26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Dragonball

LordMatteo
#538 LordMatteo [29292]
A Heroes ugye valami pöcsöm kártyajátékot akar népszerűsíteni amit Ázsiában nyomatnak csak, szóval teljesen elborult és értelmetlen powerlevelek meg harcok vannak benne, viszont grafikailag, mindenre ugyanaz, mint a Super. Meg lehet nézni, nem rosszabb, mint egy GT szerintem (és ahhoz kapcsolódik is ugye az SSJ4, meg a baby vegeta vonallal).

A GT végén a ~100 éves ugrás egy jó vonal lehetne valami komolyabb sorozat irányába, ahol hosszabb távon is megmaradhatnának az original Dragon Ball erőszintjein, csak ebben kisebb a brandelési lehetőség sajnos...

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: quervo 2021.02.10. 15:13
quervo
#537 quervo [2131]
Nekem ez most így, ezzel az időzítéssel nagyon jól jött, most már az abridged a kánon számomra.

A Heroesra nem néztem rá még, most elkezdtem a magyar szinkronos Supert (előtte japánul láttam), sajnos tényleg cringe, de a Whis-Bills páros nézeti azért. Illetve a GT-t is újrázom majd, azt is még a szinkron elkészülte előtt pörgettem végig.

Nem nagyon tud már hova menni a sorozat, szitkom-gyerekfilm marad, azzal, hogy az istenekkel barbecue-znak, már ciki lenne még erősebb ellenfeleket keresni, pláne úgy, hogy az animációk alapján mi semmit nem érzékelünk, Raditz kb ugyanolyan táposnak tűnik a Z elején, mint Jiren a Super végén, ráadásul a harcok dinamikája sem változott szinte semmit. Szerintem az egyetlen járható út az lenne, ha Vegita kapna egy spinoffot, és végre nem lenne szarrá alázva. Vagy ha teljesen új szereplők esnének be, de nem hinném, hogy elbírná a franchise a régiek elvesztését.

@szbszig
Én pont fordítva vagyok, a DB-n kívül csak 2-3 anime van, amit meg tudtam nézni, nem is tudtam, hogy ez az abridged egy akkorra már létező dolog volt.

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2021.02.06. 12:01
szbszig
#536 szbszig [33637]
Szerintem ami még sokkal inkább kultikus sorozatnak számít, az a Yu-Gi-Oh! The Abridged Series. Már csak rögtön azért is, mert ez tulajdonképpen a műfaj megteremtője, ez volt a legelső ilyen újraszinkronizált fanmade parody. A többi hasonló sorozat: Naruto Abridged, Dragon Ball Z Abridged stb. mind ezt másolták, illetve másolják azóta is, több-kevesebb sikerrel. A dolog azért is különösen nagy szó, mert a Yu-Gi-Oh! Abridged igazából egyetlen ember, Martin Billany ötlete és alkotása, olyan szinten, hogy nemcsak a videók szerkesztése fűződik az ő nevéhez, hanem az elején éveken át az összes szereplő szinkronhangját (a nőkét is beleértve) is ő szolgáltatta egyedül. Persze most már vannak segítői, és az egész sokkal professzionálisabb, mint a legelején, 15 évvel ezelőtt, de a poénok szerintem ugyanolyan színvonalúak végig, illetve a részben általad is említett jellegzetességek, azaz például hogy a karakterek jelleme erősen el van torzítva az eredetihez képest, vagy hogy a sorozat következetlenségeit (hiszen lássuk be, az egész alapvetően arról szól, hogy egy kártyajátékon múlik folyamatosan a világ sorsa) nem megmagyarázni próbálja, hanem inkább meglovagolni, itt is megvannak kezdettől fogva. Emellett rengeteg a visszatérő elem, running gag, szinte minden karakternek van valami catchphrase-e, amelyek közül a leghíresebbek ("Screw the rules, I have money!") konkrétan önálló internetes mémekké váltak azóta, a popkulturális utalások száma pedig egyenesen megszámlálhatatlan. Martin továbbá rendszeresen kifigurázza az amerikai dubot is, amiben csomó mindent átírtak, átrajzoltak, hogy a sorozatot ezáltal "gyerekbarátabbá" tegyék, viszont ezáltal a dolgok jelentős része nevetségessé vagy egyenesen értelmetlenné vált.

A sorozat egyébként még mindig tart, épp egy hónapja jött ki az utolsó évad feldolgozásának első része. Előtte volt egy hosszabb, több éves szünet Martin betegsége, illetve egyéb munkái miatt, igazából én már nem is nagyon számítottam rá, hogy befejezi majd egyszer, ezért aztán nagyon kellemes meglepetés volt. Fel is lángolt bennem újra a lelkesedés teljesen, az elmúlt hónapban az új részen túl is csomó Yu-Gi-Oh!-s tartalmat és videót néztem YouTube-on.

Persze tisztában vagyok vele, attól is függ minden, hogy az alapanyagot ki mennyire ismeri, illetve hogyan viszonyul hozzá. Én például a Narutót vagy a Dragon Ballt sosem, gyerekként sem szerettem különösebben, nem is láttam igazából sok részt egyikből sem. A Yu-Gi-Oh! viszont nagy kedvencem volt, főleg ilyen 18-21 éves koromban, amikor többek között az eredeti, 224 részes sorozatot, amiből ugye az abridged paródia készül, végig is néztem teljesen. Mondjuk már akkoriban is éreztem, hogy nem ez a műfaj csúcsa, kicsit mindig ilyen bűnös élvezetként tekintettem rá az értelmesebb meg igényesebb animék mellett, ennek ellenére őszintén szerettem és élveztem. Úgyhogy el lehet képzelni, mekkora örömöt jelentett, amikor mindezek után rátaláltam a szinte pontosan akkor, 2006-ban induló abridged változatra. Na meg hogy hányszor láttam a kezdeti részeket...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: quervo 2021.01.31. 21:40
LordMatteo
#535 LordMatteo [29292]
Hát, nekem annyira nem kult, van egy-két jó darab benne, de nekem annyira nem jött be. Ezer jobb fanfiction alkotás van tényleges történettel.

A májam elbírna már egy rendes folytatást a DB-hez, a Heroes fél szemmel nézhető volt, végre hozzányúltak az SSJ4-hez (és ezzel eldőlt a kérdés is, hogy az SSJ4 vagy SSJSSG az erősebb szint-e, még ha annyira nem is canon a dolog), de sajnos félek tőle hogy egyre gyerekesebb lesz a franchise véglegesen.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: quervo 2021.01.31. 21:40
quervo
#534 quervo [2131]
Nem tudom, volt-e róla szó, de hogy nekem ilyen sokáig kimaradt egy kultsorozat...

Dragon Ball Z Abridged

Nemrég agyaltam rajta, hogy legalább a Kai-t végig kéne nézni, az mégsem annyira hosszú, és akkor belefutottam ebbe. Aki nem ismerné: egyszerű redub paródiának tűnik, de elég hamar leesik, hogy azért itt többről van szó. A sorozat története megmarad végig az eredetinek, de a karakterek jelleme, egymáshoz való viszonya változik rendesen, és ezt 60 részen keresztül konzekvensen végig is vezetik. Ami a legszebb az egészben: teljesen eltűnik az a cringe, ami szerintem nagyon erősen benne van a sorozat DNS-ében (ami engem gyerekként nem zavart, de most...), és az az ember érzése, hogy a logikátlan hülyeségek szándékosan kerültek be a sztoriba, amolyan szitkom alapot teremtve. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos dolgokat egyszerűen jobban magyaráz a paródia, mint az alap, pedig nem nagyon tolnak hozzá plusz képkockákat a műhoz, pl Nappa kivégzése kicsit több értelmet nyer.

Aki megijedne a gagyi minőségtől, az tartson ki, az első 10 rész még 240p-ben forgott, 2008-ban kezdték gyártani, de a poénok már ott is 4k minőségűek.

Válasz erre

kopé
#533 kopé [38449]
Köszi!



GustyX: Vegita család királyi címer?

Válasz erre

Előzmény: quervo 2019.01.08. 20:33
quervo
#532 quervo [2131]
Nice! Viseld büszkén!

Válasz erre

Előzmény: kopé 2019.01.08. 19:33
GustyX
#531 GustyX [7048]
?

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

Előzmény: kopé 2019.01.08. 19:33
kopé
#530 kopé [38449]
ki ismeri fel a mintát?

Válasz erre

kopé
#529 kopé [38449]
Bocsánat, méret tényleg elég alap infó.
42 2/3 (US 9-es)
(ez a 2/3-os méretezés nem tudom miért jó az Adidasnak)

képek

Válasz erre

Előzmény: Raistlin666 2018.12.13. 19:51
Raistlin666
#528 Raistlin666 [4805]
Kép meg méret mondjuk lehet dobna az érdeklődésemen...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: kopé 2018.12.13. 19:04
kopé
#527 kopé [38449]
Sziasztok!

Bár kicsi a valószínűsége, hogy itt találok neki gazdit, egy próbát megér.

Talán többen tudjátok, hogy fut most az Adidasnak egy Dragon Ball Z kollekciója. Összesen 7 v 8 darabból áll a szett. Na most nekem úgy hozta a sors, hogy kettő is van a birtokomban az "Ultra Tech" névre keresztelt Vegitás kiadásból.

Mivel csak véletlenül alakult így, az egyiken szeretnék tovább adni. Nem keresni akarok rajta, beszer áron adnám, 60k HUF.
eBay-en meg hasonló helyeken 200 € + postáról indul, szóval láthatjátok, én csak nullára szeretnék visszajönni a második cipellővel.

0 km-es teljesen, fel se vettem (más sem) csak addig bontottam ki, hogy megnézzem, minden megvan-e.

Képet szívesen töltök fel róla, hogy lássátok, valódi az ajánlat. Sőt, előnyben részesíteném a személyes átvételt, hogy meg lehessen nézni stb. Persze postára is adom, ha valaki úgy szeretné - nyilván vevői költségre.

Próbálom nem elfelejteni csekkolni naponta a topikot, hátha valakinek felkelti az érdeklődését.

Köszipuszi.

Válasz erre

kopé
#526 kopé [38449]
Köszi!!

Válasz erre

Előzmény: GustyX 2018.04.15. 22:43
GustyX
#525 GustyX [7048]
update: már adja és a Viasat 6.

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

Előzmény: kopé 2018.04.15. 20:51
kopé
#524 kopé [38449]
A DBS margójára:

Nem tudom, hogy valaki valahol sugározza-e Tvben, vagy valamilyen videómegosztón, de ha nem, akkor is legrosszabb esetben az alábbi "szabad adatbázisban" elérhetőek a Super részei magyar szinkronnal. Elég sokakat sikerült megőrizni eredeti magyar hangjukon, talán a legfontosabbként megemlíteném, hogy Lippai László művész úr közreműködésével Goku hangja is megmaradt. Sajnos volt néhány - véleményem szerinti - melléfogás is, de ajándék lónak...!
Nagyon örülök, hogy elkészült, nagyon örülök, hogy volt rá igény és annak is nagyon örülök, hogy az igény következtében valaki vette a fáradtságot, hogy elkészíttesse.

SPOILER
Szabad adatbázis alatt természetesen az nCore-ra gondoltam

Válasz erre

Berci1
#523 Berci1 [467]
SPOILER
Fúú nem gondoltam volna de az utolsó rész nagyon oda tette magát nálam. Az a Frieza, Goku párbeszéd és, hogy tényleg összefogtak, amire nem volt példa még az animében. Most az a pár idegen legyakását nem számítom, mert itt Frieza is belátta, hogy együtt kell harcolniuk a túlélésért. És ha észrevettétek Goku ss erővel is rásegített valamint Frieza is a végén nagyon eres kinézetű volt. Egyértelmű utalás a nameki maximum erejükre. Az, hogy c17 maradt utolsónak meglepő volt. Kevésbé volt meglepő a kívánsága, viszont ami az volt, hogy Zeno eltörölte volna őket is, ha önzően kívánnak. Na meg az a Frieza instant felélesztés. Oké Whis ilyet is tud, akkor mi a tökért nem tudta Buu-t felébreszteni... Meg hozhatták volna Cell-t is, na mindegy. A végén nagyon jó volt látni mindenkit a zene is jól illeszkedett. És minden előrelátható volt mégis olyan stílusosan tálalták, hogy majdnem megkönnyeztem. Ja és a végén az a Goku, Vegita beállás. Szerintem ez a kedvenc részem Superből. Kár, hogy a 131 részből úgy 5 volt amit igazán élveztem. A többi oké vagy meh. Remélem rákapcsolnak majd a továbbiakban, mert érződik, az egész sorozaton, főleg az elején, hogy naaagyon olcsón meg akarták úszni. A legtöbb fight rövid volt és ronda. A sorozat első fele full érdektelen volt mert a filmeket dolgozták fel. A black saga jó lehetett volna, ha hosszabbak és szebben kinézőbbek a fightok. Amit Vegitóval műveltek az megbocsájthatatlan. Meg a Trunks féle Nakama power bs. A mangában jobban megoldották. Meg állandóan minden szarért kékké kellett változni. Miért nem használta Vegita is a pirosat mint a mangában? Tournament elhúzott volt. Kb állandóan azt a kövér teletubby-t mutogatták már naaagyon fárasztó volt. Mit meg nem adnék, hogy az a csapat csinálta volna a Supert aki anno a Z-t csinálta. Összeszartuk volna magunkat. Mindegy várom a következő sorozatot.

Válasz erre

GustyX
#522 GustyX [7048]
Véget ért a Super, a 131. részével. Igazából semmi különös, semmi extra, olyan tipikus Dragonballos. De a végén akadt benne egy fordulat, amihez hasonlót én korábban vártam:
SPOILER
C17 maradt meg utolsónak és ő kívánhatott. Nem meglepő módon az összes univerzum feltámasztását kívánta. Őszintén szólva, én ezt Jirentől vártam, hiszen ő volt a legerősebb, de persze ezt az utolsó pár részben elengedtem, mivel a semleges, misztikus karaklterből egy önző arrogáns gonoszt (negatív) karaktert csináltak. És ezt sajnáltam. A végén mikor befogják Goku száját, nehogy mondjon valamit, az megmosolyogtató volt


Várjuk a mozit, karácsonykor érkezik.

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

kopé
#521 kopé [38449]
Ez az egész Tournament of Power saga elég képlékeny alapokon állt, de ez a mostani dupla rész...


- Beerus sama, have you anything to say?
- He's coming.

Válasz erre

quervo
#520 quervo [2131]
Super:

Black sagát az elmúlt két nap alatt ledaráltam. Most elveszett egy picit a sorozat, tele van önismétléssel, és mikor végre kicsit sötétebb lett, kicsit komolyabban vehető, öt percenként kellett valami feszültségoldó jelenet. Pedig Zamasu felvezetése piszok jó volt, nagyon nagy kár, hogy nem sikerült jobban végigvinni a karakterét.

SPOILER
Ezzel az időutazással meg kár szenvedni, totál követhetetlen és következetlen. Trunks a jövőből jön, de egy másik idővonalra, aztán az időgép, ami a normál idősíkról indul, megint Trunksén köt ki. Érhetetlen volt a két Zamasu is számomra.


Ez a legutóbbi rész (Goku vs. Arale) meg tényleg érthetetlen. A régebbi kitöltő részeket (pl amikor Goku és Piccolo mennek jogsit szerezni), tökre szerettem, ez viszont egyszerűen már túl sok volt nekem.

Válasz erre

Creativ3Form
#519 Creativ3Form [33872]
Ááááá, nem vittem még végig. Valahogy ahogy haladok a történet vége felé, úgy jönnek egymás után az agyfelbaszósabbnál agyfelbaszósabb BOSS harcok, és ezek kikészítenek. Sztem vagy 2-3 hete be se léptem. Asszem a Hercules/Cell páros BOSS harc után mondtam az, hogy le kell higgadnom, majd valamikor folytatom. Azóta se.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: GustyX 2016.11.22. 00:01
GustyX
#518 GustyX [7048]
Pffúúúú....
Ettől pofátlanabbul csaló játékkal már régen találkoztam....
Most öltem le az egyik főgonoszt, de pár idegsejtem elpusztult közben.

Egy verekedős játékban mellékküldetéseket kell csinálni a fejlődéshez, meg jobb cuccokat beszerezni, meg figyelni kell arra, hogy milyen tulajdonságot fejleszünk, mivel az sem mindegy. Hiába akartam lenni SSJ, ha egyszer nem abba az irányba fejlődtem

Creativ3Form: te hanyas szinten fejezted be? Most 32 vagyok.

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

GustyX
#517 GustyX [7048]
Nálam most a Dermesztő elleni harcnál volt ez. Nem a sztori rész, hanem a Gohantól felvehető küldetés. Mindent kipróbáltam, de ezen a részen csalt a gép, így hiába. De azért összejött.
Most 21-es szintű vagyok, de félek tovább haladni, mert normális idegrendszert akarok magamnak

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2016.11.05. 22:39
Creativ3Form
#516 Creativ3Form [33872]
Mondtam én. Remélem most már lassan tényleg vége, mert kezdi elvenni a kedvem a 2. résztől.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2016.11.05. 22:39
Creativ3Form
#515 Creativ3Form [33872]
Phuuuuuuuuuuuuuuuuu, hát ez a Cell elleni rész majdnem kontroller törésbe torkollott. Huh...remélem már nincs sok hátra, bár félek, hogy a "sütizabáló" Buu még kifogja csapni a biztosítékot.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: GustyX 2016.11.04. 07:27
Creativ3Form
#514 Creativ3Form [33872]
Igen-igen, pontosan arra. A kapszulákat meg használom már régebb óta...mondjuk babot még nem, de akkor ezek szerint azt is érdemes. Ma sztem lenyomok inkább még pár offline melléküldit a küldetési irodáknál, hogy legalább 2 szintet ugorjon a karakterem. Hátha gyorsabban agyon tudom verni az ellent annál, minthogy a két szerencsétlen beadja a kulcsot.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: GustyX 2016.11.04. 07:27
GustyX
#513 GustyX [7048]
Asszem sejtem melyik részre gondolsz, és igen, bassza meg Gohannal együtt

Itt jöttem ra, hogy a karaktert fejlesztenek kell, ugy mar sikerült. Következő küldetésben pedig arra, hogy nem hiaba vannak HP kapszulak es senzu babok

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2016.11.04. 00:48
Creativ3Form
#512 Creativ3Form [33872]
Van hát, főleg, hogy ááááállllllllllllllandóan a társaim halnak meg és emiatt FAIL a küldi. Most pont egy ilyen szakaszon vagyok, a harmadik FAIL után untam meg. Köcsög csicska kopasz Krilin.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: GustyX 2016.11.03. 23:10
GustyX
#511 GustyX [7048]
Pont most tolom, nekem is nagyon bejön. Igaz van benne pár idegesítő húzás, de na, manapság mindenben van. A karakterkészítés külön tetszik, egy hasonszőrű Naruto játékot is szívesen látnék, amiben saját karaktert lehet generálni. Kamerát meg talán tudsz állítani a beállításokban, emlékeim szerint kétféle beállítás van. Lehet a másik jobban bejön.
A 2. rész pedig nagyobb, jobb. Igazából arra gyúrok, itt csak le akarom tudni a sztorit

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2016.11.03. 21:59
Creativ3Form
#510 Creativ3Form [33872]
Nincs külön topicja, így ide írom...ez a Dragon Ball Xenoverse eléggé...tetszik. A Dragonball, Dragonball Zed szériát néztem (és imádtam) és bár hallottam már erről a játékról, de valahogy nem vitt rá a lélek, hogy beszerezzem. De most egy magyar youtuba gamer akit nézek, épp a második részt tolja, belenéztem, mondom not bad. Beszereztem az elsőt és ez is not bad. Tetszik a sztori és az, hogy saját karaktert lehetett benne generálni. A harcok látványosak, bár a kameranézet néha megtud tréfálni. És természetesen kontrollerrel tolom, sztem a bill+egér párosom nem bírná ki. Játszott vele valaki? És a 2. résszel?

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

quervo
#509 quervo [2131]
Újra naprakész vagyok. Ez a Dragon Ball szerintem kimaxolta magát, bár bevallom, anno a GT-t is élveztem, de valszeg csak a hosszú évek megvonása miatt, amit internet hiányában töltöttem az RTL-es balhé óta. Valamikor az első Super-felvezető film előtt újráztam a DBZ-t (Kai), és ekkor már azt éreztem, hogy ezt a sorozatot már csak sok száz évvel Gokuék után lehetne folytatni, mert tényleg nincs hova tovább fejlődni.

Így, poénra fogva, tényleges tét nélkül viszont még van benne tartalék, Bills a DB legnagyobb találmánya Vegita óta, különösen a Bulmával közös jelenetei ütnek És akkor ott vannak az olyanok, mint a Vegita vs. Cabba, amire szavak nincsenek. Vannak erőltetett poénok, mint ez a Mindenség Királya, de igazából ilyenek mindig is voltak. Nem rajongok az eredeti japán hangért, de Whis-t száz, hogy senki nem tudja visszaadni.

Valszeg sosem lesz még egy Namek vagy Android Saga, de ezt a szitkom DB-t is el tudom nézni egy darabig még asszem.

Válasz erre

quervo
#508 quervo [2131]
Jaja

Válasz erre

Előzmény: kopé 2016.04.06. 10:29
kopé
#507 kopé [38449]
Episode 37? Valaki?

Fantasztikus volt.

Válasz erre

skullcandyandris
#506 skullcandyandris [5]
Csináltam egy Xenoverse videót, remélem tetszeni fog nektek!
https://youtu.be/mHYZh7Nzhos

Válasz erre

kopé
#505 kopé [38449]
Ez most komoly volt? Féléves kihagyás után csak annyit kapunk, hogy "Vegita fél éve ott van".
Komoly? Mutathattak volna valamit az edzésekből, ha már az előző részben olyan nevetségessé tették azt a szegényt, hogy az valami szégyen. Mert amúgy az volt, 27 évnyi igazi hercegi büszkeséget így sárba tiporni. Nevetséges. Gyalázat volt, amit a készítők csináltak vele.


Corvus: Időközben megnéztem. Igen érdekes volt a jelenet, nekem is feltűnt a dolog. Eleve harcban volt, szóval valami általános "Guarded state" vagy vmi kellett volna h legyen és simán meg sem érezni az ilyet, mint ahogy a pisztoly lövedékek is lepattognak róluk. GOndolom magyarázzák valami olyannal h idegen fegyver stb, de áááh.

Válasz erre

kopé
#504 kopé [38449]
Az első felével tökéletesen egyet értek, én is erre akartam utalni, a spoileredbe meg belefutottam, majd ha egyszer megnézem a RoF-t akkor elolvasom...

Válasz erre

Előzmény: Corvus5 2015.07.22. 13:56
Corvus5
#503 Corvus5 [2011]
Bills és Whis egyátalán nem gonoszak, ez benne is van a BoG-ban. Ők istenek, felette állnak a jó és gonosz párharcának. Ha választani kell, akkor inkább tartoznak a jók, mint a gonoszok közé, hiszen
SPOILER
amikor Golden Frieza felrobbantja a Földet és mindenki meghal, Whis visszapöreti az időt, hogy Goku megölhesse Friezat még előtte. Egyébként amit láttam eddig az csalódást keltő. Alapból Frieza erőltetése nevetséges. Súlyzózik egy kicsit, s máris SSJG szintű? Nameg mi az már, hogy egy jelentéktelen, erőtlen karakter simán keresztüllövi SSJG Gokut hátulról, mert az nem figyelt... akkor már inkább a GT, mint ez a marhaság.(Kivéve az SSJ4 előtti részeket.)

Válasz erre

Előzmény: kopé 2015.07.22. 13:20
kopé
#502 kopé [38449]
Bills és Whis karaktere mindenféleképpen más, mint az eddig megszokott főgonoszok. Nem tudom, milyenre fogják kihozni Superben, de a BoG-ot érdemes meglesni, mert sokkal inkább "bohókás-mókás erőpróbálgatós, unalmamban írtok csak ki galaxisokat, nem hatalomvágyból" jellegű csóka ez a Bills gyerek (aki ugye egyébként Toriyama régi macskájáról lett mintázva ). Whis meg kicsit inkább háttérben meghúzódó egyén, de azért kiderül neki is az igazi ereje a BoG végén, szóval biztos lesz majd még több szerepe is. Szóval ők nem igazán gonoszak, inkább jelentenek csak kihívást, majd ha jön a Golden Freeza Saga, na ő az lesz


Gohan szereplését illetően sok változás nem hiszem, hogy lesz. Mystic/SSJ2 szinten sem rakott igazából hozzá semmit a történethez Buu-nál, annak ellenére, amit ugye a Cell saga végén Goku halálával várni lehetett (erről ugye egy lenti "regényemben" kifejtettem hosszabban a véleményem). Ellenben a Goten-Trunk páros lehet kicsit jobban hátára veszi itt a dolgokat, és nagyon remélem, hogy Goten-Trunk párosként, nem Gotrunk formájában. Viszont az ugye tuti hogy az első két Saga idejére abszolut a Goku-Vegita páros fogja vinni a prímet az SSG-vel meg SSGS-el.


capraz: Igen, a hónap elején elkezdődött az új sorozat, a Dragon Ball Super, eddig három rész ment le. Neten könnyedén megtalálható japán hanggal és angol felirattal. Film pedig utoljára Április 18-án jött ki, Revival of 'F' névre hallgat. Ez egyelőre még csak valami mozis/vágott spanyol nyelvű (elég szar) változatban lelhető fel, aug elején-közepén kerül majd amerikai mozikba a dolog, onnantól majd várható valami normálisabb verzió. Ezt megelőzően film pedig a Battle of Gods még 2013-ból.

Válasz erre

Előzmény: GustyX 2015.07.20. 15:06
capraz
#501 capraz [279]
Már megy az új sorozat? Új film mikor lesz?

I see no God up here / Yuri Gagarin /

Válasz erre

GustyX
#500 GustyX [7048]
Nekem eddig tetszett a Super, leszámítva azt, hogy a BoG-ban nem így volt a történet, legalábbis picit másképpen.

Ezer éve nem néztem, foglalkoztam DB-lal, de most ismét előtérbe került.

GT-t csak nagyvonalakban ismerem, de ennyi elég is (Trunks, Pan és jr. Goku????....). Egyedül az SSJ4 tetszett kifejezetten.
Azt meg remélem, hogy Goten és Gohan több szerepet kap a Superben.

Főgenyák közül viszont Beerus és Whis már a kedvencem, pedig sosem kedveltem rosszarcokat.

Annyit megjegyezenék, hogy a sima DBZ-ben volt utalás a Garlic Jr.-os mozira.

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

kopé
#499 kopé [38449]
Okés köszi szépen

Válasz erre

Előzmény: Gerő a nyerő 2015.07.18. 15:39
Gerő a nyerő
#498 Gerő a nyerő [756]
A Dragon Ball AF pure fanmade... Azokat amik ott vannak felejtsd el. Arról pedig, hogy milyen hosszú lesz a Super, semmi infó még sajna.

Válasz erre

Előzmény: kopé 2015.07.18. 13:13
kopé
#497 kopé [38449]
Köszi, remélem is.
Találtam már én is mozis spanyol nyelvű verziót belőle, de úgy döntöttem inkább megvárom az angolt. De őszintén megvallom, hogy rohadtul érdekel már, alig bírom ki.
Elvileg USA mozilban vmi aug 12-19 között fog menni, szóval akkortájt fogom majd nagyon keresni.


Amúgy meg nem olyan hosszú, tessék csak szépen elolvasni tisztelj meg vele

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2015.07.17. 06:19
kopé
#496 kopé [38449]
Nahát ez így érdekes h mind2 movie-t újrafeldolgozzák ráadásul teljes értékű saga formájában, meg kell vallanom, ez nekem kicsit csalódás, azt hittem ettől több újdonságot kapunk. Arról van infód h ez a 3 saga így fillermentesen kb hány részt jelent majd? Illetve nagyon kíváncsi lennék h vajon a Viasat fog-e foglalkozni a fordításával, azt nagyon-nagyon tudnám díjazni.

Igen a RoF trailerekból valamiért nekem is úgy tűnt hogy a Vegita-fanoknak fognak majd kedvezni az SSGSSJ színt elérésével, de ugye ez majd csak a Super második sagájában lesz majd esedékes.

Azt tudtam h a GT-t nem Toriyama jegyzi, de nem gondoltam h emiatt törlik az egészet a buliból és semmisnek tekintik.
Viszont valami van még itt. Mi a helyzet a Dragon Ball AF-el? Hallottam róla már itt-ott, de semmi konkrétat, nem tudom h az most egy sorozat v játék v mi, mert pl láttam AF-es képet amin SSJ4 Brolly meg SSJ4 Gogeta harcol, akkor ez vmi GT folytatás lenne? Ha igen akkor hivatalos vagy fanmade?

Válasz erre

Előzmény: Gerő a nyerő 2015.07.17. 10:05
Gerő a nyerő
#495 Gerő a nyerő [756]
Vegyük sorra, akkor a dolgokat.

A Kai-t ha nem láttad nem vesztettél vele semmit, láttam és ugyanaz mint a Z csak "fillermentesen" és a Buu sagat se hagyták ki, alig 1 hónapja ért véget azzal a teljes Kai.

A Dragon Ball Super fél évvel van Buu után ezt jól is írtad és so far itt Videl még nem terhes, míg ugye a BoG-ban kiderül hogy már terhes csak meglepinek szánta. Ergó van kb ~fél év ami még a mozifilm és a sorozat aktuális ideje közt lehet. Ennyi idő alatt simán ki lehet hozni jól a dolgokat. Közben utánajártam, jöttek friss infók azóta a várható sztori kapcsán. Eddig a Super-nek 3 betervezett Saga-ja van:
- Battle of Gods Saga
- Resurrection ‘F’ Saga
- Universe 6 Saga

A kék Gotto módot elvileg majd Vegita fogja elérni, azért neki is kell a boost!

A GT az full skip, ugyanis azt nem a Dragon Ball írója csinálta, egy katasztrófa is volt az egész. Golden Ape + SSJ4 így ki fog esni, nem relevánsak az igazi DB univerzumban. Tehát azok az ottani dolgok kuka!

Válasz erre

Előzmény: kopé 2015.07.17. 03:02
LordMatteo
#494 LordMatteo [29292]
Anélkül hogy elolvastam volna a regényedet (bazmeg ), a Resurresctiont én megnéztem, igaz, kamerával volt TV-ről felvéve youtubeon, és itt-ott bele is pörgettek...a vége fasza, ennyit mondok.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: kopé 2015.07.17. 00:39
kopé
#493 kopé [38449]
Na jó, írok most egy nagyobb véleményezést erről az egész DBSuperről, részben mert úgy döntöttem, hogy mivel úgyis korán kelek ezért nem is alszok inkább és van sok időm, másfelől meg vitaindítónak, harmadrészt mert besöröztem
Akik nem nézték végig a Z-t/Kai-t illetve a filmeket (főleg az újakat), azok számára lehet spoiler a dologban.

Szóval... Sajnos nem láttam a Kai-t, pedig úgy érzem így utólag, hogy meg kellett volna néznem. Akkor még úgy éreztem, hogy csak valami nyögvenyelős erőlködés, hogy próbáljanak valami utolsó bőrt lehúzni az egészről, akkor még nem tudtam, hogy igazából új lendületet vesz vele minden. Mindenesetre úgy érzem, hogy az események felpörgetése, a fokozott ritmus és persze az átdolgozott -animált?- kép csak jót tett eddig a dolognak, szvsz nagyon jól eltalálták az egyensúlyt az új "digitalizált világgal", a kidolgozottabb karakterek iránti igénnyel (nagyokat röhögök pl a Z eleji Saiyan-saga újranézésekor néha Gokun és Vegitán egyaránt ) és a régi oldschool stílussal. Nem úgy mint 1-2 fanmade cucc, hogy az Absalon-on kívül mást ne említsek. (No offense, biztosan hatalmas munka volt elkészíteni és elismerésem a készítők felé, hiszen ezek voltak az utolsó kapaszkodásra alkalmas szalmaszálak, amikor a sok-sok éves tétova várakozásban nem történt semmi előrehaladás az új sorozatot várva, de azért örülök, hogy olyanok az új filmek és a Super, amilyenek.) Valamint kevesebb fillerre számíthatunk és én nagyon várom, hogy mi fog kisülni belőle, mert a második megnézésre már a BoG is nagyon tetszett és remélem, hogy a Revival of F-el sem lesz másképp.
Nyílván így két rész után sok következtetést nem lehet levonni a dologból történeti szinten (majd jövőre, ha lement már 50 rész...), hiszen az elején egyértelműen az történik, mint minden egyes saga után/elején: volt egy időugrás és körbenézünk éppen ki hol tart, sokminden eddig nem történt. Majd mostanában fog beindulni a buli.

Mindazonáltal nyílván vannak kényesebb kérdések, ezek közül talán a két legnagyobbat emelném ki:
1.)Hogy is lesz ez az egész a BoG-al és a RoF-al? Hogy is áll össze az egész kronológiailag?

Ha jól olvastam, akkor fél évvel Boo legyőzése után járunk, és bár erdetileg azt hittem, hogy erre a fél évre datálható a BoG és a RoF, úgy néz ki, ettől jóval bonyolultabb a helyzet. Meglátjuk, hogy Toriyamaék, hogy is tervezték ezt az egészet összedolgozni, szeretnék bínzi bennük, de azért eléggé új helyzetet teremt, hogy egy-egy DBMovie megelőzi a sorozat-béli korát, nem tudom mennyire gondolták át, hiszen az eredeti filmek mindig teljesen függetlenek voltak a sorozatoktól, mármint ami a sorozatok folytonosságát illeti. Ekkor pedig még a Revival of F-ről szó sem esett!
Mint egy előző hozzászólásban említettem, amennyire tudom, azok kedvéért forgatják bele a DBS-be a Bills saga-t, hogy akik nem látták a filmet, azok is képben legyenek úgy a karakterekkel és hátterükkel, mint az új SSJ szinttel, hogy mi is ez, honnan jöt, erőben és képességekben igazából hova is tehető?
Sokat egyelőre nem tudunk igazából az új szintekről sem, csak annyit, hogy az SSG szinten vörös és SSGSSJ (vagy hogy a picsába is kéne ezt már ragozni - ez pl egy nem annyira átgondolt dolog, vagy adjanak ki belőle hivatalos útmutatót) szinten pedig kék haja van a delikvensnek. Ezeken felül, hogy az előbbi elég Bills, utóbbi pedig az újraélesztett Dermesztő legyőzésére.
Viszont tulajdonképpen mi is a helyzet Golden Ape és a vele erőben egyenértékű SSJ4 szinttel, azokhoz képest mennyire mérhető? Melyikben van több előrelépési lehetőség, egyáltalán melyik az erősebb? Ezzel pedig elérkeztünk a másik nagy kérdéshez...

2.)Mi a pöcs van most a GT-vel?

Teljesen elfelejtjük mert az mindig is valami mostohagyerek volt, akit most végre bezárhatunk a lépcső alatti gardróbba? Vagy csak tényleg a két sorozat közti X évet akarja végre képernyőre vinni? (Nem is tudom, kb 8-12 év lehet Gotenékből kiindulva, viszont ahhoz meg hülyén jön ki, hogy a BoG-ban Videl már terhes Pannal, miközben a GT elején meg még nagyon pici a csajszi) Vagy akkor most hogy van? Tud bárki hiteles infót erről, mondjuk egy linkkel igazolva, csak hogy vitát döntsünk?
Igen persze, a GT mindig kicsit kilógott a sorból, nehezen indult be, aztán azért elég jó lett. Kicsit lekerekítette erre a 18 éves szünetre az egész sztorit és azért valljuk be, hogy biztos nem én voltam az egyetlen aki eldörzsölt 1-2 könnycseppet minden alkalommal, mikor a GT végén a kidgoku elrepül Shenlon hátán.
Hogy visszakanyarodjak az első pontom végéhez, az SSJ4 is elég fasza volt benne azért, valljuk be (bár Vegita erőltetett átalakulásától kicsit hányingerem volt mindvégig, de aztán Gogeta ezért kárpótolt), sőt! Mint tudjuk nagyon sok erre a vonalra alapozott fan-made továbbgondolás volt a szinteket illetően, nem nagyon kell youtube-on mélyre ásni, hogy elmenjen a sor SSJ10-ig és vannak egész fantáziadús darabok is. Na ezeknek most az SSG szintekkel eléggé betették a kaput. Velük mi lesz?


No meg azért, mint mondtam a GT nem volt annyira rossz. (Itt már eltérek a témától és inkább csak egy mélyen, sok éve bennem fortyogó véleményt írok le, amit csak simán nem nagyon tudok másokkal megosztani ) Ami engem a legeslegjobban zavart az egészben, hogy a GT-ben (nyilván nem véletlenül) csináltak egy új alapDB-t, csak volt benne SSJ több szinten meg persze a karakteráradat más volt.
De a történet az basszus olyan szinten behalt, hogy az valami elképesztő, sokkal többet vártam a fiataloktól (valljuk be még Pan is sokkal-sokkal többet tett bele, mint Trunks, pedig mindkettő majdnem minden részben benne volt), de se Goten, se Trunks nem csinált lényegében semmit. Gohan meg... Gohanról majd egy pár sorral később. Értitek mire gondolok, biztos vagyok benne. Vannak főhőseink (Goku/Vegita) akik viszik a bulit, nekik családuk lesz stb, de a felnövő (Gohan alapján valami elképesztő erővel bíró félvér) generáció gyermekei aztán semmi extrát nem tesznek bele a közösbe azon kívül, hogy mindig az ő seggüket kell megmenteni, pedig hol tartana vajon Goku ha már akkor elérte volna az SSJ szintet, mikor Goten, könyörgöm? A szívem megfájdul, hogy mennyi elpocsékolt karakterfejlődési (szellemi/érzelmi és fizikai/harctudásbeli egyaránt) lehetőség volt a dologban úgy a GTben, mint a Zben, de ezeket hagyták leúszni a folyón. Ha pedig már a Z szóba került, akkor pedig Gohan...
Nos Gohan, hát ő... Na, az ő karaktere az, akit a legjobban szeretek is az egészben és a legjobban gyűlölök is. Amennyire a hátán vitte a Cell-sagát, az elképesztő volt, aztán az apja halálával azt hittem lényegében ő lesz az új főszereplő, de hát amit műveltek vele attól a sírás kerülget a mai napig, ha belegondolok kínomban. Jogosan becsmérelte őt Vegita még a Buu-saga Babidi-s részeinél, hogy mégis mivé lett az az energiától duzzadó Brolly képességeivel vetekedő szuperharcos. Hihetetlenül erős és lehetőségekkel teli fiatal volt, aki ahelyett, hogy átvenné az apja helyét és a nyomdokaiba nem csinál lófaszt se, soha egy büdös tornára el nem megy és még sorolhatnám... Persze tudom ő "nem szereti az erőszakot meg az anyja tanulásra nevelte" de hát baszki, azért mert így írták meg, és ezt nem kellett volna, olyan mintha szánt szándékkel ölték volna ki a sorozatból a jövőt már a második Saga után. Könnyebben elviseltem volna, hogyha Goku a túlvilági bajnokság után végérvényesen felszívódik, ha helyette egy tisztességes Gohan-t kapunk, aki mondjuk folyamatosan Vegitával rivalizál a csapat vezetéséért, vagy hasonló, de nagyon nagyot csalódtam ebben a vonalban és itt egy kicsit az egész sorozatban.
Illetve megjegyezném, hogy pontosan emiatt van is bennem egy elég méretes kérdőjel az új sorozatot illetően is, hiszen kurvára elő kell rukkolniuk valami elképesztővel, mert a "Goku eltűnik 20 részre majd közben mindenki megsérül/meghal, aztán az edzést követően Kakarot végigsöpör minden ellenségen" forgatókönyv már kezd uncsi lenni. Szóval itt ugye vagy az ifjakat, vagy teljesen új karaktereket (más csillagharcosok? gondolok itt ugye pl a Dragon Ball Heroes karaktereire, de tényleg egy játékból venne elő karaktereket a sorozat? kétes fogadtatás lenne szerintem, főleg hogy a játékkal nagyon kevesen játszottak) kellene behozni, vagy valami egészen elképesztővel előrukkolni amitől majd magam alá fogok csorgatni örömömben, ellenkező esetben sajnos csak egy szép emlék elcsúfítása lesz ez az egész Dragon Ball Super, ami még annyira sem lesz jó, mint a GT.
Huhh, hirtelen ennyi, lehetne még nagyon-nagyon sok dühvel ugyanezt a témát fokozni, de az már csak szájtépés lenne, a lényeget leírtam "röviden"

Vélemények? ^.^

Válasz erre

kopé
#492 kopé [38449]
Azért merek bizakodó lenni, mert - és emiatt legyél Te is az - a Kai-nak pont az volt a lényege, hogy fillermentesítették a Z 291 részét, mert tudták, hogy a mai világnak már gyengus az a sebesség amivel haladt + itt vannak az új filmek is, amik (legalábbis a BoG ugye, mert az F-t még nem láttuk) megintcsak elég jók lettek, ezek után szerinted képesek lennének lerakni elénk egy sorozatot, ami telis-tele van fillerekkel? Szerintem nem.

SPOILER
de legalábbis kurvára remélem

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2015.07.16. 15:56
kopé
#491 kopé [38449]
Kai-t amúgy végigpörgette valaki?
Néhány általános kérdésem lenne róla, de fölöslegesen nem pötyögök, csak ha van aki tud rá válaszolni.

Válasz erre

kopé
#490 kopé [38449]
Én inkább olyat hallottam, hogy azért rakják bele a Super "első sagájaként" a SSJG dolgokat, hogy aki nincs tisztában a történetével/nem látta a BoG-t az is felvehesse a szálakat, szóval az első pár részben újrajátszák a BoG-t aztán ugye elvileg "második saga-ra" pedig már a poszterekről jól ismert másik Pusztítás Istene jön képbe, akit még nem ismerünk, de ugyanúgy van támogatója, mint Bills-nek Whis stb, szóval csak egy második a 8 (vagy 7?) Pusztítás Istene közül.

Válasz erre

Előzmény: Gerő a nyerő 2015.07.16. 15:35
Gerő a nyerő
#489 Gerő a nyerő [756]
Sztem még ki fognak hozni előtte egy új főellenséget, hogy Beerus-sama véglegesen ráébredhessen hogy Super Saiyajin-Super Saiyajin...Super Saiyajin.. SUPER SAIYAJIN GOTTTO!

Kedvenc jelenetem

8:40-nél van és hát mit ne mondjak a kedvenc Beerus jelenetem!

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2015.07.16. 15:56

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.