"Jeti, add ide a bőröd!"
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Miami Vice
Kedvenc jelenet/jelenetek?
Miami Vice
Nem is tudom, hol kezdjem, így is, úgy is ömlengés lesz a vége. Menjünk sorjában. A kezdés könnyeket csalt a szemembe, Numb/Encore rögtön a Universal logó után, bele a lecsóba, Sonny Crocket az évszázad legcoolabb figurája, Don Johnson lehúzhatja magát a rózsaszín izompólójával együtt. Ricardo Tubbs is szédületes figura, de a film középpontjában egyértelműen Sonny áll. Michael Mann nem okoz csalódást, Miami még soha nem volt ekkora, nem volt ilyen gyönyörű. Őrületes tájképek, amik csak moziban ütnek hatalmasat. Ez mondjuk igaz az egész filmre, a mozifilm definíciója a Miami Vice, minden benne van, amiért megéri beülni... Moby - One of these mornings című számára kihajózni a végtelenbe a lemenő Nap fényében, és hasonlók. Nem lehet szavakkal leírni azt az érzést, lefolysz a székről, és már nem számít semmi. A forgatókönyv hibátlan, rengeteg apró meglepetés, teljesen reális minden. Az akciókon látszik, hogy rendőrségi felvételek alapján készültek, minden az utolsó képkockáig teljesen reális. Minden golyó becsapódása külön fejezet a filmben, őrületes erővel robbantanak szét mindent. Nincs bullet time, Martin Lawrence seggét sem lövik szét lassítva, ez tömény akció. A film zenéje első osztályú, persze aki hetek óta mást sem hallgat (Én.), annak még nagyobb élvezet, ha felcsendül egy-egy ismerős nóta. Nem ömlengek tovább, látom, hogy teljesen összefüggéstelen, amit írtam, de ekkora hatással még nem volt rám film soha. Minden idők egyik legjobb filmje, csak annak nem tetszett, aki otthon nézte meg egy dobozhangú, homályos felvételen, vagy aki a Bad Boys harmadik részére számított. Nagyon kevés (3-4) filmre adtam eddig 100 %-ot, pedig nem keveset láttam már, lévén, hogy más nem érdekel. De ez a film megérdemli.
Értékelés: 100 %

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 3. Több mint adattároló: a QNAP TS-473A NAS
- 4. Cyberpunk diorámákat alkothatsz a Midnight Momentsben
- 5. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
Legfrissebb fórumtémák
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 11:41
- Szét*** az ideg [5539]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]