28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Vizsgaidőszak



Írd ide hozzászólásod:

Barthezz
Barthezz [54724]
És az anime-nézés hol marad?

Amúgy utolsó napra, vagy vizsga előtti délelőttre (ha az délután van) már én is csak az ismétlést szoktam hagyni. Ha nem olvasnám át előtte még egyszer cakkumpakk a jegyzetet, fele annyi dologra nem emlékeznék a vizsgán.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

szbszig
szbszig [33649]
Lehetőleg igyekszem elosztani az anyagot a rendelkezésre álló napokra, de a vége majdnem mindig az, hogy az elején lazsálok, és a végén rá kell kapcsolni. Utolsó este/éjszaka pedig egyszer mindenképpen ismétlés elejétől a végéig a tanulás közben készített jegyzet alapján vagy még egyszer átlapozva a teljes anyagot. És ilyenkor már ronda eredményközpontú alapon azt tervezem elsősorban, hogy melyik tételhez mit kéne mondani, illetve próbálom úgy elosztani a tudást, hogy mindenhez tudjak legalább egy picit mondani. Vizsga előtti éjszaka amúgy sem tudok igazán aludni, legfeljebb egy-két órát. Aztán vizsga után, ha hazaérek, nálam is sokszor a kimaradt alvás pótlása a program.

De én egyébként is éjszakai vagyok, úgyhogy ha nincs szorgalmi időszak, és nem kell hajnalban kelni, akkor délután kelek, este és éjszaka tanulok általában a gép mellett, úgyhogy közben játszogatok is szüneteket tartva, és reggel fekszem. És erre az életmódra bármikor át tudok állni, akár egy hétvége alatt is. Aztán a visszaszokás a nappali életre is megy rögtön szerencsére, bár az szar.

Kivételt képez, ha valami különleges esemény is zajlik közben. Például másfél éve volt foci-vb vizsgaidőszak alatt. Akkor kora délutántól estig szigorúan csak a meccsek; éjszaka tanulás, de ezúttal játék nélkül; és hajnaltól alvás, de legfeljebb csak délig volt a program. De megérte.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

GustyX
GustyX [7048]
Most tudtam le az egyik vizsgát. Na persze most is bejátszott a "szerencse a szerencsétlenségben" hatás.
Visszakartam adni a tételeket, mert 2 olyat húztam, amelyekbe bele sem néztem. Szerencsére az egyik közülök 3 másik tételt átfogott, ami megmentett, a másikat korábbi tanulmányok alapján. 2-nél megnyomtam a pánikgombot.

Lyobag:13-ból 12 ember bukta az szerinted milyen arány?

Amúgy kinek milyen a tanulási, vizsgázási szokása? Az utóbbi időben rászoktam az éjszakai tanulásra, ami azt jelenti hogy 22-től indulok be igazán, aztán kb. 4-ig tanulok, délig alszom. Lakótársam is hasonló (végülis tőle vettem át ), csak ő 3-ig, 4-ig alszik.
Vizsga előtt meg 2 óra alvás, reggel nagy adag kávé. Eddig bejött

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Vissza

Fórumszabályzat