„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Mégse lesz idén E3 [hozzászólások]
Kapcsolódó tartalom: Mégse lesz idén E3
A nagy cégek távolmaradásának eredményeként lefújták az idei show-t is.
Jó, mondjuk szomorkodni nem kell, ez mindig is a sajtó és a kiadók számára volt inkább érdekes. A fénykorában mihozzánk ebből csak az újságmellékletek jutottak el, + néhány agyontömörített trailer a CD-n. Később meg ugye már jöttek a fake trailerek. Lehet nosztalgiázni, de most naponta kapsz 100 trailert a nyakadba, nem évente, sajnos/nem sajnos (a megfelelő aláhúzandó), de azóta jócskán felgyorsult a világ, ha lenne e3 sem lenne már ugyanaz.
Nagyon sajnálom hogy mindenki kihátrált az expo mögül
ebben a formában már tényleg kevés értelme maradt megrendezni. Újra le kéne ülni tárgyalni, hogy hagyják a saját eventeket és évente egyszer itt legyen minden fontos.
ebben a formában már tényleg kevés értelme maradt megrendezni. Újra le kéne ülni tárgyalni, hogy hagyják a saját eventeket és évente egyszer itt legyen minden fontos.Én is imádtam ezeket, mikor a semmiből zúdították ránk az új bejelentéseket és a sosem látott cinematic vagy gameplay trailereket!!!
Sajnálom.
Sajnálom.E3 is bénácska volt azért sokszor, de én szerettem követni. Főleg amíg még tényleges revealek és új, nagy projektek bejelentése is ott történt.
Mostanában mindenki tolja az übergáz saját eventjeit, érdemben soha semmi sehol, ráadásul minden projektről mindig van valami leak bőven előre... Sőt, múlt évből rémlik valami olyan, hogy rendesen event előtt jelentgettek be dolgokat, de már nem tudom, melyik stúdió volt.
Elveszett a varázsa, no.
Mostanában mindenki tolja az übergáz saját eventjeit, érdemben soha semmi sehol, ráadásul minden projektről mindig van valami leak bőven előre... Sőt, múlt évből rémlik valami olyan, hogy rendesen event előtt jelentgettek be dolgokat, de már nem tudom, melyik stúdió volt.
Elveszett a varázsa, no.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
- 5. Holnapután érkezik meg PC-re a tavasszal iOS-re és Androidra megjelent The Division Resurgence
Legfrissebb fórumtémák
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 11:41
- Szét*** az ideg [5539]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]
