28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

The Witcher - Befejezés [SPOILER]

McCl@ne
#118 McCl@ne [13409]
Sikeresen befejeztem a játékot. Shani mellett kötöttem ki, ill. a Rendet segítettem következetesen végig, mert az ő döntéseiket láttam átgondoltabbnak, bár így a végjátékra sem bántam meg, végülis nem ők voltak a rosszfiúk, vagyis nem teljesen. Egyébként is a rendhez kötődő döntések nagy része (szinte mind) valahogy kapcsolatban van Siegfrieddel, aki egy abszolút pozitív karakter, ellentétben a nagyképű Yaevinnel.
Ami érdekes, és amiről megy itt a szájtépés, hogy bizony sok olyan kérdésre nincs válasz, amire kellene: ugye azt megtudjuk, hogy Alvinhoz hasonlóan a Grand Master is egy forrás volt, illetve azért a sztori alatt nagyjából letehetjük a voksunkat a destiny/free will kérdést illetően, de azért a Shani/Triss vonalat nem volt túl elegáns dolog ennyire lezáratlanul hagyni.
Amúgy az jó nagyon, hogy a világ sorsát formálják a döntéseink, ez az utolsó rajzos videóban szépen megmutatkozik.

Amúgy az outro támadója egy witcher. Ez nyilvánvaló, pontosan ezért kerekedik ki Geralt szeme is: mindkettő ugyanolyan színben "pompázik", mármint az ő szeme és a bérgyilkosé is. Hogy ki, arra tippem sincs, de talán nem is kell tudnunk, vagy az alább kommentelő emberkének lesz igaza, majd a folytatásból kiderül. Remélem a választott nő sorsa is, Trissről láttam képeket, remélem lesz Shani is.

Respect is not given. It's taken.

Válasz erre

LordMatteo
#117 LordMatteo [29425]
?

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: hamzter 2009.08.29. 08:07
hamzter
#116 hamzter [2]
tiszteletem!

Sok fórumban olvastam, hogy találgatják, hogy ki s az orgyilkos a végén. Nem lövök le semmilyen poént sztem azzal ha elmondom, hogy az illető egy másik Witcher a Macska klánból (Geralt a farkas klánból való gondolom ez elég eggyértelmű) akik két kardal való harcra specializálódtak... aki olvasta a könyvet könnyen rájön szép napot

Válasz erre

Kemloth
#115 Kemloth [3310]
? Lehet akkor én mekszem rosszul... csak mert nekem úgy rémlett, hogy épp visszamegy Vizimából, és akkor játszódik. De akkor nemtom...

Válasz erre

Előzmény: Dark Archon 2009.05.14. 10:34
Dark Archon
#114 Dark Archon [11828]
Történetileg az korábban van, mint az Alvinos kaland, hiszen ööö... nem tudom már melyik witcher ott szerzi az arcára a sebhelyet.

Dark Archon

Válasz erre

Előzmény: Kemloth 2009.05.14. 10:13
Kemloth
#113 Kemloth [3310]
Nem tudom, írták már-e, de a végén az ismeretlennel kapcsolatban annyit mondhatok, hogy biztos nem az elejéről valaki!! Az Enchanted Edition egyik küldetésében (nem tudom már, melyik, még ősszel csináltam meg) visszamegy Geralt Kaer Morhenbe és mindnenki ott van, aki az elején is ott volt.

Válasz erre

Drake94
#112 Drake94 [1421]
A kiscsávót egy küldetés során fogod megtalálni, úgyhogy egyelőre ne foglalkozz vele, csináld a többi feladatodat.

"Az élet nemi érintkezés során terjedő fertőzés, melynél a halálozási arány 100%"

Válasz erre

Előzmény: dave93 2009.04.16. 09:31
dave93
#111 dave93 [3]
Hi az elveszet fiu a II fejezet végén hol van ugyértem mikőzelébe agyaggődőr vagy hol? Nem tok addig be menni a toronyba:S pls segitsetek

Válasz erre

LordMatteo
#110 LordMatteo [29425]
Tessék, lentebb megtalálod amit keresel

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: afernando 2008.07.18. 13:41
afernando
#109 afernando [20]
de 5 kukorix toll kel annak az irnoknak

Sky

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2008.07.18. 13:39
LordMatteo
#108 LordMatteo [29425]
Ha konkrétan vkinek címzed a hsz-ed, akkor használd a "válasz" gombot pls.

És az nem elég? Az is kukorix bazz.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: afernando 2008.07.18. 13:36
afernando
#107 afernando [20]
ja kukorixfészekben 1 kukorixot találtam....

Sky

Válasz erre

LordMatteo
#106 LordMatteo [29425]
Aki magyarban a Vadak Királya szinkronja, az mellesleg Eskel hangja is Meg nem mondom ki az a színész.

Kukorixfészekben

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: afernando 2008.07.18. 13:32
afernando
#105 afernando [20]
nekem magyarul a Vadak Királyának a hangaj teccik, de azok is olyan gyengék...nehéz szinten egyböl megöltem...bár 1640 hp-m volt xD teliholdal ja és am kukorixeket hol lehet találni??

Sky

Válasz erre

afernando
#104 afernando [20]
davakar9 mien fogakat kel neki vinni?? me én vagy 3 mat találtam xD, meg sztem szerezétek meg holló páncélját (aki nem tette) mert kurva jó +150 hp -30%-al kevesebet sebeznek rajtad,+10% hp regeneráció, meg még +10% vmi én egy kardot kaptam amikor életben hagyatm a strigát, legalább segített a fagyos pusztán xD de amit kaptam kardot veleradtol az gyengébb volt mint a homyálvíznél vett kovács fiátol lévő kardom -.-,
am akkor mit kapunk ha a vodiánoknak vagy ha az embereknek segítünk?
ja meg akkora birkákat mint a kockapókerezők...elsőre egy kis sort dob és erre meg eldobja a összeset és let 1 párja -_-

Sky

Válasz erre

somesz83
#103 somesz83 [3336]
Jajaja! Angol videókat sikerült elkapnom a youtube on, hát nem tettem le róla, hogy beszerezzem angolul is a játékot! Ég és föld, habár a magyar szinkron sem sikerült olyan rosszra, mint amit eddig megszokhattunk a hazai forgalmazóktól!

Válasz erre

Előzmény: Uthred 2008.05.17. 23:37
Uthred
#102 Uthred [28]
Igen ez félrelett fordítva. Nekem angol nyelvű játék van és ott úgy emlékszem így hangzik el: This sword is for monsters.
Angolul jobb mint magyarul, sok mindent félrefordítottak sajnos és az angol hangok is jobban passzolnak a karakterekhez.

Válasz erre

Előzmény: Dark Archon 2008.01.20. 13:50
gary007
#101 gary007 [2222]
Legutóbb én is semlegesként fejeztem be. Egyébként ha a 10 trófeát leszállítjuk, akkor választhatunk egy acél és egy ezüst kard között. Ilyenkor érdemes az ezüst kardot választani, mert az acél kard ugyanaz, mint amit a fogorvos ad.

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2008.05.06. 09:53
davkar9
#100 davkar9 [11515]
Ezúttal semleges karakterként vittem végig, megöltem a farkasembert, a strigát, Abigalt megégették, szóval csupa "rossz" döntés. Érdekes módon a végén semmi hatása nem volt, mivel semleges voltam ezért Triss volt a szövetségesem és a végén királyi tanácsadó lett. Az utolsó videóban (nem a render hanem a rajzos) az volt, hogy a király hagyta, hogy a rend és a tündék leöldössék egymást majd pedig, hogy a királyi udvart lecserélték és hűséges emberekkel töltötték fel, a varázslónők pedig befolyást szereztek. Utána egyből az a kép amikor Geralt meg el és "ez már egy másik történet..." Remélem azért az enchanged változatban a végét jobban megoldják tehát a korábbi döntéseknek (pl. Triss/Shani, az identitás küldetés) legyen valami következménye is. A kártyákat ezúttal sikerült megszereznem továbbá megvolt az első flush is kockapókerben.. A fogorvos küldetését tényleg teljesítsétek, a kard amit ad tényleg brutális. Azar pl már nem volt ellenfél meg persze a felfejlesztett Aard is jól jött.

Válasz erre

somesz83
#99 somesz83 [3336]
Amúgy az orvgyilkos tuti, hogy valamennyire ismeri Geraltot, vagy legalábbis felkészítették ellene. Nekem az tűnt fel leginkább, hogy direkt a korábban eltört lábába rúg bele, ez észrevehetően fáj szegény Farkasnak. Az, hogy Witcher a támadó is, igazából nem eldönthető. Vannak nála főzetek, azt ennyi, de jeleket nem használ. Akár egy jólsikerült titkos kísérlet végterméke is lehet. Most olvasom a könyvet, még kb 100 oldal van hátra, de eddig semmilyen utalás nem volta erre a jelenetre. Igaz a többire se. A játék intro kb az, ami egy az egybe a könyvet követi.

Válasz erre

somesz83
#98 somesz83 [3336]
Egyébként a végén én se tudtam eldönteni, ki az a witcher. Először Lambertre tippeltem, de nem hinném, hogy közülük lenne bármelyik is.

Válasz erre

somesz83
#97 somesz83 [3336]
Hát a játék a könyvet vette alapul, mint világot meg ilyesmi, de a nem a sztorit. Legalábbis a werkfilmben ezt mondják.

Válasz erre

Előzmény: PanzerWolf 2008.01.26. 18:42
Dark Archon
#96 Dark Archon [11828]
Na ja, de elsőre nehéz megemészteni, hogy ez nem hepiend, s Geralt az, aki volt a múltban és nem az, akivé szerettük volna, hogy váljon Egyébként nincs kizárva, ha eltalálod mit tett volna Geralt anno, megoldódik az Identitás küldetés... harmadik végigjátszásra tuti nem fogom választani egyik nőt se (gyűrűileg, a kölök miatt úgyis muszáj).

Dark Archon

Válasz erre

Előzmény: Picmiki 2008.03.06. 16:08
TcG|Rommel|Hun
#95 TcG|Rommel|Hun [10536]
Jogos.

Válasz erre

Előzmény: Picmiki 2008.03.06. 16:08
Picmiki
#94 Picmiki [149]
Srácok értsük már meg végre:
Geralt, bár élete delén jár, már most ősz, terméketlen, alig tud kilesni a sebhelyek alól, ráadásul minden szembejövő nőt meghág a vidéken (aki nem jön szembe, azután utánafut...). Pénze soha sincs, ha van azt is elkölti páncélra, kardra, rőtbagolyra... Megcsap minden szerencsétlent, akinek csak annyi bűne van, hogy természetfeletti... Miután asztal alá iszik mindenkit a Szőrős Medvében, még leveri mind az öt bunyóst.

EZEK UTÁN MÉG EGY ÉLETRE HOZZÁKÖTNÉTEK EGY SZERENCSÉTLEN NŐT?????

Válasz erre

Dark Archon
#93 Dark Archon [11828]
Olvasd végig a fórumot az elejétől, hadd ne írjunk le mindent megint Aztán meg majd jön pipa2, és ugyenezeket fogja kérdezni

Dark Archon

Válasz erre

Előzmény: MagicMoment 2008.03.06. 12:37
TcG|Rommel|Hun
#92 TcG|Rommel|Hun [10536]
Nem te vagy az első, aki értetlenkedik. A játék legnagyobb rejtélyeire kérdeztél rá, a net tele van ötletelésekkel, hogy ki lehetett a titokzatos merénylő. A másik kettőre pedig senki sem tud választ adni. De elég folytatás-szaga van.

Válasz erre

Előzmény: MagicMoment 2008.03.06. 12:37
MagicMoment
#91 MagicMoment [17778]
most ezt így nem igazán értem...
mikor káermórhenbű' együttem,akkor 3-an másik irányba mentek. a 3-ból csak trisszel találkoztam,a többieket homály fedi,azóta is. a végén meg megölök egy másik witchert? ez mi? meg,ha tris életem szerelme,akkor miért nincs a végén?

Válasz erre

gary007
#90 gary007 [2222]
Kipróbáltam és tényleg mindenképpen meghal a srác.

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2008.03.02. 20:17
davkar9
#89 davkar9 [11515]
Azt hiszem azután lehet dönteni miután ez a jelenet van.

Válasz erre

Előzmény: gary007 2008.03.02. 20:16
gary007
#88 gary007 [2222]
De Javed , vagy a Prof(már nem emlékszem melyik) beomlasztott egy folyósót, amit nekünk kellett Aarddal áttörni. Ha mi nem megyünk le, akkor Leo se tudna továbbmenni szerintem. Mindegy, holnap kipróbálom.

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2008.03.02. 20:09
davkar9
#87 davkar9 [11515]
Gondolom igen. Ha mi nem tudjuk megmenteni...

Válasz erre

Előzmény: gary007 2008.03.02. 20:09
gary007
#86 gary007 [2222]
Értem. És ezek szerint Leo mindenképpen meghal?

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2008.03.02. 20:05
TcG|Rommel|Hun
#85 TcG|Rommel|Hun [10536]
Erről nem tudtam, sry.

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2008.03.02. 20:05
davkar9
#84 davkar9 [11515]
Csak annyi, hogy a következő fejezetben amikor megtámadják Kalksteint akkor vannak e náluk mutáns kutyák vagy nem. (a kiskönyveben így olvastam)

Válasz erre

Előzmény: gary007 2008.03.02. 20:02
TcG|Rommel|Hun
#83 TcG|Rommel|Hun [10536]
Csak arra az egy jelenetre hat ki. Semmi több.

Válasz erre

Előzmény: gary007 2008.03.02. 20:02
gary007
#82 gary007 [2222]
Délelőtt befejeztem. Kicsit csalódtam, eléggé befejezetlen lett a vége. Legalább annál jobban várjuk a folytatást. Egyébként az elején van különösebb jelentősége annak Kaer Morhenben, hogy a laboratóriumba megyünk, vagy pedig a rémsáskát győzzük le?

Válasz erre

PanzerWolf
#81 PanzerWolf [2139]
Én inkább kiolvasnám a könyveket,utánna meg a játék folytatását nyomnám szívesen.Vagy esetleg a könyek előzményét...Hogyan is készül egy Geralt Witcher...

Fenyeskardu Sturm 20W/Mo Feketebotos Necron 20N/Mo Ayzaz A Yazin 20Mo/Me Havas Jon 20R/Ri Vak Aemon 20Ri/Mo M A L B O R D U S 20E/Me D A R D A L I O N 20P/W Geor Dar Khordak 20A/E

Válasz erre

Picmiki
#80 Picmiki [149]
Tényleg csúcs ez a játék. Le a kalappal. A végén tényleg sok a megválaszolatlan kérdés, de ez szerintem így van rendjén. Mégsem várhatjuk el, hogy Geralt a szörnyhasogató, mindennőtmegdöntő killingmachine letelepszik, szánt-vet és gyártja (örökbefogadja) Shanival (vagy Trissel) sorban a kölköket.

Egyébként ellene vagyok az "előzményeket elmesélő folytatásoknak", de eljátszogatnék Geralt előző életével az ominózus vasvilla-sztoriig.
Vagy mondjuk Alvinnal, hogy miként vált Zsák de Aldesberggé (ha tényleg ő az).

Válasz erre

PanzerWolf
#79 PanzerWolf [2139]
Újravisszük.

Fenyeskardu Sturm 20W/Mo Feketebotos Necron 20N/Mo Ayzaz A Yazin 20Mo/Me Havas Jon 20R/Ri Vak Aemon 20Ri/Mo M A L B O R D U S 20E/Me D A R D A L I O N 20P/W Geor Dar Khordak 20A/E

Válasz erre

Előzmény: Dark Archon 2008.01.25. 15:16
Dark Archon
#78 Dark Archon [11828]
Krdés, mire kijön a folytats, mire emlkszünk a történetből

Dark Archon

Válasz erre

Előzmény: PanzerWolf 2008.01.25. 15:06
PanzerWolf
#77 PanzerWolf [2139]
Szerintem a folytatásba kiderül.A könyvetet adják még ki!Nagyon elolvasnám őket!

Fenyeskardu Sturm 20W/Mo Feketebotos Necron 20N/Mo Ayzaz A Yazin 20Mo/Me Havas Jon 20R/Ri Vak Aemon 20Ri/Mo M A L B O R D U S 20E/Me D A R D A L I O N 20P/W Geor Dar Khordak 20A/E

Válasz erre

Előzmény: Dark Archon 2008.01.25. 08:25
Dark Archon
#76 Dark Archon [11828]
Szerintem is egy végül sikerült mutáns van a játék végén. Triss/Shani egy dolog, de az sem derült ki, hogy hogyan jött vissza a halálból. Csak jött, kaszabolt, töcskölt, azt elment...

Dark Archon

Válasz erre

Előzmény: PanzerWolf 2008.01.24. 18:43
PanzerWolf
#75 PanzerWolf [2139]
Én az mellett állok,hogy a végén egy mutáns van.Nem lehetséges,hogy Geralt valamiféle klónja?Csak neki van ilyen macska szeme.Amúgy annyira spóroltam az arannyal(meg minden kütyüt összeszedtem és eladtam),hogy a végén 15k-m maradt.35 vagy 36-os szinten végeztem a játékkal.
Amúgy nekem teszett a vége csak tényleg lehetet volna szó pl nálam Trissről,hogy mi lett vele.Nagymester=Alvin?Hmm...elgondolkodtató.Ez olyan majdnem mint a Donnie Darko film.Most mi is volt pontosan...stb.

Fenyeskardu Sturm 20W/Mo Feketebotos Necron 20N/Mo Ayzaz A Yazin 20Mo/Me Havas Jon 20R/Ri Vak Aemon 20Ri/Mo M A L B O R D U S 20E/Me D A R D A L I O N 20P/W Geor Dar Khordak 20A/E

Válasz erre

Dark Archon
#74 Dark Archon [11828]
Ez a nőért harcolni dolog meg elég sablonos Meg unalmas lenne megint a Szalamandrák. Viszont a végén a Halál azt mondja, hogy a Szalamandrák csak egy porszem volt a káoszban. De azért durva lenne, ha a köv. részben még csak lábjegyzet sem lenne Shaniról vagy Trissről

Dark Archon

Válasz erre

Előzmény: Tinman 2008.01.20. 14:28
Dark Archon
#73 Dark Archon [11828]
Engem nem szúrtak le, és a Nagymester mondja, hogy "ezt a kardot szörnyek ellen szoktam használni", aminek semmi értelme. Helyesen(?) "ezt a kardot szörnyek ellen szoktad használni" lett volna, feltéve, ha egyántalán annak a mondatnak ott a helye.

De nem baj, legalább davkar értette, miről beszéltem

Dark Archon

Válasz erre

Előzmény: Tinman 2008.01.20. 14:28
davkar9
#72 davkar9 [11515]
Szerintem mikor szinkronizálták még egy sort felolvasott amit nem neki kellett volna. Vagy félrefordították. Vagy Geralt a nagymester.

Válasz erre

Előzmény: Dark Archon 2008.01.20. 13:50
Tinman
#71 Tinman [1418]
Érdekesség:

Na?

Egyébként a Witchert kizárólag, akkor leszek hajlandó újra elkezdeni -megjegyzem szeretném-, ha a kilépegetős hibát kijavítják, mert a 4. fejezetben, már szétvertem volna a gépet, főleg mikor elfelejtettem menteni

The Enrichment Center reminds you, that the Weighted Companion Cube will never threaten to stab you and, in fact, cannot speak.

Válasz erre

Tinman
#70 Tinman [1418]
"ezt a kardot szörnyek ellen szoktam használni"

...ergo most téged is ezüstkarddal szúrlak le, mert te is egy szörnyeteg vagy. Én így értelmezem.

Lehetett volna remek vége úgy is, hogy letelepszik Shanival/Trissel és a köv. részben érte küzd, mert teszem azt Azar Javed tényleg nem viccelt, nem blöffölt -emlékeztek erre ugye?- és tényleg Shaniért/Trissért küldte a megmaradt embereit.

The Enrichment Center reminds you, that the Weighted Companion Cube will never threaten to stab you and, in fact, cannot speak.

Válasz erre

Előzmény: Dark Archon 2008.01.20. 13:50
Tódee
#69 Tódee [2590]
Geraltnak mondja, hogy az ezüstkardot szörnyek ellen szokta használni. Őt meg ez nem zavarja, mivel a másik kard megsemmisült, így kénytelen azzal legyakni a nagymestert. A végén az orgyilkost is azzal öli meg.

There's only one rule of metal: PLAY IT FUCKIN' LOUD!!!

Válasz erre

Előzmény: Dark Archon 2008.01.20. 13:50

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat