Ma én is megnéztem haverokkal. Le kell szögeznem, hogy nekem az előző részek sem tetszettek túlságosan, de haverokkal néztem és ők nagy fanok. A film végső értékelése számomra 10/5, de csak azért mert látványra igényesen meg volt csinálva, már amit nyújtott a végső csatában és Zimmer bácsi zenéje időnként egész kellemes volt. Nah ennyit a dicséretekről. Nekem nem tetszett a film, minden, ami jó benne, az a trailerben megtalálható. Két és fél órán át az egész tele van üresjáratokkal, vontatott és a poénok erőletettek. Többször is majdnem elaludtam, iszonyú unalmas volt számomra. Sparrownak azok a skizofrén jelenetei nagyon nem kellettek bele, ha lehet azok még jobban lelassították az egészet. Az egész film iszonyúan kiszámítható, többször megsúgtam haveromnak, hogy most mi fog történni, pedig nem láttam korábban (csata közben mondják el az esküvői szöveget, Wiliam visszajön a hajóval, és rendet csinál a végén stb.). Az egész filmet az utolsó fél órában a csatánál lehetett élvezni úgy ahogy, de ez nem kárpótolt az előző két óra szenvedésért. Ez meg lehetett volna csinálni másfél órában is, nem kellett volna húzni 3 órán át. Igazándiból nem tudom kinek lehet ajánlani. Kisebbeknek unalmas az első két óra, de legalább a poénokat nekik szánták (majom ágyúból kilőve), felnőtteknek, meg ugyan úgy unalmas az első két óra, de nekik a poénok is szarok, max. a csaj jó benne, főleg a végén a parton. Nah ez az a film ami tökéletes, hogy a barátnővel smárolni menjetek el, de ha üres a terem, akkor egy menetet is lezavarhattok, mert nem maradtok le semmiről. Számomra az egész mozi fénypontja az előzetesek voltak. Nagy rajongó haverjaim szerint is egy rakás szar volt ez a film, az egyszer nézhető kategóriát sem meríti ki. Javaslom mindenkinek, hogy ne nézze meg moziban, mert nem éri meg a pénzét, nekem is lelkiismeret furdalásom van, hogy ennyit kiadtam rá. Persze ez csak a saját véleményem, lehet ettől még valaki számára élvezetes
"Ha állat lennék nem tartanék embert a lakásban!"