Fórum » Beszélgetés a játékokról
Készüljetek! Új számtech. magazin!
YEP YEP! - Kipling :P
"Nem vettük meg a ZED-et, a veszteséges magazin kiadását már épp be akarták szüntetni - cáfolta az értesülés egyik felét Bíró István, az IDG Hungary igazgatója. - A GameStar nem a két újság továbbélése lesz, hanem lényegében egy feljavított PC-X, ahol természetesen egykori ZED-szerzők is dolgozni fognak majd. Több lesz az új magazin, mint az eddigiek, a játékhíreken túl általános életmód magazint szeretnénk készíteni. Ne ülj mindig a számítógép előtt! - felkiáltással filmről, kultúráról és egyéb szórakozásról szóló cikkekre lehet számítani."
A GameStar nem hazai találmány, Német- és Csehországban már létezik ilyen néven egy-egy, a helyi IDG kiadó által megjelentetett játékmagazin. Az új lap főszerkesztője, Szilágyi Árpád személyében kívülről érkezik, őt eddig a Petőfi Rádióban hallható Modem Idők szerkesztőjeként ismerhette a közönség. A PC-X és a Zed vezetői is az új lapnál dolgoznak majd.
A játéklapok piacán eddig igazából három, pontosabban szólva négy havilap versenyzett. Azért a furcsa megfogalmazás, mert a sorból kilóg az 576 Kbyte, ebben a lapban ugyanis nincs CD melléklet. A MATESZ II. negyedévi gyorsjelentés alapján a PC GURU értékesített példányszáma 17323, a PC-X-é 13120 db volt. A ZED készítői szerint utolsó számuk 10 ezer példányban kelt el.
Lehet viszont, hogy nem válik kétszereplőssé a játék a GameStar megjelenésével, hiszen a nyáron beindult a PlayStation magazin, és a hírek szerint ennek kiadója az év vége előtt szeretne megjelenni a PC Format című, már PC-s játékokkal foglalkozó lappal. Ringbe száll a nehézsúlyú versenyzők között emlegetett Jürg Marquard kiadó is, PC Gamers című lapjához nyilvános hirdetésekben toborozza a szerkesztőket."
JA, ÉS NEM CSAK INNEN HALLOTTAM 
Hehehe tobzódom a nevekben
Lesz-e hozzá poszter?FULL GAME?
Remélem jó lesz!
Műanyag tokos, CD-borítós CD
(1-2?)Minden hónapban valami extra ajándék!
YEP YEP! - Kipling :P
S1párszar szerkeszteeeőőőőőő a gamestar televan kb60 old marhasággakl nme játék 1 szar cd ahol büdos mélyvízantiviriés még sok szar.Egyetlen jó a PC-XX volt abba az volt a rossz hogy 1 cd szar és sosem volt teljes jkáték.Egyetlen jó a PC-DOME!!!!!!!nmem véletetlem vagyok itttttttttttttttttitititi:::::,nb,hjb.áé3
császtok!
[torda.uw.hu]============[torda@uw.hu]
Hehehe tobzódom a nevekben
Ár ??
Terjedelem ??
CD melléklet ?? lásd a PC-Dome ide vonatkozó topicját
Cikkek ??
stb...
Sir, you're a confirmed newt!
Cool!
Most nem fogsz csalódni!
Az új kedvenc megérkezett!
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 2. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 3. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 4. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 5. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
Legfrissebb fórumtémák
- 18:20
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1605]
- 18:18
- boldog születésnapot nekem!:) [4020]
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]