27 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Pokémon Legends: Z-A teszt – Nem tilos az Á!

A gondolkodási idő véges!

Írta: Sityi

Nagy múlttal rendelkező franchise-oknál meg szoktam számolni, hány részt értünk meg eddig, de a Pokémon esetében ezt most tisztelettel elengedném: a mintegy 20 éve futó sorozat játékait a Wikipedia is generációkra bontja, és ez még csak a fő vonal – az olyan mellékszálak, mint a Pokémon Friends, Pokémon Quest, Pokémon Snap, Pokémon Unite és társaik benne sincsenek... Sebaj, a villanypocok és barátai kalandjain sokan felnőttek már, így ha közvetlen ismertség esetleg nem is lenne, az ismerősi körben biztos akad legalább egyvalaki, aki annyira elmélyült a geek kultúrában, hogy tudja, miről van szó. És most itt az új egész estés rész, amely érdekes újításokat hozott magával.

Pokémon Legends: Z-A teszt – Nem tilos az Á!

Mint minden fő Pokémon játékban, úgy a feladatunk itt is ugyanaz: szilánkokra pofozni mindenkit, aki előttünk áll a ranglétrán, hogy aztán mi legyünk az alfa (gyakorlatilag szó szerint, ugyanis Z-től A-ig megy a rangsor). :-D Nyilván erősen leegyszerűsítem a dolgot, de cáfoljon meg, aki tud... ;-) Nincs is ezzel semmi baj, tudjuk, mit veszünk a kezünkbe, ha egy Pokémon-játékot indítunk el, a körítés meg a korral együtt változik. Jelen esetben egyébként a Kalos régióban helyet foglaló Lumiose Cityben játszódik a mesénk, ahol a vad pokémonok elkülönített vadzónákban élnek, éjszakánként meg csataterek kerülnek kialakításra, ahol a ranglistán való felkapaszkodásért küzdenek a város lakói és a magunkfajta kalandorok. Persze a történet nem pusztán csak ennyi, de spoilerezni nem szeretnék semmit – sok fantázia a kiindulópont meghatározásában nincs, de ez igazából sose volt jellemző ezekre a játékokra.

Az oktatómód bár jól jön, picit kellemetlenül elnyújtott – legalábbis a profibb játékosok biztos így fognak érezni (helló, Game Freak – vannak, akik már tucatnyi játékotokon van túl, rájuk is illene már gondolni!). Viszont cseppet sem haszontalan, ugyanis jelen esetben már nem körökre osztva megy a harc, hanem valós időben. Mit is jelent ez? A megszokott támadási formáknak a visszatöltődési időn túl van egy „lövési távolsága” is, azaz a pokémonunknak kellően közel kell kerülnie ellenfeléhez vagy el kell távolodnia tőle, márpedig ez idő – ezzel új taktikai elem került be a harcokba, mert már nem csak azt kell figyeljük, mikor lesz elérhető egy adott támadás. A mi pozíciónk is valamelyest számít, ugyanis a cuncikánk mellénk fog visszafutni minden támadáskor, és ha így tereptárgyak kerülnek közé és a másik labdalakó közé, azzal a támadásainkat szabotáljuk. Emellett bekerült a repertoárunkba a lopakodás is: ha így támadunk meg valakit, az első csapás mindenképp a miénk, és persze erősebbet is ütünk ilyenkor – vad pokémonok ellen is hatásos, mert így nagyobb eséllyel kaphatjuk el őkelmét. Mindent összevetve érdekes lett ez a változtatás, és bár van még mit csiszolni rajta, alapvetően jól működik és üdvözlendő.

Pokémon Legends: Z-A teszt – Nem tilos az Á!

Újdonság még, hogy mega evolúcóra is képesek pokémonjaink a megfelelő feltételek mellett: ugyan nagyon erősek lesznek ettől a zsebszörnyek, ez csupán ideiglenes fejlődés a „rendeshez” képest. Nekem még újdonság az Alpha pokémonok jelenléte: ezek nagyobbak és erősebbek a normál fajtáiknál – és sokkalta agresszívebbek is, nehezebb is őket leverni. Apropó, erről jut eszembe! Ugye az megvan, melyik fajta pokémon melyikre immunis/gyenge, melyik ellen szuperhatásos? Bár a játékban is ott van, de itt csatolom, lehet bebiflázni, kelleni fog, ugyanis nehezebb lett ez a rész, mint mondjuk a Pokémon: Let’s Go Pikachu/Eevee!

A külcsínre rátérve: hozták a szokott formáját a japán fejlesztők, inkább stílusos, semmint szép a játék. Még mielőtt a rajongók máglyára küldenének: 2025-ben Switch 2-n azért valamivel több poligont és némileg változatosabb textúrákat várnék el a képernyőn... Sajnos arról nincs infóm, mennyire fut jól az eredeti Switchen – anno a hasonlóan nyílt világú Scarlettel és Violettel voltak nem is olyan kicsit gondok. De még a grafika hagyján... A hangzás terén ez viszont már nagyon kevés, mint Slakingben a tettvágy. A jazzes zene teljesen rendben van, de a hangeffektek rettenet vérszegények – az viszont egyenesen felháborító, hogy képesek voltak egy ilyen volumenű játékot bármiféle emberi hang nélkül kiadni! A párbeszédeket csak gombnyomással lehet továbbvinni, így ínhüvelygyulladást lehet kockáztatni egy-egy hosszabb diskurzusnál, és mindehhez a zene mellett pár nyeszlett prüntyögés dukál csak. Az automatikus lapozást azért sikerült olyan lényegesen kisebb költésgvetésből gazdálkodó játékoknak is megugrania, mint a Chicken Police vagy a Doki-Doki Literature Club... Egy indie stúdió első játékánál még elnézhető ez a fajta hozzáállás a költségek optimalizásása okán, de nem egy ilyen nagy és sikeres franchise sokadik részénél!

Pokémon Legends: Z-A teszt – Nem tilos az Á!

Szegény Pokémon Legends: Z-A kapta az ívet tőlem, pedig a Pokémon-játékok között egyértelműen a jobbak közül való, sőt! A valós idejű harcrendszer érdekes újítást vitt a megszokott játékmenetbe, és a nehézség feljebb csavarása is jót tett neki. Az igazi kifogásom az audio miatt van: nem hiszem el, hogy ennyire megúszósan kellett ezt csinálni. Persze a siker nem ezen fog múlni, a többmilliós eladás így is garantált.

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a ConQuest Entertainment biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Valós időben zajló csaták
  • Talán az eddigi leggazdagabb, Pokémon dolgokat használó játék
Negatívumok
  • 2025-ben egy ekkora címtől ennyire alibi hangzás gyakorlatilag egy sértéssel ér fel

További képek

  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A
  • Pokémon Legends: Z-A

Pokémon Legends: Z-A

Platform:

Fejlesztő: Game Freak

Kiadó: Nintendo

Forgalmazó: ConQuest Entertainment

Megjelenés: 2025. október 16.

» Tovább a játék adatlapjára

Sityi

Sityi
Örökifjú hardvertudor, csúcsamatőr fotelpilóta, botcsinálta zenészkezdemény. De amúgy békés majdnemmindenevő. Vonzódik a kerek dolgokhoz: legjobban a kormánykerék és a DJ-kontrollerei mögött érzi magát.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!