A Krónikák messze az egyik legjobb fantasy-trilógia, amit olvastam. Persze nem ér a SoIaF sorozat nyomába, de időnként már-már megközelíti. Karakterábrázolásban természetesen nem megy Martin-i mélységekbe, de két karakterrel igen: ez Félelf Tanis és Raistlin.
Ennek két a karakternek képesek bemutatni a legjobban a lelki vívódásait, és főként rájuk is fókuszálnak e téren.
A Találkozások sorozatot én is kedvelem, különösen a Rokonlelkeket (viszont a Sötét szív messze nem képes Kitiara valódi énjét valóságosan bemutatni), viszont a többi sorozatról már eltér a véleményem. Igaz, csak kettő van meg (A Nyári Tűzhöz kapcsolódó, illetve a Harcosok), de többel nem is próbálkoztam (Hősök, Papkirály - ezt azért nem olvastam, mert amit Papkirályról tudni kell, bőven benne van a Legendákban). Egyik sem ér fel Margaret Weis és Tracy Ray Hickman magasságában - természetesen ez a magánvéleményem.
Egyedül tőlük a Lelkek háborúja trilógiát nem vállaltam be - igazából a Nyári Tüzet nem teljesen, de azért majdnem tökéletes "világlezárásnak" tekintem.
Az új sorozat pedig azért érdekes, mert számos olyan történetet ír le, amit Krónikákban nem meséltek el. Azaz pl. jelen könyvben Kharas Pörölyének megtalálását olvashatjuk - ennek átadásával kezdődik a Téli éj. A második kötet pl. Kitiara útját és a Jégfal eseményeit meséli el -ez a Téli éjben csak egy vers volt. Szóval ez a trilógia igazából kibővíti az eredetit.
A fülszövegek, ha "bénák"... Azt is vedd figyelembe, hogy a Krónikák és maga a Dárda Hősei azon típusú fantasy sorába tartoznak, melyek részben "epikusak", amiben egy csapat a világ megmentéséért küzd - számos más ilyen akad.
Vagy vegyünk egy másik példát - Frank Herbert Dűne sagáját. Herbert szintén a kiváló és minőségi sci-fi írók közé tartozik, és aki nem ismeri, hogy ő is ott van Asimovval, Lemmel, Clarke-al, Dickkel stb. sci-fi írók phanteonjában, a fülszövegek alapján elbizonytalanodhat.
Visszatérve az epikussága, az ún. high fantasy is ide sorolható, csak sokkal szerteágazóbb, mélyebb tartalommal bír, a legtöbb esetben filozófiai és erkölcsi mondanivalóval is bírnak. Egy DL-től, egy FR-től ne várj Martin, Jordan, Goodkind és Erikson, vagy akár Hobb, Gemmel által megvalósított mélységet. Ettől még lehetnek minőségiek, de a csalódást ki lehet kerülni, ha az ember tudja, hogy ezek az AD&D-n játékvilágokban írt könyvek.
Ettől függetlenül a DL-ben szerintem vitathatatlanul -és nemcsak azért, mert világteremtől- Weis-Hickman Krónikái, Legendái és az utolsó két kötet (ami a Második generáció és Nyári Tűzhöz) az etalon a legtöbb ember számára. Ez még nem jelenti azt, hogy más könyvek ne lennének nagyon jók, azonban olvasgatva a fórumokat annak idején, úgy vettem észre a legtöbb embernek az a véleménye, hogy kevesen érnek Weis-Hickman "nyomába".
Az, hogy te véleményed eltér, a ritka kivételek egyike.
Mondjuk Kleinheincz Csilla fordításait szeretem. Ha végeztél vele, pár sort légyszi.
