Számíthattam volna rá, hogy erre vki harapni fog

.
Nem arról van szó, hogy bármit is "bevennék". Figyeltem én biosz órán is, amikor meséltek nekünk az evolúcióról. A tanárom úgy vezette fel, hogy hát ez a teória is több sebből vérzik, de jobbat nam tudunk. Ez nyilván az ő nézete volt. Eléggé elszomorított, hogy
ez a legjobb amit tudnak.
A felhozott bizonyítékok amiket mutattak azok pár csontszilánkra korlátozódtak melyekre nagyon ügyeskezű és jó fantáziájú urak mindenféle szőrös teremtményt rajzoltak. Ezt
bizonyítéknak nem éreztem. Másik érvként még a természetes kiválasztódás került elő, mely ugyan fajon
belül egyértelműen igazolt viszont a darwinizmus egyes követői úgy érezték, hogy ez és pár millió év elég új fajok kialakulásához is. Ez teóriának jó, bizonyítéknak nem.
Nyilván Te, mint biológus (márha jólértettem és az vagy

) több olyan érvet ismersz melyeket bizonyítéknak tudsz be az evolúció mellett. Ezeket szívesen olvasnám (persze talán át kéne mennünk ehhez egy másik topikba) ugyanis nem hiszem, hogy jó hozzáállás lenne az, hogy az ember nem hallgat meg valamit, mert fél, hogy saját tévedését igazolja.
Egyébként azért gondolom úgy, hogy tervezés eredményei vagyunk mert ez tűnik a jelenlegi ismereteim alapján logikusabbnak. A sejtek és szervezetek összetettsége
számomra annyira bonyolultnak tűnik, hogy kétlem, hogy az evolucionisták hetykén odavágott pár millió éve magyarázatot adna.
*Az evolucionista kifejezést elég lazán használom, hiszen közülük is sokan vitatkoznak a dolgok menetén, alapvetően azokra gondolok akik a véletlennek tulajdonítják a kifejlődést.
Ugye az a háttérsztori, hogy föld túlnépesedik és naagy szállítóhajókban elviszik az embereket terraformált bolygókra. Az ilyen hajókok a kultúrális különbségek lazulnak, emberek sokmindent tanulnak stb. ezzel magyarázható in universe a mandarin káromkodás.
Gyakorlati szempontból meg azért, hogy tudjanak káromkodni egy ilyen csatornán, hiszen a jól ismert "4 letter words" nem használhatóak.
Ezt az ajánlott Ancient Aliens c. filemt elkezdtem, azért kicsit nagyzoló a kezdés, hogy egy teljesen új teóriát mutatnak be... egyelőre eléggé Stargate spin-off szaga van


...
Man literally too angry to die