"Ülök a kollégiumban a tévé előtt, körülöttem alkohol szaga és sűrű cigarettafüst terjeng. Azon gondolkozom, mért van az, hogy a mi iskolánkban nincsenek se szakmai, se szabadidős tevékenységek köré csoportosuló műhelyek, olyanok mint a szakkolégium, foci csapat, kosár csapat, filmklub vagy tőzsdeklub, tudományos diákkör? Önálló véleménynyilvánítás? Ha néha mégis beindul egy kezdeményezés, hamarosan kimúlik, akárcsak a láng a cigarettát meggyújtó gyufán. Aztán elszívjuk a cigarettát. A zh-kon és a csütörtökönkénti alkoholtúrákon kívül nincs szervezőerő, amelyik 2-5 fős baráti klikkeknél nagyobb csoportosulást hozna létre. Nem értem, hiszen annyi sok emberi értékkel találkozom. Vannak közöttünk művészek, zenészek, élsportolók (például Iván Gábor többszörös kenuvilágbajnok), életművészek, no és koboldok, gnómok, erdei manók, és gyerekek. Legalábbis kezdetben. Aztán szűkül a kör.
Korábban a pszf a klasszikus értelemben vett elitképző intézmény volt. Tanáraink nosztalgikus mosollyal arcukon mesélnek a régi szép időkről, amikor egy csoportba mindössze 10-12 ember járt, és az iskola teljes hallgatói létszáma nem haladta meg a 350 főt. Az maga volt a plátói idealizmus: mindenki ismert mindenkit, a tanárok szívesen töltötték szabadidejüket is a diákokkal: előfordult hogy együtt söröztek például. Persze akkoriban a tanároknak sem volt 2 magánvállalkozása, és volt értelme olyan valódi pedagógiai fogalmaknak is mint a csapatszellem-építés. Csakhogy azóta minden megváltozott. Az új jelszó így hangzik: adjunk mindenkinek esélyt, de közben tartsuk fenn az elit iskola presztizsét. Az tehát hogy sok embert vesznek fel, nem egyenlő azzal, hogy sok jó szakembert akarnak képezni. Ez az egyszerű mondat sok ember sorsának magyarázata.
A Pénzügyi és Számviteli Főiskola nappali tagozatán diplomázók átlagos életkora 1,5-2 évvel több mint, amennyi normális lenne. A lelkes, kevély, és vad 18 éveseket megbuktatják, félévismétlésre ítélik. A hangsúly a hogyanon van, és azon, hogy milyen hatásokat vált ki ez a húsdaráló stílus. A számonkérés színvonala messze meghaladja a gyakorlati órákon elsajátítható színvonal maximumát. Egy-egy első évfolyamos számvitel gyakorlaton annyi ember gyűlik össze, mint amennyi egy harmadéveseknek tartott előadáson A mennyiség-minőség összefüggés alapján jó pár feladattípusra nem jut idő órán. A példatár természetesen csak feladattípusonként tartalmaz megoldásokat, hiszen a tanárok arra hivatkoznak, hogy járj be órára, és akkor megtudod, hogyan kell a megoldani a többit. A valósághoz az is hozzá tartozik, hogy a jegyzetek gyakran a tanárok saját nyomdáiban készülnek, és anyagi érdekeiknek kifejezetten ellentmond, hogy megduplázott anyagköltségen a kombinált, illetve trükkös feladatokhoz is megoldást közöljenek. A kirúgott embereknek pedig jelentős része azzal az élménnyel hagyja el örökre a pszf-et, hogy tévedtek, amikor ezt a szakmát választották. Mások visszatérnek, és fogukat összeszorítva újra harcba szállnak, de már megváltozott értékekkel. Kedvezőtlen feltételek ide, korrektség oda (a sutba), valahogyan meg kell tudni felelni a számonkérés változatlanul magas színvonalának. Különös, informális csatornák alakulnak ki, részben a tudás megszerzésére, részben a vizsgák technikailag sikeres lebonyolításához. Nem ritka, hogy a diákok kilopják a dolgozatokat a vizsgákról, így kiküszöbölve az órai anyag és a számonkérés közötti színvonalkülönbséget. Ekkor végre nekiláthatnak a valódi felkészülésnek. Virágzik a puskaírás is, bár ezzel legalább a számítógépes és internetes ismeretségeink fejlődnek. No és ott vannak a magániskolák. Külön cégek alapultak kizárólag azzal a céllal, hogy súlyos tízezresekért megtanítsák azt az anyagot, amit az iskolában elmulasztottak. Önálló iparág ez, neve: menjünk át a pszf-es vizsgánkon. A csoportos foglalkozást tehát kezdi elveszíteni eredeti jelentőségét.
Ülök a kollégiumban, a tévé előtt. Körülöttem alkohol szaga, és sűrű cigarettafüst terjeng. Ma van a félévismétlők utolsó éjszakája. A veszteseké. Szomorú, csillogó szemű arcokba nézek. Ki hiszi majd el, hogy mindent tudtam, amit az órán elmondtak, és még a kettesre sem volt elég? Együtt érzek veletek, testvérek. Egy kedves angol úr, aki többször tanított már a sulinkban, azt mondta: furcsa hogy itt a tanári felfogás szerint meg kell törni a hallgatókat.
Az első számvitel szigorlatom jut az eszembe, ami nem sikerült. Késtem az eredményhirdetésről, ahol is Sz. tanár úr körbehordozta a dolgozatomat, kérdezve: ki az a T. B.? Nem ismerik? Aztán megjegyezte: nézzék ez az ember akar könyvelő lenni. Mit keres ez a pszf-en? És bizony Cs. tanár úrral is előfordul, hogy eredményhirdetésen mosolyogva mondja: Hármas. Nem. Egyes.
Ez itt egy agymosás, aminek a végére egészen másképp fogsz gondolkozni. Mire a képzés végére jutunk valóban megfelelünk majd a kisszámú, illetve az elit jelzők követelményeinek, de egészen másképpen, mint mondjuk Németországbeli kollégáink.
A harmadévbe lépve sokan megértik, hogy már nekünk sem érdekünk, hogy sok versenytársunk legyen, és megalkusznak a szórjuk ki a tömeget elvvel. Eszük ágában sincs felemelni a hangjukat az éppen most szenvedő elsősökért. Minek, hiszen én már finálés vagyok. Furcsa mód, az önálló véleményalkotás készségét csak a szakdolgozat elkészítésekor kéri számon az iskolavezetés. Csodálkoznak, hogy hiányoznak a kreatív, interdiszciplináris gondolatok. Igaz, hogy sokan közülünk soha nem tanulnak meg saját, autonóm álláspontot kialakítani, de azért van néhány dolog, ami kitörölhetetlenül bennünk marad. Belénk vésődik például, hogy az információ nagyon sokat tud néha érni, és kereskedni lehet vele. Hogy ha jól ismerjük fel az érdekeket, és a jó oldalra állunk a jó pillanatban, az is sokat tud érni. Méghozzá ropogós papírcsíkokban mérve. Hogy sose aggódj tetteid korrektsége miatt, hiszen mások sem korrektek. Vagyis akaratlanul belénk verik, hogy csak és kizárólag magunkban és legközelebbi barátainkban bízhatunk.
Ez utóbbira egy magyar gazdasági szakember (például egy tanárunk) nyilván azt mondaná, hogy szükséges rossz ez, hiszen a magyar gazdasági életben is ez az első számú norma.
Igen. Sajnos. Úgy lépünk ki a nagy k betűs életbe, hogy ugyan még egy percet sem töltöttünk a gazdasági életben, de értékrendünkben máris buzog bennünk a magyar túlélő szellem. Pedig a mi korosztályunk az, amellyel szemben oly magas az Európai Unió elvárása, hogy majd mi, az ezüst (a rendszerváltozás utáni második) nemzedék megszűntetjük a korrupciót, és közelítünk afelé, amit máshol becsületes ügyintézésnek neveznek. Bullshit.
Ja, és hogy miért nincs nálunk szakkolégium, filmklub, tőzsdeklub, vagy tudományos diákkör? Minek? És Kinek?"
Szenvedély nélkül a foci halott.
