De kiskorukban egy gyakorló fénykardot használnak aminek köszönhető, hogy nem fél lábú-karú Jedik jönnek ki az akadémiáról.
Azzal, hogy az elejétől kezdve lehet használni az a gond, hogy mi van akkor ha nem Force-Userrel akarunk játszani (erre lesz lehetőség?), mert akkor nagyon kiegyenlítetlen lehet.
Man literally too angry to die
Ami persze nem feltétlenül rossz hír! Mondjuk kissé furcsának találom hogy rögtön játék elején használhatóvá akarják tenni a fénykardokat. Én úgy képzelném el, hogy legalább 20-30-as szintig csak aprentisz, 50-60-ig pádáván az ember, és csak mindezek után ha lekasztváltózott(amit kimondottan nehéz küldetésssorozattal oldhatnának meg), akkor válik igazi Jedi/Sith-é. De persze ez csak az én elképzzelésem. A játékot persze várjuk szeretettel és kellő kíváncsisággal. Addig is itt egy rövid fícsörklista és pár fotó: