28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Csajozás!!!:) - csajok és pasik

Történetek - sikerek és persze a bukások... Csajok és pasik.

Beny12
#19604 Beny12 [6388]
Egyik sem talált, Razor03 írta, bocsi

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.08.05. 12:28
Beny12
#19603 Beny12 [6388]
JIB jött, látott, igaza van

Előbb-utóbb csak kiheverem. Sokat gondolkozom rajta még mindig. A múltat már úgy ahogy lezártam, semmi értelme azon őrölnöm magam. Inkább csak a jelen bosszant. Ahogy (talán) Aryx, vagy Prasco is írta: az elkövetkező időszakban kurva sokat fogok rá gondolni, mit csinál, hol van, mi történik vele, stb. Ez igazolódott is, 2 napja kb állandóan az eszemben van. De ez érthető, hiszen 2 és fél évig jóformán csak ő töltötte ki a gondolataimat, volt kivel beszélgetnem, bármiről is legyen szó. Nehéz megszokni, hogy nincs már meg a Társ.

Barátok az idő folyamán elvesztek, sajnos voltam annyira zöldfülű, hogy a "szerelmet" előbbre tettem, mint a barátokat. Azt hiszem nem a lány hiányzik, be is baszna, ha még mindig Úgy tudnék rá tekinteni ezek után. Talán a régi lány, akivel sokat beszélgettünk, mielőtt a bűnös útra tértünk volna mindketten. Lehet... Igen, az hiányzik, de soha nem jön vissza.

Most is egy ilyen emberre lenne szükségem, akivel beszélgetni lehetne, bármiről, csak úgy ellenni. Vannak barátaim, de nem olyan mély barátságok ezek, mint voltak. Hamarosan gólyatábor, remélem minden jóra fordul majd.

Válasz erre

Kemloth
#19602 Kemloth [3310]
Tudom... csak nem tudtam rá mit válaszolni, valamit meg mégiscsak kellett.

Válasz erre

Előzmény: Juraviel.Ihuan.Bedvin 2010.08.05. 11:21
Juraviel.Ihuan.Bedvin
#19601 Juraviel.Ihuan.Bedvin [5184]
Nem leoltás volt, csak tájékoztatás.

Válasz erre

Előzmény: Kemloth 2010.08.05. 11:19
Kemloth
#19600 Kemloth [3310]
Ezek szerint le voltam maradva egy fázissal... bocs.

Válasz erre

Előzmény: Juraviel.Ihuan.Bedvin 2010.08.05. 10:39
Juraviel.Ihuan.Bedvin
#19599 Juraviel.Ihuan.Bedvin [5184]
Bölcs tanács Kemloth, viszont a számvetést, saját hibáival egyetemben már megtette, nézd meg a blogbejegyzését. Ahogy "szoktani mondták" --, az idő majd megoldja, de ez mögött valójában önmaga áll. Azt is mondanám, hogy amellett, hogy az emlékek örökre nyomot hagynak benne (ezt kibeszéltük a blogbejegyzésben is), azért a kötődési szálak szép lassan foszladozni fognak.

Azt, hogy ezek többségében szép emlékek maradnak-e számára vagy sem, tőle függ, főleg, hogyan éli meg most az egészet.

Ehhez kívánok erőt és kitartást neki, újfent.

Válasz erre

Előzmény: Kemloth 2010.08.05. 10:17
Kemloth
#19598 Kemloth [3310]
Ismerős... én úgy tudtam kikeveredni ilyesféle szerelmi bánatból, hogy a kitartás mellett változtam egy 'keveset'. Pár külön töltött nap után átgondoltam, én mit rontottam el - mert hogy addig mondtam, hogy "basszameg, ő változott meg teljesen!" - és változtattam azokon a szokásokon, átgondoltam azokat az elméleteket, amik hibásnak bizonyultak. Így is sokáig tartott, és így is rengetegszer éreztem úgy, hogy nem bírom kitartással... de végül mégis bírtam, és jól jártam ezzel az egészel.

Tehát amit még talán tudnék tanácsolni: gondold át, mi volt a dolgoban a te hibád, és gondolkozz el rajta. Nem azt mondom, hogy igazodj teljesen a csajhoz (pff...), csak gondold át.
De lehet, hogy ez csak az én esetemben volt célravezető.

A zenés témához meg:
szerintem a kemény, negatív zenék keveset segítenek. Legalábbis az én esetemben eddig mindig így volt, aztán persze mindenkinél mást vált ki. Vagy vidám, vagy szomorkás-gondolkozós számok tettek jót, e téren én azt ajánlanám.

És tényleg KITRTÁS!! Bírod te!

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.08.04. 23:30
anxius
#19597 anxius [6744]
Esetleg az új Dark Fortress album is jó erre a célra.
Olyan atmoszférája van, ami garantáltan kiűzi belőled a negatív érzéseket.

Válasz erre

Előzmény: anxius 2010.08.04. 23:48
Juraviel.Ihuan.Bedvin
#19596 Juraviel.Ihuan.Bedvin [5184]
Ehhez csak csatlakozni tudok, Ákosnak nagyon jó számai vannak.

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.08.04. 23:36
anxius
#19595 anxius [6744]
Beny én csak három zenekarnevet mondanék. Szerintem ilyenkor a legjobb kúra a kemény, negatív tartalmú zene. Ez űzi ki a démonokat az emberből.

Drudkh, Negura Bunget, Burzum


Válasz erre

LordMatteo
#19594 LordMatteo [29459]
Ákos - Dúdolni halkan

Én kommentár nélkül ajánlanám, számomra az egyik legszebb szerelemről szóló dal, bár ez azt hiszem nem az, amire most Benynek szüksége lenne.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: Juraviel.Ihuan.Bedvin 2010.08.04. 22:56
Beny12
#19593 Beny12 [6388]
milyen szép

Kemloth: hát az kéne, már-már azt érzem nem bírom tovább.

Hagytam, hogy ennyire rottyra vágjon egy csaj, akiben a nagy szerelmet láttam, erre még belém is rúgott... Fasznak foglalkozok vele...

Válasz erre

Előzmény: Juraviel.Ihuan.Bedvin 2010.08.04. 22:56
Kemloth
#19592 Kemloth [3310]
Uhh... sajnálom, tényleg. (Akkor is, ha csak most vetődtem ebbe a topicba.)

Kitartás!!

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.07.26. 12:46
Juraviel.Ihuan.Bedvin
#19591 Juraviel.Ihuan.Bedvin [5184]
Csík Zenekar - Most múlik pontosan

Ez egy Quimby dal feldolgozása népzenei stílusban, még az eredetinél is jobban tetszik, ami igen ritka.

Quimby - Most múlik pontosan

Egyik kommentelő azt írja, hogy a függőségről írt Kiss Tibi a dalt, viszont arra is rávilágít, hogy a Csík Zenekar előadásában más értelmezést is nyer, így szólhat a szerelemről is. (Bizonyos szempontból szerintem ettől függetlenül is, mert én annak tekintettem eredetileg is.) Viszont a függőségről is szólhat, zeenorb azt mondja a kábítószerről énekel - nem tudom, ez igaz-e, de a dal szövege majdnem olyan, mint egy fájdalmas búcsú a kedvesétől.

Nekem ez az üzenete.

Figyelj a szövegre, a mondhatni mesteri szimbólumokra, érzékletes képekre.

Annak idején ilyen hangulatomban én (is) ezt hallgattam...

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.08.04. 22:46
Beny12
#19590 Beny12 [6388]
Húzzam bele... Pedig már azt hittem, hogy a nehezén túl vagyok. Megint egy mélypont. Eddig fasza volt minden, most meg nem tudom kiverni a fejemből.

Válasz erre

Balanses
#19589 Balanses [2136]

Válasz erre

Előzmény: daemoonhunter 2010.08.02. 15:59
Balanses
#19588 Balanses [2136]

Válasz erre

Előzmény: daemoonhunter 2010.08.02. 15:59
daemoonhunter
#19587 daemoonhunter [1587]
Nagyon ritka az ha egy lanyt msn-en, neten le lehet venni a labarol, vagy ha igen akkor nagyon meg kell dolgozni erte, marmint nekünk egyszerü Földi nem szöke feher lovas halandoknak

Válasz erre

Előzmény: Balanses 2010.08.02. 14:39
Balanses
#19586 Balanses [2136]
Na most felkeltetted az érdeklődésem hogy miféle részletek.
Én meg töröltem a csajt msn-ről, utálom ha egy nőt beszéltetni kell, magától meg képtelen mondani egy értelmes mondatot.

Válasz erre

Előzmény: daemoonhunter 2010.08.01. 21:01
daemoonhunter
#19585 daemoonhunter [1587]
Semmit sem beszeltem erröl De ha ebböl nem tünt fel mennyire üldözesi maniam van, tehat hogy netalan olvassa a forumot velemenyem szerint, akkor semmiböl sem

Balanses: igen, sajnos reszletezni el felejtettem, alapjaban jo volt, csak kesöbb kiderült meg nehany reszlet a csajjal kapcsolatban

Válasz erre

Előzmény: GustyX 2010.08.01. 11:24
Wing
#19584 Wing [4603]
mokas sztori. elofizeto vagyok last fm-en, igy latom, hogy kik nezik meg az adatlapomat (persze nem ezert fizettem elo, hanem a last fm radioert). mult heten a sok random ember kozott volt egy 23 eves magyar lanyka, egesz aranyos keppel. uccu neki, gyorsan le is tamadtam, irtam neki. aztan leveleztunk parat, facebook is megvolt. neztem a kepeit, az egyik felen nagyon bejon, a masik felen nem annyira igazabol eleg sok kozos tema van, viszont en szeptemberig londonban vagyok, szal uygse tudunk talalkozni, msn-re meg most direkt nem jarok (kicsit besokalltam az otthoni dolgoktol, most inkognitoban vagyok).

k*rvara elvezem az egyedulletet, de neha mar hianyzik valami baratno. ha sokaig huzom, akkor viszont nem lesz belole semmi :/

Válasz erre

ufodani
#19583 ufodani [17764]
Csak itt és most :

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.08.01. 13:11
LordMatteo
#19582 LordMatteo [29459]
Na, ufodaniella, érzelegjek még Neked, vagy ennyi elég volt, hogy...?

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2010.08.01. 13:07
ufodani
#19581 ufodani [17764]
Ahogy ezt teccik idefektetni, nincs is vita

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.08.01. 13:05
LordMatteo
#19580 LordMatteo [29459]
Hm, azért vannak itt a fórumon páran, akik nélkül azt mondanám, hogy ja, ez egy unalmas és szar hely, és úgy gondolom, némiképp egymás művelődéséhez, fejlődéséhez is hozzájárulunk (filmes topik, ez, könyves, tkp bárhol kialakulhat normális, "nemkocka" beszélgetés).

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2010.08.01. 12:57
ufodani
#19579 ufodani [17764]
E teoretikus kérdésedre a választ nem lelem. Viszont az élet nem habostorta, max Virág elvtársnak, viszont képesmutatók mindenhol vannak és itt eme szent hely vajh miért is lenne kivétel..

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.08.01. 12:50
LordMatteo
#19578 LordMatteo [29459]
Ki az az álnok, ki aljas módon csalárdsággal nem önmagát adva épült be közénk, és bízza szeretetünket?

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2010.08.01. 12:43
ufodani
#19577 ufodani [17764]
..és színész benne minden férfi és nő..

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: balays82 2010.08.01. 12:30
balays82
#19576 balays82 [14276]
Miért olyan meglepő, hogy valaki már az első randin mesél a családjáról? Hiszen a Pc Dome közössége nem más, mint egy nagy család.

Válasz erre

Előzmény: GustyX 2010.08.01. 11:24
Balanses
#19575 Balanses [2136]
No mintha vhogy ezt elfelejtetted volna tegnap említeni!

Válasz erre

Előzmény: daemoonhunter 2010.08.01. 00:23
GustyX
#19574 GustyX [7048]
Te már randik után beszámolsz neki, milyen fórumokon szoktál írogatni?

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

Előzmény: daemoonhunter 2010.08.01. 00:23
david139
#19573 david139 [18732]
Gyúrunk vaze? Gyúrjunk vaze!

I wish I could have known about the view from halfway down

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.07.31. 21:28
daemoonhunter
#19572 daemoonhunter [1587]
Ha van valaki aki raerös az adhatna egy kis tanacsot, privatban, sajnos "üldözesi maniam" van es tartok töle hogy a leanyzo is olvashatja a forumot unalmaba esetleg

Egyebkent jol ment a randi, nem kerdeses az "ismetles"

Válasz erre

Beny12
#19571 Beny12 [6388]
THX!

Válasz erre

Előzmény: Star Wars 2010.07.31. 21:08
Star Wars
#19570 Star Wars [11836]
Elég!

RIP pcdome

Válasz erre

Pickwick
#19569 Pickwick [39]
Kössd le magad gyúrással Beny, ha pesti vagy, akár össze is futhatunk!

Válasz erre

Előzmény: tarus21 2010.07.31. 20:09
tarus21
#19568 tarus21 [13]
Üdv!

Nagyon elment a topic a testépítés irányába

Beny12:
Olvastam a sztoridat, már az elejétől kezdve mármint mikor írtad, hogy megváltozott és szűkszavú.. ilyesmi dolgokat, már ekkor (saját példámból kiindulva) tippeltem mi következik majd és sajna be is jött...
Azért hozom fel megint, mert én is hasonló cipőben jártam, járok mert azért még nem mondanám 100%osan gyógyultnak a lelkem. Hasonlóan hosszú volt az én kapcsolatom is (2év) és hasonlóan egy változás előtt álltunk igaz mi a fősuli vége felé jártunk... Ráadásul együtt is laktunk, de 2 hét alatt a nagy lamourból(főleg a csaj állította be annak egész kapcsolatunk során, és persze a végére már én is elhittem ez mennyire komoly..) lelépett az életemből, ok se nagyon volt csak az elmúlt a szerelem szöveg, na mindegy összetört rendesen. Néha még most is eszembe jut mi történt, hogy ilyen hirtelen... Amit írtak a többiek az nagyon igaz, meg idővel ez jobb lesz..Bár tudom ez most nem vigasztal. Fel a fejjel!
Nagyon sokat tud érni és tanulni az ember az ilyen dolgokból is mégha iszonyat fájdalommal is jár. Velem is ez van rengeteg dologra rájöttem. Nekem már "csak" az önbizalmam kéne visszanyerni... :S remélem valahogy sikerül és akkor jöhetne aki feledteti.. Bár utóbbi már most is jól jönne Mindenesetre ki kell töltened az űrt amit a hiánya okoz és lekötnöd magad! Ezt tudom tanácsolni!

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.07.27. 10:04
Pickwick
#19567 Pickwick [39]
Mondjuk attól függetlenül, kondival biztos hogy idővel nehezebb lennél.

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.07.27. 18:45
Wing
#19566 Wing [4603]
Ez igy van. En 2008-ig nagyjabol stabilan 61-62 kilo voltam, pedig rengeteget kajaltam es kondiztam is, aztan valahogy megvaltoztak a dolgok, egy szakitas miatt kicsit lefogytam, aztan hirtelen feljott 15-20 kilo, es azota meg 75-76 vagyok stabilan.

Válasz erre

Előzmény: Pickwick 2010.07.27. 15:42
Beny12
#19565 Beny12 [6388]
Igazából ez lesz a helyes válasz, mert nekem tényleg nagyon gyors az anyagcserém, és ehetem degeszre magamat, akkor se szedek fel semmit.

Válasz erre

Előzmény: Pickwick 2010.07.27. 15:42
Pickwick
#19564 Pickwick [39]
Hiába eszik valaki házi kosztot, ha olyan az anyagcseréje hogy mindent lebont rohadt gyorsan, nem lesz nehezebb, ehet bármennyit is.... Talán majd ha idősebb lesz Beny, akkor megfog maradni rajta.

Válasz erre

Előzmény: Wing 2010.07.27. 15:06
Creativ3Form
#19563 Creativ3Form [33872]
Ááááá...látom ketten vagytok. Ragyogó...

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: bátorka23 2010.07.27. 15:21
Wing
#19562 Wing [4603]
En akkor kezdtem el hizni, amikor hazakoltoztem 8 honapra 2008-ban, es anyam foztjet ettem folyamatosan. Hamar visszajott majdnem 20 kilo (), igy erve el a mostani versenysulyomat, a 76-ot. De azt mondjak, hogy pont igy nezek jol, igazabol elotte eleg gizda voltam, most pedig tokeletesen elegedett vagyok a kulsommel

Válasz erre

Pickwick
#19561 Pickwick [39]
Igen, szerek nélkül is lehet, de azzal sokkal lassabb, én sose szedtem szereket, meg is látszik, nekem sokkal több idő elérni bármit is így naturon, mint 1 hónap alatt egy "poros"-nak... Mondjuk az enyém meg is fog maradni . Amúgy konkrétan napi 6-szori étkezés heti 3 edzés bőven elég, por nélkül is megfog látszani idő múlva.

Válasz erre

Előzmény: Juraviel.Ihuan.Bedvin 2010.07.27. 14:48
Juraviel.Ihuan.Bedvin
#19560 Juraviel.Ihuan.Bedvin [5184]
Vagy táplálkozzon "egészségesen", zöldség-gyümölcs-húsfélek kombóval fokozatosan növelni a súlyát, az alkatához mérve, nem pedig különféle szereket használni, amiknél megvan az hátrány, ha az ember abbahagyja, csökkenti az edzést, az addigi "izomból" háj leszen.

Válasz erre

Előzmény: Bomc. 2010.07.27. 14:39
Pickwick
#19559 Pickwick [39]
Jó igen, de ez genetika függő is, meg hogy mióta nyomja.... Ha most kezdte, akkor nem lepődöm meg, mert az első hónapokban robbanásszerű fejlődés történik mindenkinél, de egy idő után stagnálni fog, és onnan már nehezebb lesz fejlődni .

Válasz erre

Előzmény: Bomc. 2010.07.27. 14:39
Bomc.
#19558 Bomc. [774]
Ja, szedjél tömegnövelőket meg járj edzeni. Haverom 170 cm, 55 kg, egy hónap alatt felszedett 8 kg-t.

Válasz erre

Pickwick
#19557 Pickwick [39]
Beny ha súlyt akarsz felszedni és nem zsírban, ajánlom a testépítést hobbi szinten, mert komoly szinten sok pénzbe kerül, és nem tudom milyen anyagi helyzetben vagy... Ad egyfajta külsőt, ad önbizalmat, és nem utolsó sorban rendesen növeli az étvágyadat .

Válasz erre

Beny12
#19556 Beny12 [6388]
GustyX: milyen kézfogás?

Attila: hja hát nem egyszer a szememre hányták már, hogy még a lányok is nehezebbek nálam. Viszont jó erőben vagyok, csak kicsit elfúj a szél... Szalagavatón pl egy 60+ kilós csajt kellett emelgetnem (és nem, nem Őt ő csak 54kg)

Kalwa: hát anyám is mondta, hogy majd barátkozzak fiúkkal egyetemen, egyből rávágtam, hogy nem akarok buzi lenni Persze szándékosan félreértve
Ennék én, csak az étvágynak is jönnie kell. Most találtam itthon egy gyógyszert, amit még januárban írt fel a doki, mikor a májam szarakodott. Ilyen étvágygerjesztő féle, de rohadt sok mellékhatása volt, többek közt ingerlékenység, álmosság, aluszékonyság, és még sok más, köztük az álmatlansággal (hogy ez a kettő hogy fér össze... nem tudom). Érettségi előtt meg nem szívesen szedtem, abba is hagytam. Most még az álmosság se jön rosszul.

Válasz erre

Kalwa
#19555 Kalwa [4370]
Egyvalamit ne felejts el, amit már az ókori fejlett civilizációk is tudtak, miszerint a hím felsőbbrendűség szerves része a homoszexualitás... Amúgy meg, ha már szarul vagy egyél inkább, mert az evés jó dolog, és így még hízni is fogsz amellett, hogy jól fogod érezni magadat, ha tele a hasad...

"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.07.27. 10:04

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat