Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed
John McClane negyedik kalandjától sokan tartottak. Érthető volt a félelem, hogy nem lesznek képesek újra visszahozni a régi hangulatot. De én ettől többé nem félek, kijelentem, hogy számomra a Die Hard negyedik része minden idők egyik legjobb akciófilmje.
A sorozat részeit bűn egymással összehasonlítani, ezért nem is teszem, a lényeg úgyis egy: a legutóbbi rész tökéletesen beleillik a szériába. Abból a szempontból lóg csak ki, hogy mindegyiket felülmúlja akcióban. Leginkább a harmadik részhez hasonlít, abból a szempontból, hogy McClane és a terroristák játszótere egy egész város, amit bizony porig is rombolnak. Ebben a részben semmi, de semmi nem marad ép, minden létező módon felrobbantanak, tönkretesznek, összetörnek mindent, amit lehet. Az akciókról elég annyit, hogy az ember már azt hinné egy-egy Ál/arc, Mátrix, True Lies után, hogy nincs tovább, erre jön ez a film, és kurvára rácáfol... Legmerészebb álmainkban nem hittük volna, hogy létezhet olyan beteg elme, amelyik ilyen akciójelenteket szül. Ráadásul ezek folyamatosak, a film egy másodpercre nem áll le, még a lassabb részek (a hősiességről szóló párbeszédek) is csak olyan rövidek, hogy a szívnek sincs ideje lelassítani. Egyszerűen kurvajó. A poénok nagyobbakat ütnek, mint bármikor, a vetítőterem végig szakadt a filmen, és egy gagyi poén sem volt. Apropó vetítőterem, nagyon boldog voltam, hogy a preimer napján este 6 órakor teltház volt. Régen láttam ilyen szépet. Na, vissza a filmre! Szidjanak meg érte, de állítom, Willis élete legjobb formáját hozza, Justin Long valóban van olyan jó, mint Samuel L. Jackson volt a harmadik részben, a sokak által fikázott Timothy Olyphant szerintem teljesen rendben volt, engem néha kicsit Simon-ra emlékeztetett, de mindenképpen méltó ellenfél volt. Maggie Q szintén, és a módszer, ahogy Willis elintézte... Sokan a székről fordultak le a röhögéstől. McClane lánya szintén remek, tiszta apja. (Ha belegondolok, hogy régebben Britney Spears-nek szánták a szerepet... Bár Ő legalább olyan kopasz, mint Willis...) Szinkronról: teljesen elégedett voltam vele, tele káromkodással, fantasztikus Dörner Györggyel, élvezet volt hallgatni. 1-2 félrefordítás feltűnt, amit az előzetesből láttam, valószínűleg van több is, de nem volt semmi zavaró. És igen, jippijájé, Te vadbarom! Ez tetszett, bár nem ott volt, mint az előzetesben. És kihagyták az "elhozom a lányomat, és megölöm a faszit, megölöm a faszit, és elhozom a lányomat, vagy mindenkit megölök" részt... Ezektől eltekintve nálam Top 3-as akciófilm, még nem telt el elég idő a megtekintés óta, hogy eldöntsem, arany vagy ezüst érem-e... Maximálisan elégedett vagyok, életem legnagyobb moziélménye volt a film.
10/10
I believe there's a hero in all of us, that keeps us honest, gives us strength...