26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Titan Quest 2 próbakör

Istenkergetés-próba a második felvonásban.

Írta: HFEFE88

A Titan Quest első felvonása 2006-ban okozott egész kellemes meglepetést, mivel akkoriban (véleményem szerint) meglehetősen jó alternatívát nyújtott a Diablo II-vel szemben, míg vártunk a harmadik rész valamikori megjelenésére.

Titan Quest 2 próbakör

A játék a görög mitológiát vette alapul, és egy nagyon jól kitalált, kombinálható talentrendszerrel alapozta meg magának a többszöri végigjátszhatóság lehetőségét. A készülő második epizód sem esett messze a fájától, hiszen ezúttal is a görög földeket fogjuk róni, mitológiai lényeket és megvadult isteneket hajkurászva.

A zártkörű tesztlehetőség alkalmával betekintést kaphatunk az alapsztori egy részébe, miszerint a megtorlás istennője, Nemesis elszabadult, és eltökélt célja, hogy befolyásolja a sorsot magát. Proti szigetén járunk, ahol hősünk nevelkedett és tanult, hogy eljöjjön ez a nap, amikor szembe kell néznünk a sorsunkkal és útra kell keljünk, egyrészt, hogy életben maradjunk, másrészt pedig, hogy megoldást találhassunk a korábban említett istennő ámokfutására, pontosabban annak megállítására.

A Titan Quest II hű próbált maradni az eredeti felütéshez, így itt is lesz kombinálható talentfa, amelyekből a próbakör alatt hármat próbálhattam ki, konkrétan a warfare, earth és storm nevűeket. A történetbe fűzve már az elején megnyithatjuk a lehetőséget, hogy két specializációt választhassunk és azokat vegyíthessük, még ha egyelőre szűkös keretek között is.

Titan Quest 2 próbakör

Az első közelharcos karakteremmel újra átélhettem azt a kínzó érzést, amit annak idején az első játékkal, mégpedig azt, hogy ha nem figyelünk a megfelelő kombinációra, akkor bizony keményen büntet a program. Az első főellenségnek legalább tízszer kellett nekiugranom, mire a sokadik újravariálás után képes voltam leteríteni.

Nem csupán arról van szó, hogy random egymás mellé biggyesztünk két-három varázslatot, hanem bizony passzív tulajdonságok tömkelege áll ezek mellet rendelkezésre, plusz az egyes aktívan használható képességeken belül is tucatnyi modifikátor várja, hogy a megfelelő kombóval egy igazán ütőképes támadást hozzunk létre. Ebben a részben tehát ismét nem lesz hiba, fel lehet kötni a gatyát.

Megjelenés tekintetében újfent egy szép színpalettával dolgozó, változatos grafikát kapunk, amit szó szerint jólesik nézni. Habár az optimalizáción van még mit dolgozni, mert ugye a szépsége ellenére több helyen is indokolatlanul meglassultak az események, de ezt persze nem róhatjuk fel, mert még csak mostanában fog indulni a korai hozzáférés.

Titan Quest 2 próbakör

Ugyanúgy zene és hanghatások szintjén is egy nosztalgikus, ugyanakkor heroikus érzést képes ébreszteni az emberben a Titan Quest II. Kíváncsian várom, hogy fenn is tudja-e tartani a hangulatot a későbbiek során.

Összességében egy nagyon kellemes élményen vagyok túl a Titan Quest II próbaverziójával. A korai hozzáférés hamarosan indul, így ezután az ízelítő után én személy szerint nagyon várom, hogy vajon a készítők képesek lesznek-e megugrani a folytatással szemben támasztott mércét.

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Titan Quest II
  • Titan Quest II
  • Titan Quest II
  • Titan Quest II
  • Titan Quest II
  • Titan Quest II
  • Titan Quest II
  • Titan Quest II
  • Titan Quest II
  • Titan Quest II
  • Titan Quest II
  • Titan Quest II
  • Titan Quest II
  • Titan Quest II
  • Titan Quest II
  • Titan Quest II
  • Titan Quest II
  • Titan Quest II
  • Titan Quest II

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!