Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Live Free or Die Hard
omg
NAhát ez semmi..Akkor még nem láttad a cspv.hu kritikáját.
Így kezdi a kritikát
"A Die Hard 1. és 2. valódi klasszikusok, és filmtörténelmi ritkaságot képeznek azzal, hogy egy film első és második része ugyanolyan tökéletes. A harmadik részt az előfilm(ek) ugyanolyan arculcsapásának éreztük, mint a Termi 3-at (mindkettő Vajna produkció), a mostani, negyedik résztől pedig szinte már semmit sem vártunk"
Majd így folytatja
"A harmadik rész borzasztó rossz volt, mint egy stréber iskolás munka, egy fantáziátlan házi feladat, de a küzdelmet a szigorú hagyományokkal annál jobban ki lehet benne mutatni. New York-ot nem merték ejteni, sõt, McClane ezúttal nem LA-ben és nem is Washingtonban keveredik bajba, hanem a Nagy Almában. A Karácsonyt erõszakosan nyári kánikulára cserélték, a feleségét pedig durván eltávolították (egy válással), McClane pedig lepusztult, alkoholista zsaruként tengette életét. Tetejébe mindennek, kapott magának egy társat is, egy fekete társat, hogy a filmet rendesen el lehessen adni"
További részletek a cspv.hu-n...

Bruce Willis szégyeld magad!
Csak erős idegzetű DH rajongóknak!!!!! 

Most szkenneltem be... PestiEst... hogy mernek ilyet elkövetni?!?

Most szkenneltem be... PestiEst... hogy mernek ilyet elkövetni?!?

...mert szegény vagyok, csak álmaim vannak. Álmaimat a lábad elé terítem, Óvatosan lépkedj, mert az álmaimon lépkedsz....
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
- 5. Holnapután érkezik meg PC-re a tavasszal iOS-re és Androidra megjelent The Division Resurgence
Legfrissebb fórumtémák
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 11:41
- Szét*** az ideg [5539]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]