Egy ideális világban nem közpénz jellegét, hanem magánvagyon jellegét vesztette el. #StopÖrkény
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Tömegközlekedés
Egy ideális világban nem közpénz jellegét, hanem magánvagyon jellegét vesztette el. #StopÖrkény
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Ezek tényleg nem bírják ki, hogy ne nyomják fullba a sarkköri hideget.„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Esetemben kora reggeli távolsági járatokra kell gondolni, amin főként munkába/egyetemre utazó közösség volt - nyilván sem energiánk, sem indíttatásunk nem volt a viselkedésünkkel bármit is kiváltani. Volt így is egy sofőr, aki tényleg egy zsigeri geci volt, egyszerűen kereste, hogy milyen vétséget lehet eszkalálni - így védekezhetett vele, hogy neki igaza van, ellenben direkt felfújva, és ezáltal a másik felet borzalmasan megalázva kezelte az egészet.
Gyanítom, hogy azóta eltakarították, nem sűrűn járok már ezekkel a járatokkal, de évek óta nem láttam - a Pápa-Budapest vonalon volt egyébként, egy harcsapofájú pocakos fazon, hátha valaki másnak is volt hozzá anno balszerencséje.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Van egy amelyik az utolsó járatán a menetrendhez képest egy, nagyritkán két perccel hamarabb elindul.
Meg van egy aki nagyon szeret satufékezni.
Egy ideális világban nem közpénz jellegét, hanem magánvagyon jellegét vesztette el. #StopÖrkény
Mondjuk nekem a rendszeres ingázós időszakomban helyközi járatokon volt többször szerencsém igazi vadparaszt sofőrökhöz, akiknek sem emberekkel, sem vezetéssel nem szabadott volna szabadidejükben sem foglalkozni, nemhogy hivatásként, szóval lehet, hogy amiatt értékelek már egy ennyit is.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
De eleve ki is kell lépni az újra érvényesítéshez is, mint rájöttem. 
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Szenvedély nélkül a foci halott.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Az utolsó járművel mindegy, meddig utazol, ha a fél órán belül megkezdted az azzal való utazást, akkor jó vagy leszállásig.
Az időalapú jegyet a metróvonalak és más járatok közötti korlátlan átszállásra is használhatod. Sőt, utazásodat a 30. percen túl is befejezheted Budapesten belül akár a végállomásig, ha az utolsó átszállásod még 30 percen belül történik.
Aztán meg ez van írva:
A jegy 30 perces érvényességi ideje az első kódbeolvasással, érvényesítéssel kezdődik. Fontos: ha másik járműre szállsz, ahhoz annak a kódját ismét be kell olvasnod! A metróvonalak közötti átszállás esetén nem kell újra érvényesíteni a jegyedet. A metróbejáratnál vagy az első ajtós felszálláskor az animált ábrát, a jegyellenőr kérésére a jegy részleteinél található kódot mutasd meg.
Igen ám, ezt is csináltam, de utána gondoltam bele, mi van akkor, ha a metró utazás közben jár le a fél óra? Ilyenkor a jegy átvált automatikusan érvénytelenre. Amennyiben nem kell érvényesíteni a metróra való felszálláskor, ilyen esetben hogyan tudom bizonyítani a kijáratnál való ellenőrzés esetén, hogy amikor lementem felszállás előtt a metróba, akkor még a fél órán belül voltam? Honnan derülne így mégis ki, hogy hol és mikor szálltam át a metróra, ha ők maguk írják, hogy nem kell vele csinálni semmit? Tudja valaki a választ esetleg erre az ellentmondásra?
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Bejöhetnek és be is jönnek érted. Nem happolja el senki a taxit, mert appal hívod és tudod a rendszámot, kocsi típust, vezető nevét. 
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Mindig sajátot hívok a reptérre. City-t vagy Boltot. 
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Ha pedig céges ügyben utazok csekkel, akkor City taxizom, azok is mindig korrekt árral dolgoznak. De azt legalább nem én fizetem.

Gondolom, nincs nagy különbség a Boltnál sem, a lényeg nekem is az, hogy online rendelem meg a szolgáltatást, így előre megad a program egy saccperkábé összeget és útvonalat.

I wish I could have known about the view from halfway down
Az utóbbi 4-5 taxizásom már csak velük volt és mindig korrekt áron. Reptérről is jöttem haza velük.
Amúgy meg kökiről indul a 200E. Nem tudom mennyivel jobb, mint a Deákról, de mi eddig mindig le tudtunk ülni és elfértünk a bőröndökkel.
dzsud: meg nyilván olcsóbb is, de, ha amúgy szökőévenként repül az ember, akkor belefér.
Dark Archon
@subject17: Megerősítem, hogy az automatákban lehet jegyet venni (reptéri vonaljegy néven fut asszem, tehát nem lehet eltéveszteni), és valóban jobban megéri csúcsidőben a Deákon felszállni, de sokszor mentem a Kálvinról is, azzal sincs gond. Ez jól működik egyébként a Budapest GO appból is, tudom ajánlani.
Manapság pedig már nincs az az esti program, ahonnan ne taxival mennék haza, feltéve hogy van szabad autó, amelyik nem a bulituristákat fuvarozza...

Dark Archon
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
I wish I could have known about the view from halfway down

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
link
Szerintem automatában is meg lehet venni, a főlap a leggyakoribb lehetőségeket dobja fel, de rá lehet menni a speciális bérletekre és jegyekre is. Ha app, akkor a BudapestGO-t töltsd le, készíts hozzá egy fiókot, és a jegyeim menüpontban éred el a cuccot. Az ajtó mellé felragasztott matricáról lehet leolvasni a kódot (illetve elvileg már az NFC-nek is működnie kellene), de általában van egy kód fent a buszon a sofőrfülke mellett is.
Itt lehet pénztárakat keresni. Mostanra már egyre kevesebb van, viszont a Deákon és a vasúti- és buszpályaudvaroknál lehet személyesen is venni jegyeket. (A nyitvatartást azért nézd meg.)
Az egészből a legbanálisabb lépés kapcsán kérnék kis infót: BP-n belül a transzfer reptérre, Kálvinról mennék majd valszeg.
Tudok esetleg hagyományos búmer papír alapú jegyet venni az automatában? Ha nem, akkor melyik appot ajánljátok? Nem nagyon járok már a fővárosban, fogalmam nincs az aktuális appos baszakodásokról, mit kell leszedni, hol és hogy kell leolvasni, mi szeret bugolni, ilyesmik.
(Elvileg magán a járaton is lenne vmi lecsippantós jegyvásárlás dolog?)I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
I wish I could have known about the view from halfway down

Dark Archon
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
A kocsinkból amúgy leszállni sem lehetett, illetve az ajtót is úgy kellett kifeszegetni a kallernak, hogy vissza tudjon menni a szomszéd kocsiba. Egy idő után mi is besokalltunk, és átmentünk oda, ami egy bicajszállító vagon volt, viszont volt egy lezárt fülke. Sikerült ujjal elcsavarnom a zárat, úgyhogy beültönk oda, és onnantól már jó dolgunk volt, csak olyan 40 ember maradt az IC kocsi teljes sötétségében...I wish I could have known about the view from halfway down
I wish I could have known about the view from halfway down

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Amúgy viszonylag szerencsések voltunk 6 útból csak percekben mérhető késést szedtünk össze, a légkondi is végezte a dolgát. A pelenkázó minden WC-ben le van kúrva, úgyhogy az étkezőkocsiban pelenkáztunk, biztos sokan örültek neki

I wish I could have known about the view from halfway down

Man literally too angry to die

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Man literally too angry to die
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 21:45
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [6]
- 20:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [2]
- 16:11
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [21]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
