Barátnőmmel közös TikTok-pörgetés során időről időre megakad a figyelmünk egy-egy osztott képernyővel, két kontrollerrel játszható játékon, amely alkalmasnak tűnik arra, hogy beiktassuk közös játékalkalmaink során. Amikor először találkoztunk a Jumping Jazz Cats cicás-platformozós-kompetitív jeleneteivel, szinte automatikusan bólintottunk rá mindketten, hogy rendben, ez a játék nekünk bizony kelleni fog – majd vártunk és vártunk, miután az eredetileg áprilisra tervezett megjelenés végül határozatlan időre elhalasztásra került. Már-már kezdtünk lemondani róla, hogy a játék nyár előtt megérkezhet, amikor is váratlanul május 20-án megjelent a teljes változat, a kiadó jóvoltából pedig megkaptam a tesztpéldányt is.
Kíváncsian vágtunk bele a közös tesztelésbe, az első benyomások pedig bármiféle túlzás nélkül pozitívak voltak. Cicák. Testreszabható, formálható alakú, változtatható színű, cuki cicák. Cicák, akikre a játék előrehaladtával egyre több és cukibb kiegészítőt pakolhatunk. Cicák, akik különböző ügyességi feladványokat teljesítve versenyezhetnek egymás ellen, három csapatra osztva, négyen egy képernyő előtt, vagy pedig kilencen online.
És nagyjából ennyi a játék.
Ez elegendő lenne, ha a pályák, minijátékok, a feloldható játékelemek száma és változatossága hosszú órákra a képernyő elé kötné a játékosokat, viszont a Jumping Jazz Cats meglehetősen szűkösen méri a cicaeledelt ilyen téren. Van összesen hat pályánk, amelyek mindegyikén hat játékmódot játszhatunk – gombolyaggyűjtés, karikaverseny, csemegék felfalása az ellenséges csapatok elől, játékegér elbitorlása, vadászok és lopakodók harca, kaparófák elfoglalása. Ezek alatt 10 „szám” közül játszódhat le véletlenszerűen az egyik, amely a refrénhez érve megbonyolítja kissé a játékot: például lehetővé teszi, hogy cicáink sokkal gyorsabban cikázzanak anélkül, hogy merülne az erőnlétük, tanknak használhatják a pályán kóborló robotporszívókat, vagy épp egyre növekvő számú doboz kezdi elárasztani a pályát, egyre jobban megnehezítve navigációt.
Csak épp mindennek a szavatossági ideje nagyjából három-négy órában merült ki, amin nem emelt túlságosan sokat az egyjátékos mód sem, amely sajnos nem több 15 egyedül gyakorolható multiplayer pályánál. Így ami van, az ugyan szórakoztató, jópofa, de összességében nem sok, és nem is túlságosan kiemelkedő – és mindössze ketten játszva nem is annyira élménydús, mint valószínűleg négy vagy több játékossal. Nem kellett volna sokkal több ahhoz, hogy maradandóbb partyjáték legyen – még néhány pálya, esetleg másfélszer ennyi játékmód, több, akár a pályák során váltakozó „refrén”, (botjátékosok?).
Mert így jelen formájában hiába vártuk és hiába várhatták még sokan mások is a megjelenést, hiába nem is túlságosan drága darab a 9 euró körüli árral, a SteamDB állása szerint a megjelenése óta egyidejűleg 53 játékos volt a csúcs, azóta pedig átlagosan 11-15 játékosa van összesen, ami erős kételyeket vet fel a multiplayer várható élettartamával kapcsolatban. Ha le van akciózva, esetleg bővül még egy-két frissítéssel az elkövetkező hetek-hónapok során, akkor lehet, hogy megér egy próbát, de sajnos nem fog bevonulni az év maradandóbb, emlékezetesebb élményei közé.
