28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Tömegközlekedés



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33651]
Márpedig ma sem született megállapodás, dacára annak, hogy a MÁV tovább, 724-ről 506-ra csökkentette a minimális szolgáltatásra vonatkozó igényét. (Az összes napi vonatforgalom általában kb. 3200.)

Továbbá mivel elmondásuk szerint 24 óra kell, hogy bármiféle megállapodás után a forgalom helyreálljon (a jelenleg imitt-amott veszteglő vonatok megfelelő állomásokra szállítása stb.), ez azt jelenti, hogy ha a holnap délutáni következő (egyébként február óta nagyságrendileg 70.) tárgyaláson sem születik megállapodás még a minimális szolgáltatásról sem, akkor ez azt jelenti, hogy 24-én, szenteste sem lesz kiszámítható menetrend. Azaz ahova most nem jár egyáltalán vonat, azokra a helyekre karácsonyig már nem is fog.

Ez a helyzet jelenleg.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

szbszig
szbszig [33651]
Azért arra kíváncsi leszek. Mert az egy dolog, hogy az ember hétköznap reggelente nem tud bemenni dolgozni, de ha év végéig sztrájk lesz, akkor sokan nem tudják majd a szokásos (évi egyszeri) rokoni látogatásokat megejteni, illetve megkockáztatom, hogy egyesek haza se jutnak vidékre szenteste, ha pont olyan a közlekedés...

Mindenesetre Gaskó úr azt is megmagyarázta, miért csinált segget a szájából, és miért lesz valószínűleg mégis sztrájk annak ellenére, hogy jó előre megígérte, az ünnepeket megkímélik: Ez a válasz a politikai nyomásra, amit rájuk gyakorolnak... Bírom, ahogy ez az ember most már nemcsak pénzért, de szolidaritásból, becsületért, meg még ki tudja milyen más okokból kifolyólag is harcol...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

kopé
kopé [38449]
Úgy úgy, december 24-26kor is állni fognak. patkányok.
Gump
Gump [5430]
...és most úgy néz ki, hogy lehet, hogy még karácsonykor is sztrájkolni fognak. Hogy az Isten lova húzza a f*szára az összeset!

Vissza

Fórumszabályzat