A Capcom az utóbbi időben egyre merészebben nyúlt vissza klasszikus sorozataihoz, zajos sikert aratva – így kerülhetett sor arra, hogy nemrég még egy olyan szériához is új megjelenéseket jelentett be, mint az Onimusha, amit a PlayStation 2 alkonyát követően eredetileg azért kaszált el, mert úgy vélte, a nyugati játékosok nem kedvelik annyira a japán témákat. A széria ötödik része mellett újraindult a klasszikus részek remasterelése is az Onimusha 2: Samurai’s Destinyvel, amely – ahogy arról áprilisban, egy kis röpke előzetes verzió alapján írtam – minden tekintetben hiánypótló darabnak ígérkezett, ha valakinek kimaradt a PS2-exkluzív eredeti, vagy csak szívesen nosztalgiázna vele az eredeti konzol nélkül.
A játékban – amelyet az Onimusha első részével párhuzamosan fejlesztettek, így a közös motívumokon túl akad több egyedi vonása is a széria többi darabjához képest – Jubei Yagyut, a démonvadász Yagyu klán utolsó tagját irányíthatjuk, aki, miután családját és szülőfaluját lemészárolták az Oda Nobunaga által vezetett démoni hordák, bosszút esküszik, és a hadúr nyomába ered. Útja során négy, hasonló bosszúhadjáratot követő társsal szövetkezik, akik amellett, hogy egyes pályaszegmensek során irányíthatóvá is válnak, annak függvényében nyújthatnak segítséget Jubeinek az egyes összecsapások során, hogy milyen mértékben szocializálódtunk velük a pályarészeket összekötő, barátságos NPC-kel teli faluban, illetve hányszor adtunk nekik szívüknek kedves ajándéktárgyakat.
A játékmenet vérbeli hack-and-slash, különböző, a leölt ellenfelektől nyert lélekenergiáért cserébe fejleszthető fegyverekkel, amelyekhez speciális tekercsek felfedezése által újabb kombókat is megnyithatunk. Emellett manánk elhasználásával minden fegyverrel egyedi mágikus képességeket süthetünk el, ha pedig összegyűjtöttünk legalább öt nagyobb démoni lelket, Jubeit ideiglenesen Onimushává változtathatjuk, amely állapotában brutális kombókkal és támadásokkal ritkíthatja az ellenséges seregeket. A harcrendszer másik egyedi vonása az Issen mechanika, amelynek révén ha egy ellenfél támadása során a megfelelő pillanatban indítunk ellentámadást, klasszikus szamurájfilmeket idéző módon, egy villanással végezhetünk velük.
A remaster a játék összes textúrájának és modelljének felskálázása, aktuális képernyőfelbontások támogatása és achievementek mellett lehetővé teszi, hogy az eredeti tank irányítási séma mellett modern, analóg módon is irányíthassuk a karaktereket (az irányítás ennek ellenére még mindig kényelmesebb kontrollerrel), a fegyvereinket pedig menühasználat nélkül, harc közben is váltogathassuk. A játékbeli mentési pontoktól független, opcionális checkpointokkal könnyít valamennyit a játékmeneten is, illetve mindezen felül egy rakat speciális bónuszt is elérhetővé tesz a főmenüből. Itt egy galéria és játékbeli zenék válogatása mellett egyből elérhetjük az eredeti játék összes minijátékát, mint például a halhatatlan ellenfelekkel teli Man in Black túlélőmódot. Ugyanitt különleges öltözékeket aktiválhatunk Jubei és egyik társa, Oyu számára, valamint állíthatjuk a játék nehézségi szintjét is az alapértelmezettnél könnyebbre, vagy akár az új, minden eddiginél nehezebb Hell szintre, amelyen bármelyik ellenfél egyetlen csapással képes végezni velünk.
Az összkép pedig kiváló, a játék szórakoztató – minél jobban rajong valaki a stílus, a korszak és a hasonló jellegű, PS2-es játékok iránt, annál inkább. Ugyanis a burok alatt túlzások nélkül egy immár 23 éves játék lapul (amit leírni is ijesztő), a remaster bónuszai és újításai pedig nem sokat segítenek azon, hogy egyes elemei mai szemmel nézve nem öregedtek túlzottan jól. A főellenfélharcok során szinte kivétel nélkül többet küzdöttem a rögzített kameraállásokkal, mint magukkal a démonokkal, elhalálozás esetén gyakran még a checkpointok ellenére is viszonylag sokat kell backtrackelnünk, a játék pedig a tutorialt letudja néhány menüből megnyitható és elolvasható tekercs formájában. Ha valaki nem játszott az első résszel, vagy nem nézett utána a játéknak, mielőtt belevág, annak bizony kissé rázós lehet a betanulás.
Az Easy nehézségi szinten túl bőven el tudtam volna még képzelni kezdők számára további opcionális, hozzáférést segítő opciókat a játékba (vagy ha már itt tartunk, eleve kicsivel több beállítási lehetőséget, azok száma ugyanis meglehetősen spártai). Mert így sajnos ami van, még az is hagy maga után némi kívánnivalót – például ha elhalálozunk, akkor a játék csak az automatikus mentés visszatöltését ajánlja fel, a mentett állások betöltéshez vissza kell térnünk a főmenübe. Főellenfelek esetén pedig egyszer sem értettem, hogy az automatikus mentés miért nem közvetlenül a harc előtt, hanem akár két, kisebb ellenfelekkel teli terem kitakarításával korábban készült.
Ez lehet, kissé szőrszálhasogatásnak hat – és ha valaki csak annyit várt ettől a csomagtól, hogy végre nehézségek és akadályok nélkül végigjátszhatja az Onimusha 2-t, az garantáltan nem fog csalódni. Újoncoknak viszont nem árt, ha legalább az Onimusha Warlords ismerős számukra (annak birtokában még egy speciális kosztüm is elérhető a játékban), és ha nem is tapasztalták meg, legalább nagy vonalakban ismerik a PS2 legendás hack-and-slash éráját – ennek hiányában ugyanis közel sem fog akkorát ütni ez az újrafényezés. Ettől függetlenül csak megismételni tudom azt, amit már az előzetesben is leírtam: nagyon remélem, hogy a közeljövőben követni fogja az Onimusha 3 és 4 hasonló felújítása, és mire az új, Way of the Sword című rész boltokba kerül, már elérhető lesz a teljes eddigi széria aktuális platformokon is.
A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Cenega Hungary biztosította.