A közösségi finanszírozás újabb gyümölcse érett be a frissen megjelenő Mandragora: Whispers of the Witch Tree magyar fejlesztésű videojáték képében. A több mint 10 éves Primal Games Studio fejlesztőcég korábban más kiadóknak segített be, így tapasztalatban nincsenek híján. Saját munkáik közül az első megjelenésre kerülő játékukat üdvözölhetjük most (2018-ban kezdték el fejleszteni), amely egy kőkemény 2D-s akció-RPG élményt nyújt, vastagon megszórva soulslike elemekkel, metrodvania stílusban. A megunhatatlan „dark fantasy” köntösbe bújtatott kaland varázslatot és életre-halálra vívott összecsapásokat ígér, ahol a természetfeletti dolgok is erősen képviseltetik magukat.
A világunk elesett, szörnyek kószálnak mindenfelé, és az Entrópia mellékhatásait nyögi a környezet. Ez a fura jelenség nem most ütötte fel a fejét, de vajmi keveset tudunk róla. Az emberiség falak mögött húzta meg magát, a térséget pedig a mindenható Papkirály irányítja. Az inkvizítorai tartják be a rendet és küzdenek az árnyak ellen. Ezek közül a legveszélyesebbnek tartott boszorkányokat kéne a legjobban irtani őszentsége szerint. Egy ilyen boszorka vallatásába csöppenünk, akit inkább csak kegyetlenül kínoz az uralkodó, majd ezt mi magunk fogjuk rövidre zárni a szegény pára kivégzésével. Ennek a Papkirály nem örül, de nyíltan büntetni nem akar ennyi tanú előtt, így inkább küldetésre küld bennünket egy másik boszi feltételezhető helye irányába.
Nagyon sötét a felütés, a történet zordsága pedig nagyon illik a középkori fantasy külcsínhez, amit remek szöveg kísér. Ezt magyar nyelven is élvezhetjük, ami ízesre sikerült, érdekes volt így játszani a stuffot. Nagyon szép munkát végeztek a képi világon, mind a helyszínek mind a karakterek szépen animáltak. A hátterek mellett az előtérben is vannak sokszor dolgok, így egy mezőn átfutva nemcsak a magányosan kókadozó házikóban gyönyörködhetünk, hanem egy madárijesztő is belóg a képbe a fűszálak mellett. Ezek a vizuális ingerek hangulatossá teszik a játékot, és lényegében a fenti példa során nem is történik semmi, még harcolni sem fogunk.
Amikor szóba elegyedünk egy NPC-vel, szép nagyba láthatjuk az arcát, és ami különlegessé teszi ezeket a jeleneteket, az a szemük mozgása. Ezek az elemek is sokat dobnak az élményen, még ha a szájuk nem is mozog beszéd közben, de így is üde színfolt. Célunk eléréséhez kisebb küldetések vezetnek, amiket nem tudunk megkerülni. Az utat elzáró katonák egy ideig nem is engednek ki a városból és a régi település romjai közül, amíg a csatornákat meg nem tisztítjuk. Már itt tudatosulni fog bennünk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mert minden ellenünk lesz, ami él és mozog, és hát ezekből tengernyi lesz a kampány során.
Viszont először is meg kell alkotni hősünket, akit a fizimiskáján túl el kell indítanunk egy mesterség útján. A 6 kaszt eltérő képességet, vagy ahogy a Mandragora hívja, talentumokat takar. A tipikus harcos méretes pajzshasználat mellett az egy- és kétkezes kardokat, valamint a fejszéket és pörölyöket preferálja. Egy valódi tank, aki adrenalinnal küzd, és akár életet is visszanyerhet. Aztán vannak a varázslatokat használó elementális figurák, mint a tűzzel, káosszal, asztrális sebzéssel vagy a természet vad energiáival operálók (manapontokat égető távolsági kasztok). Utolsóként pedig az én választottam, a méreggel és dupla pengével küzdő orvgyilkos. Nevével ellentétben rendesen bele kell állni majd az ellenség arcába a rövid hatótávú fegyverei miatt, de cserébe a kunsztjai mérgezés státuszváltozást okoznak, amit többféleképpen is előnyre fordíthatunk.
Lehetőségünk van a 25. szintig a saját talentumfánkon mozogni és fejlődni, majd utána a másik 5 kasztból mazsolázni igény szerint. Szerintem pont az én figurám volt erre a leginkább alkalmatlan, mert a mágiával operáló 4 másik egyik kezében egy ereklyét kell tartani, a harcossal pedig főként a pajzsot erőltetni. Viszont annyi mindent lehet feloldani csupán a saját mesterségünkben, hogy vígan eléldegéltem abból is. Picit túloztam, mert egy idő után a felszerelésemet is rendesen át kellett szabni, mert a sztori feléig nagyjából papírból volt a védelmem és átlag 2-3 ütéstől már a halálomon voltam. Egy pont után akár a teljes talent újra elosztható, de addigra már ragaszkodtam az addig vezérelt hősömhöz.
Felszerelésből pedig nem lesz hiány, mert 300 fölött van jóval a zsákmányolható és legyártható tárgyak száma. Ezekhez a nyersanyagok (ércek, növények, szörnyalkatrészek) és aranyon túl mesteremberekre lesz szükségünk, akiket utunk során toborozhatunk a karavánunkba. Értékes társaink így mindig a legjobb felszerelést tudják biztosítani a kényes helyzetekre, de az újabb tárgyakhoz dolgoztatni kell őket serényen, hogy magasabb szintet érjenek el, illetve nem árt a több tucat elrejtett tervrajzokat beszolgáltatni, hogy még különlegesebb dolgokat készíthessenek. Partnereink egyedi megbízásokat is ránk testálhatnak, ami tovább mélyíti a barátságot. A dialógusoknál általában többféle választ is adhatunk, így jobban beleélhetjük magunkat a történésekbe.
A Mandragora térképe nagy, a bejárható területekre pedig bármikor elutazhatunk boszorkányköveket használva, ami szinte minden területen megtalálható. Jó hír, hogy ehhez nem kell egyikhez sem odaállni, a térképet megnyitva csak kiválasztjuk a megfelelő helyet, és már ott is termünk. A rossz hír, hogy ezekből a kövekből elfért volna még pár, mert nem egyszer fordult elő, hogy pont egy-egy főellenség elől spórolták ki/felejtették el ezt az ellenőrző pontot a fejlesztők. Nem volt olyan őszinte a mosolyom, amikor egy percet kellett liftezni, ugrabugrálni a rémeket kerülgetve, hogy utána már idegállapotban próbáljam újra sokadszor a bestiát legyilkolni, pláne ha második alakja is volt…
Mint más soulsike játék ez is kiismerhető és tanulható, amivel nincs gond, csak nem mindegy, hogy a próbálkozások közt 5 másodperc telik-e el, vagy a harci kedvet lefojtó utazgatás. Ezt leszámítva (és a hibásan számláló trófeákat elengedve) baromi jó szórakozást nyújt a program. A metroidvania rendszer is remekül működik, értelemszerű, hogy milyen képességet hol kell majd a jövőben használni, melyik ajtót tudjuk hátulról kinyitni és nagyjából honnan érjük majd el azt. Tartalmaz a történet olyan pontokat, amikor be tudunk hatolni szakadásokon keresztül az Entrópia árnyvilágába, ami egy újabb mechanikát alkalmaz a folyamatosan merülő lámpásunkkal. Itt inkább egy 2D-s platformer hatását kelti a játék.
Az angol szinkron jól sikerült (bár egyik korábbi interjúban elhangzottakkal ellentétben a magyar végül nem készült el), a zenék és a hangeffektek is remekül illenek a programba. A főmenüt érdemes szólni hagyni egy keveset, az a boszorkánykántálás, ami néha hallatszik, igazán hangulatos kedvcsináló. A játékmechanika nagyon egyben van, a gurulás és hárítás működik és jól használható. Minden legyőzött csúfság sikerélmény, a titkok felderítése klassz, a térkép használható, és sok egyedi jelölő lehelyezhető rajta. Az említett bárhol bárhová utazás a stílus egyik gyermekbetegségét sikeresen kiirtotta, így is fogunk eleget mászkálni, ha mindent fel szeretnénk venni.
Nem tetszett, hogy a játék kifutott nálam 40 óránál, amely során mindent megcsináltam, amit szerettem volna. Viszont jó lett volna továbbfejleszteni a hősöm, kraftolni a fegyvereket, amihez számomra egy második végigjátszás dukálna (főleg, hogy szívesen kipróbálnék újból egy másik kasztot), és nem sok órán keresztül értelmetlenül farmolni a mobokat. A New Game+ remélhetőleg már a levegőben van, és heteken belül érkezhet, a záró képsorok pedig egy kiegészítőre vagy egy esetleges második részre engednek következtetni (de ezt már korábban is kifejtették a fejlesztők, hogy nem ez a játék lesz az egyetlen az általuk létrehozott univerzumban). Egy zavaró dolog volt még, ami a betűméretben keresendő. Az alap túl pici, a nagy pedig néhol belelóg más szövegbe PS5-ön. Egy köztes beállítás jó lenne, mert hiába a bárhová helyezhető HUD lehetősége, ha a kompromisszumos a két választási lehetőség.
A Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy zseniális metroidvania, amit javaslok beszerezni, ha nem riad vissza az ember a nehézségétől. Egy remek magyar fejlesztést üdvözölhettünk, ami (javítható) hibái mellett megérdemli, hogy széles körbe eljusson.
