest, végleg búcsút inthettünk a konzolon ragadt gyöngyszemeknek (a mai napig összeszorul a szívem, ha belegondolok, hány kiváló vagy legalább szórakoztató cím maradt PlayStation 3-on vagy korábbi generációkon bármiféle kompatibilitás vagy újrakiadás nélkül).
Tetszik, hogy a Team Ninja igyekezett, és próbált egy minden elvárásnak megfelelő PC-s portot tető alá hozni, 8K- és ultraszéleskijelző-támogatással, testreszabható billentyűkiosztással, minden jelentős felskálázási algoritmus támogatásával, ray tracinggel és akár 120 fps-ig pörgethető sebességgel (előrendelők számára pedig a konzolos változathoz hasonlóan a Ninja Gaiden-es extra tartalmakkal, amelyek április 2-tól lesznek külön is megvásárolhatóak).
Viszont a próbálkozás és a szándék önmagában nem elég, a port pedig két ízben is negatív benyomást tett rám – előbb az indítás után, majd a nagy javítást követően a Yokohomába érkezés teljesítményzuhanásaival. Elképzelhető, hogy mire eljön a jövő heti hivatalos megjelenés március 11-én, kijön még egy nagyobb javítás, és a fent említett hibáknak nyomát sem lelitek majd a játékban, mindössze egy szórakoztató, nyílt világú soulslike címet, amely még azok számára is kiváló belépési pont lehet, akik inkább a stílus és a világ, mintsem a nehézség miatt érdeklődnének iránta. De azért csak óvatosan – lehet, érdemes még várni pár hetet, legalább az első megjelenést követő nagyobb javításig, ha biztosra szeretnétek menni.
