Fórum » Beszélgetés a játékokról
Assassin's Creed
Miért, a Hitmanbe se kellett mindig a pisztoly. Szerintem ez dob a hangulaton, hogy lehet kardozni, no persze ha el lesz rontva akkor viszlát, maradok a futásnál. De ha mondjuk megcsinálnák olyanra mint a Dark Messiahban akkor már lehetne vele mit kezdeni. Az meg lehet hogy meg lehet választani hogy két kard, egy kard, egy kard+ a tőr. Meg azt hiszem itt is lesz ismertség szóval ha nekimegyünk a tömegnek, lehenteljük a fél várost utána a következő küldetésnél már az őrök gyanakvóbbak, esetleg fel is ismerhetnek. Mindegy, kard, nem kard jó játék lesz.
egyáltalán nem arra gondoltam, szerintem azért nem illene bele mert ugye addig úgy jutunk el hogy megöljük hogy lopakodunk, beleolvadunk a tömegbe. meg hát ugye ott van a kis tőr a csuklóján. na például azzal is tudna harcolni, még látványosabban is szerintem mint kardozással! valahogy úgy meglehetne oldani hogy pl felugrik az egyik válára közben megöli a tőrével, onnan át egy másikra onnan bukfencből hasba szúrja. vagyis hogy erre a kis tőrön lehetne a hangsúly. de a kardozás esetében akkor már adják meg a válsztást szerintem hogy most egykezessel, két kezessel vagy valamilyen más formációs karddal nyomolunk.
Hát ember, te naon hülye vagy... A Prince of Persia készítőitől mire vártál? Egy Home alone típusú gagyi ratyi szopást, ahol csak menekülni kell? Akkor csak gratulálni tudok neked... Manapság már elképzelhetetlen egy játék akció nélkül... Egyébként a kardozások és közelharcok igen hangulatosra sikerültek, szóval nem tom mire fel mondod azt, hogy nem kellenének azok a részek, meg ráadásul azért már a közéépkorban sem voltak olyan gyökér katonák. Ha véletlenül körülvenének akkor mit csinálsz ha nem lehetne kardozni? Jah, hogy te a Gém Óver feliratot várod akkor? Nem, itt is azért kell küzdeni, a Hitman bérgyilkosaként sem lehet elsőre úgy megölni a kijelölt célpontot, hogy ne kelljen mást megönöd... Job b lesz ha átgondolod
nagyon várom a kicsikét!!!
az utóbbi időben nagyon megtetszett a játék. mondjuk nagyon jónak találom az egész design-t, egy dolgot mégis kivágnék belőle úgy ahogy van: a kardozást!
ugyanis ha már addig egy viszonylag lopakodós stílusban kell eljutni, akkor már úgy kéne elmenekülni is és ne áljunk le harcolni mindenkivel akivel lehet hanem ugrándozással jussunk ki a bajból akár.
az utóbbi időben nagyon megtetszett a játék. mondjuk nagyon jónak találom az egész design-t, egy dolgot mégis kivágnék belőle úgy ahogy van: a kardozást!
ugyanis ha már addig egy viszonylag lopakodós stílusban kell eljutni, akkor már úgy kéne elmenekülni is és ne áljunk le harcolni mindenkivel akivel lehet hanem ugrándozással jussunk ki a bajból akár.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Több mint adattároló: a QNAP TS-473A NAS
- 3. Cyberpunk diorámákat alkothatsz a Midnight Momentsben
- 4. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 5. Felújítást kap a Croc 2 is, év végére várható a Kingdom of the Gobbos
Legfrissebb fórumtémák
- 13:29
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [4]
- 11:41
- Szét*** az ideg [5539]
- 10:55
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [7]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]
