A japán történelmet bemutató játékok sora igen hosszú, de a legtöbb a Sengoku-korszakot dolgozta fel. Ellenben a sógunátus végét jelentő Bakumatsu-korszakot kevesen vállalták be videojátékként – talán mert nagyon megosztó. Ezen programok közül a Like a Dragon: Ishin!-ben és a Way of the Samurai negyedik epizódjában foglalkoztak az érzékeny témával. Egy kulturális forradalom is volt egyben az említett éra, ahol a kereskedelmet forszírozó nyugat és a határait eddig nem szívesen megnyitó kelet csap össze.
Egy veterán csapat, a Team Ninja már a Nioh fejlesztése előtt tervezgette a Rise of the Ronint, de csak most sikerült tető alá hozniuk ezt a sztoriorientált szamurájos akciójátékot. Elég nehéz stuffokat hegesztettek korábban, de most örömhírre adhat okot, hogy ez az első olyan címük, amelyben valóban bárki elmerülhet. Jól van skálázva a kihívás a nehézségi szinteknek hála, amit ráadásul bármikor szabadon átvariálhatunk a későbbiekben. Továbbá könnyű ráérezni az egyszerű, de élvezetes harcrendszerre, amely a védekezésre és hárításra épít.
Történetünk egy olyan, 300 éve tartó időszak végét öleli fel, amelyben névtelen róninként (úr nélküli szamurájként) kell helytállnunk. A sógunt támogató és a rendszert megbuktatni kívánó frakciók közt lavírozunk majd. Történelmi kulcsfigurákkal találkozhatunk, és léphetünk szövetségre velük vagy árulhatjuk el azokat – ahogy nekünk tetszik. Alakíthatjuk a cselekményt választásaink függvényében, de elrontani semmit nem tudunk, hiszen a történelmet újjáírhatjuk később. Eme funkciónak hála megismerhetjük a másik oldalt is, így nem kell kétszer végigjátszani ezt az amúgy sem rövid csavargós történetet. Nagyjából a program feléig nem is kell törődnünk a dolgokkal, majd visz az ár magával, az utolsó harmadban viszont kőkeményen állást kell foglalnunk. A játék ezen része leírva jobb, mint a gyakorlatban, de a 100-nál is több küldetés garantálja a megfelelő szórakozást.
A Rise of the Ronin egy nagyon véres és erőszakos alkotás, amely teljes mértékben mellőzi a varázslat és misztikum olcsó hatásvadászatát. Itt az összecsapásokra, a dinamikus párbajokra összpontosítottak, valamint a történelem bemutatására. Így a fegyverek sokasága is korhű, autentikus (legyen szó egyszerű katanáktól egészen a pisztolyokig). Persze akadnak a játékot színesítő dolgok, mint a közlekedést gyorsító siklóalkalmatosság, de ez egy jó dolog. Lóháton és gyalog nyargalunk amúgy eleget, miközben bejárjuk a három helyszínt, amelyekből már a kezdőrégió is hatalmas.
Jokohama a kiindulópontunk, játékidőm legalább felét itt töltöttem el. A program összképe jó, hangulatos, de hozzátenném, hogy egyáltalán nem használja ki a PlayStation 5 erejét, a látvány inkább előző generációsnak tűnik. Természetesen a játékmenet kárpótolni fog, ezt higgyétek el, de nem szerettem volna átsiklani ezen a ponton. Jól fut, de nem mindig tudja tartani a 60 fps-t, viszont nem is olyan vészes a helyzet. A belassulásokhoz hozzászoktam, a legnagyobb harcok hevében meg nincs is idő mással törődni, mint életben maradni, inkább a felfedezés közben volt tetten érhető a gyengeség. Orvosolható hibáról van szó, nyilván érkeznek folyamatosan majd az optimalizálást javító tapaszok – a cikk írása közben is pont befutott egy nagyobb frissítés.
A sógunhoz hűséges arcok szervezete, a Shinsengumi ismerős lehet, ha kedveljük az animéket, hiszen egy csomó sorozat szól róluk. Ebben az időben játszódik több híres alkotás is, például a Rurouni Kenshin, a Gintama vagy a Hakuoki, hogy csak párat említsek. Remek kiegészítő lehet még a Disney+ új sorozatának, a Sógunnak a hozzánézése is a videojátékhoz.
A történet elején megalkothatjuk saját karakterünket, illetve rögtön kettőt is (ennek a sztorihoz lesz köze), egy eléggé részletes generálóban. Később javíthatunk, módosíthatunk emberünkön, így nem kell attól sem félni, hogy egy véletlen generált ocsmányságot terelgetünk végig. Szinkron van, és akár angolul is élvezhetjük a kalandot, de egy ilyen játéknál böszmeség lenne így játszani, maximum ha lusták vagyunk olvasni, akkor opció. Saját figuránk szökőévente szólal meg, a kérdéseit egy tárcsából választhatjuk ki. Kellő készség megléte után új funkciók jelennek meg a párbeszédeknél, így meggyőzhetünk vagy hazudhatunk is, ha céljaink úgy kívánják. Ez főként azért jó, mert mint írtam, végig lavírozni fogunk a különféle frakciók között.
Rengeteg szereplőt vonultat fel a Rise of the Ronin, én több mint 50 szövetségest találtam, és biztos vagyok benne, hogy akadnak még rajtuk kívül. Ezeket az embereket magunkkal vihetjük a küldetésekre, mint gépi társakat, de a művelet közben át is válthatunk rájuk és kipróbálhatjuk, mit is tudnak. Online akár két barátunkkal vagy idegenekkel is teljesíthetjük a főbb küldiket, de a játék ezen része nem nyerte el a tetszésemet. Egyrészt együtt tekeregni és felfedezni nem tudunk a térképeken, az egész móka lekorlátozódik a missziókra, amik zártak. Újra lenyomni egy-egy questet azonban nem okozott kitörő örömöt, ebben a Nioh köröket ver a Roninra.
Viszont rengeteg dolgot megörökölt a játék az említett címből. Ezek közül az egyik a tárgyak harácsolása, amit én kifejezetten ki nem állhatok. Valahol a tesztelés felénél telt be a bődületes, 2000 tárgyat is befogadni képes eszköztáram. Aggodalomra nincs ok, mert utána a raktárban gyűltek tovább a cumók, ami még ennél is jóval többet képes elraktározni. Nem értem, mire jó, hogy például 100 lovam lehet, de ez van, ezt kell szeretni. Kérdezhetnétek, hogy akkor miért vettem fel ennyi mindent, ha most fikázom a rendszert, a válaszom pedig egyszerű: mert nem tudtam, mit veszek fel. A ritkaságán túl semmi indikátor nem jelzi, hogy az adott tárgy egy kard, kiegészítő, alapanyag vagy macskafityma. Mindig a legerősebb felszerelést raktam be, a kinézetet pedig fixre lehet állítani, így nem fogunk lomisnak kinézni a sok eltérő ruhanemű miatt.
Nagyon sok fegyvertípus közül választhatunk, amelyek szerencsére fajtánként kapják a tapasztalati pontokat, így nem kell egyikhez sem ragaszkodni. Háromféle harci beállás közt váltogathatunk (ez is a Nioh-t idézi), de ezeknek és a fegyvereknek nincsen képességfájuk. A szereplőkkel kialakított kötelékek után nyerhetünk másfajta stílusokat, vagy erősíthetjük a meglévőket, így egy-egy állásnál több olyan technikát is bevethetünk, ami Ki-erőt igényel. Ez lényegében az állóképességünk is egyben, ami futásnál, gurulásnál (csak harc közben fogy), védekezésnél is csökken, majd ha kimerül, rövid ideig brutálisan sebezhetők leszünk, mozogni sem tudunk.
Az eredményes csörtékhez elengedhetetlen lesz, hogy optimálisan használjuk az erőnket, és mindig odafigyeljünk. Ellenfelünk minden egyes támadása védhető, de egyben hárítható is. Célunk, hogy normál és Ki támadásokkal fogyasszuk le teljesen a szembenálló stamináját, majd akár ki is végezhetjük egyetlen csapással. A csonkítás folyamatosan a párbajok velejárója lesz, szinte kevés esetre emlékszem, ahol a végén minimum ne csaptam volna le a másik fejét a nyakáról, de vágtam le lábfejeket és karokat is egyszerre. Véres, látványos az egész, jó a koreográfia, a mozdulatok széles tárháza gyönyörködtet. Beleszámítva az alfegyvereket is (dobócsillag, íj, lőfegyverek stb.) egy tucat harcmodorban ronthatnak ránk, ami sokáig változatos marad. Lopakodhatunk is, rejtőzködhetünk a fűben, így egyetlen sunyi támadással orgyilkolhatunk. Ezek a kivégzések is baromi látványosak, később meg egymás után több embert is eltehetünk láb alól, de futás közben is kivitelezhetjük a merényletet.
A fejlesztő Team Ninja összes japán tematikájú programjába belecsempészi a Ninja Gaidenből ismert Hayabusát. Ez most sincs másként, hiszen az előrendelők egy vagány Hayabusa páncélszettet kapnak, illetve az egyik szövetségesünk is rá hajaz, konkrétan a szeretett nindzsa speciális technikáit is alkalmazza harc közben.
Ami nem tetszett, és nehezen szoktam meg a Rise of the Roninban, az az, hogy nem lehet mindenre felmászni, csak egy adott magasságig tudjuk felhúzni magunkat. Így röhejesen alacsony kerítések válnak a nemezisünké. Egy fokkal jobb lesz a helyzet, miután megkapjuk a siklóalkalmatosságot, majd azáltal egyre magasabb háztetőkre vergődhetjük át magunkat, folyton úgy érezve, hogy kicseleztük a rendszert. Lényegtelen, ezt le kell nyelni, egy idő után robotpilóta módban gyűjtögetünk és alkalmazkodunk a helyzethez. A magunknál tartott kötélcsáklya is csak a kihelyezett pontokon működik, nincs ingyen nindzsázás.
A hatalmas területeken van ám látnivaló, és felvehető javakban sem fukarkodik a Rise of the Ronin. Olyan szép nagyok a kerületek, hogy nagyon szellősen van elosztva rajta minden, nem érezzük kötelezőnek a gyűjtögetést. Pedig abból rengeteg van: 100 macsek várja, hogy magunkhoz öleljük, 90 bűnöző pedig, hogy levágjuk. Ezek után ezüstöt kapunk, ami beváltható a macskás gésánál vagy a rendfenntartónál. Egyszerűbb ládák, nevezetességek, fotózásra kiváló pontok is várják a kalandorokat. Új területre érve elsőként rendet kell tenni, ami általában egy banditacsapat felszámolását jelenti. Később a kerületek színkódot is kapnak, így az adott területen dolgozva láthatjuk, hogy melyik frakciónak kedvezünk a molyolással.
El lehet veszni a játékban, és sosem éreztem fáradtnak és kikerülendőnek az összecsapásokat még több tíz óra után sem. A fejlődési rendszer átlátható, a négy csoportba osztogatható képességek között sok hasznos található. Akár magunkhoz is ránthatjuk távolról az ellent, de magunkat is odahúzhatjuk a ránk lövöldöző sunyi katonákhoz. Kis bázisunkon zarándokkutyust küldhetünk ki pénzecskével, amit más játékosok simizhetnek meg a saját kampányukban. Jómagunk is rendre összeakadhatunk ilyen ebekkel – értékes ezüst csapja majd a markunkat. A tucatjával összegereblyézett macskáinkat is hasznossá tehetjük. Küldetésekre küldhetjük ki a nyávogókat, az egyórás questek után pedig jófajta cuccokkal térnek vissza. Minél több kedvencünk van, annál jobb lesz a statisztikájuk, így nehezebb feladatokat is elvégezhetnek.
Mivel bármikor vissza lehet térni a történet adott pontjaira, de a három nagy terület között is utazhatunk, így a sztori alakulása se feszélyez. Ha besokallnánk, és maradt elintézetlen ügyünk, akkor csak elutazunk korábbi helyszínekre, és harácsoló, felfedező módba kapcsolunk, élvezzük a tájat, szóval csak kirándulunk.
A Rise of the Ronin legjobban a japán történelem kedvelőinek fog tetszeni, de az akciójátékok szerelmesei, illetve a Team Ninja hithű szamurájai is imádni fogják. Akiknek a korábbi címeik gondot okoztak, azok is ráérezhetnek a könnyen elsajátítható harcrendszerre, így a könnyű fokozaton ők is lubickolhatnak egy vagány, szamurájos kalandban.
