Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Az NDK-jugoszláv koprodukciós indiánfilmek olyan romanikus korlenyomatot jelentenek, és annyira erős hatást keltettek annak idején, amely sosem volt és sosem lesz. Boomer túlzásnak tűnik az egész, de mai fejjel valószínűleg elképzelni sem lehet, miért. Pedig egyszerű. Egész egyszerűen közel sem volt akkor a választék a TV-ben (hétfőnként még adás se volt), s a technológia meg a trükkök sem tartottak ott, mint manapság. A vadnyugat meg mindig is hálás téma volt. Barátokkal esett meg, hogy amikor éppen egy Gojko Mitić (aki tudja, tudja) remekmű kezdődött a TV-ben, akkor a sofőr csak éppen annyira lassított le a másik haver házánál autójával, hogy az azért ki tudjon ugrani a mozgó járműből, mert egyikük sem akarta lekésni a filmet.
Na de mi köze ennek az egésznek a mostani tesztalanyhoz? Nos, onnan jutott eszembe, ahogyan a Dimhaven - The Lost Source indul. Kezdésnek egy sötét képet kapunk, és csak hallomásból követhetünk egy kedélyes társalgást, amely egyértelműen egy a felhőket hasító repülőn zajlik. Aztán a két hölgy egyike (a fiatalabbik) udvariasan elköszön, mert az ő megállója következik. Amit először meglátunk, hogy a tenger felett, egy sziklás tájon zuhanunk ejtőernyővel a cél felé. Amit hatalmas nyilak és koncentrikus körök jeleznek, de aggodalomra semmi ok(?), védőhálók is vannak, hogy ne lapuljon palacsintává.
A szürrealitást csak fokozza, hogy senki nem siet a segítségünkre, a sziget automatikus beléptetőrendszere meglehetősen ramaty állapotban leledzik (az automata hang akad, a gép gombjai közül csak egy működik), az útlevelünket meg ellopja egy sirály. Dimhaven bizony szebb napokat látott, de az egykori kedvelt üdülőhely mára inkább egy kísértettanyára hasonlít. Emily Ravenstone sem nyaralni érkezett, hanem eltűnt nagybátyját keresi, akiről már egy ideje nem hallott. Többet nem is igazán árulnék el, hiszen a narratív kalandjáték gerincét jelenti a történés, így azt jobb átélni a komótosan előkerülő dokumentumokból, elhagyatott helyszínek berendezéseiből.
A játék másik fő ismérvét a fejtörők jelentik. Viszont amikor ezt mondom, akkor ne arra tessék gondolni, hogy néha van egy kirakós, hanem nagyon változatos és helyenként meglehetősen kemény agytornák várnak ránk. Például ha kapunk egy kódot egy zárt WC-hez egy táblára felírva, akkor egészen biztosak lehetünk benne, hogy az önmagában még nem lesz elég, és valamit még mókolnunk kell vele, hogy az áhított budiba bejuthassunk. Ráadásul a feladványok erősen egymásra is építenek, így érdemes minden apróságra odafigyelni. A készítőknek már van rutinja a dologban, hiszen a Zadbox Entertainment munkája tíz esztendővel ezelőttről a Quern - Időtlen Gondolatok. Jah, igen! Magyarok! Ehhez kapcsolódik az egyetlen fekete pont, ami a játékkal kapcsolatban eszembe jut: semmilyen téren nincs képviselve a nyelvünk. Azt mondjuk értem, hogy egy indie projektnek a szinkron egy példányban is nagyon drága, de legalább feliratban üdvözítő lett volna a magyar (remélhetőleg később majd érkezik valamilyen formában). Cserébe azért akad egy rakás honi hivatkozás: a helyi fő szálláshely a Hotel Sárkány, a fizetőeszköz a forint, a karbantartó kutyája meg Buksi névre hallgat.
Amíg azonban az előd szinte egy az egyben egy Myst-klón volt (érzem magamon a szúrós tekinteteket), addig a Dimhaven - The Lost Source sokkal inkább megtalálta a saját hangját. A játékmenet ugyan nagyon hasonló, de a helyszín és témaválasztás sokkal egyedibb, hangulatosabb, nem utolsósorban pedig a a művészeti stílusban történt váltás is nagyon jót tett szerintem a játéknak. Megmondom őszintén, ha egy újabb renderelt kalandot kaptunk volna, egy misztikus környezetben, valószínűleg nem fogott volna meg. Amint viszont megláttam ezt a szándékosan pixelesre gyúrt és emberközelibb világot, egyből megtetszett. Az egészről süt, hogy rengeteg munka van benne, nem divatolásból lett ilyen, vagy hogy a könnyebb végét fogják meg a srácok a dolognak.
A játék négy nagyobb egységre, vagy ha úgy tetszik fejezetre bontható, és ha egy végigjátszást meglesünk (nekem is csak ismerős ismerőse mondta, hogy léteznek ilyenek), akkor három órára rúg. Vagyis rúgna, hiszen csak akkor ennyi, ha mindennel tisztában vagyunk. Szóval ennek nyugodtan lehet a többszörösével számolni, nekem például simán 10+ órám van benne. A haladáshoz a fejlesztők is azt ajánlják, hogy gondolkozzunk, nézzünk szét és még a játék belső hint rendszerét (amely többnyire elég jó, de néha meg semmitmondó) is csak akkor vegyük elő, ha már nagyon elakadtunk. Egyébként szinte biztos, hogy ott a megoldás az orrunk előtt. Mindez igaz is, de azért (főleg inkább a játék vége felé) akadnak annyira összetett puzzle-k, ahol nem nehéz elveszíteni a fonalat. Fő segítséget amúgy a szinte minden részletet tartalmazó naplónk jelenti majd, illetve hogy tudunk fotózni is (van ehhez kapcsolódó extra feladvány is).
A magam részéről egy kifejezetten üdítő, ötletes és hangulatos játékot ismertem meg a Dimhaven - The Lost Source-ban, és ezt egyáltalán nem azért mondom, mert hazánk fiai kalapálták össze (az csak extra, ami miatt büszkék lehetünk). A kalandot mondjuk Steam Decken kezdtem - egyrészt mert kíváncsi voltam, másrészt mert épp utaztam. Ezt a változatot annyira nem ajánlom, mert a szövegek néha nagyon kicsik, így nehezen olvashatóak (erre figyelmeztet a besorolás is), másrészt azért süt a játék UI megoldásairól, hogy PC-s, ennél fogva a kontroller sem mindig kényelmes (egér plusz billentyűzettel az igazi). A legnagyobb poént meg nem bírom megállni, hogy magamban tartsam: egy ponton videojátékokat is kell játszanunk a történet során, és hát a Quern egy primkóbb változata is előkerül, ami jópofa hommage. A sikeresen elcsábítottaknak még pár napig tart a nyitó, 15%-os kedvezmény, a bizonytalanokra meg demo változat vár.
