Spoilert tartalmaz
Először is hadd osszam meg veletek a sajtóvetítés adta élményeket. Az előtérbe már rengetegen voltak, alig lehetett mozogni, de nem volt vészes. Ingyér kaptunk Heineken sört, ráadásul volt, amelyiken fehér trikó volt, amit Magyarországon nagyon még nem láttam, meg volt 'emeriken-hotdog', volt benne minden ami kell: keptchup, mustár, pirított hagyma, uborka...kb. 8 óra 5-kor beszabadultunk a terembe, és itt szeretnék gratulálni a vetítősöknek: 35 perc késéssel tudák elindítani a filmet. De ami ezután jött, azért megérte a várakozást. John McClane-nak az első rész óta nem volt ilyen szar napja! Már az első akcióból kiderül, hogy bizony visszaköszön a régi Die Hard hangulat, ezt lehetett látni a 8 perces videóban, ami a neten volt. Itt szerentén kiemelni a kaszkadőrök remek teljesítményeit, minden tiszteletem az övék, ugyanis természetesen a számítógépes effektek nagyon mérsékelve vannak. Sajnos a legtöbbjét már ellőtték az előzetesben, de üsse kő, legalább a nagyvásznon is láthatjuk, amint az alagútban a levegőben pörgő kocsi nekicsattan 2 másiknak, kis híjján elcsapva McClane-éket. Apropó csattanás. Szinkronosan néztem a filmet, amiért húztam a számat, de végül egész türhető lett, ráadásul (kapaszkodjatok meg) McClane szaáját még egy kurva anyád is elhagyata. Ami viszont kurva nagy feketepont megintcsak a vetítőknek: a film kurv ahangos volt. Nem arra gondolok, mint általában, hogy a szokottnál hangosabb, hanem arra, hogy ez már tényleg túlzás volt, sértette a fülemet. Olyan hangos volt, hogy még a beszédek zaja is megremegtette az üléseket, ami még meg lesz dobva a tűzpárbajokkal, szóval ezt azért nem kellett volna. A szereplők elég jól játszanak (na de Bruce nyomába se érnek) bár Timothy Olyphant eléggé töketlen főgonosznak a többiekhez képest. Kis pattogó geciládaként tudnám jellemezni. Maggie Q tényleg megkapja a magáét, szegénykét már sajnáltam, amikor meghalt, de kárpótolt Timothy halála, az azért eléággé ütütt
A legjobban nekem az F-35-ös jelenet tetszett, bár a többi se volt rossz, és szerencsére folyamatosan adagolta az akciót a film, nem lett vontatott. Egyedül az nem tetszett, hogy a végén McClane elsüti a 'ha nem jönnék vissza...' szlogent, ez pedig nem rá vall. Sebaj, legalább megtudjuk az ő szempontjából, hogy milyen érzés 'Hősnek' lenni. Rohamoszti: a Yi-pie-kay-yey motherfucker-t valamennyire lefordították, de így sem volt az igazi: 'Jipijájé, te vadbarom' - maradhatott volna a szarházi az első részből. A poénok terén is teljesített a film, nem egy olyan volt, amelyiken hangösan felröhögtem . Ezek általában a hecker fiú és McClane párbeszédeiból alakulnak ki, de Timothy is megkapja a szivatást McClane-től.
Hát most így ez jutott eszembe, elnéézést, ha kicsit kusza gondolatmenetem, ez van.
Értékelés: 9/10
Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!
Ja és benne van a Yipikayey motherfucker csak egész más helyen mint az előzetesben és Willisnek kicsit elkell harapnia a végét, de még érteni
)
