Ezt nem tudtam, de van benne logika. Kösz.
Most olvasom egyébként, hogy a FIA közzétette a 2009-es nevezési listát, amiben ugye már csak az egyik Toro Rosso pilóta, illetve a Honda utód sorsa kérdéses. Érdekesség, hogy a Ferrarinál a szokásoktól eltérően nem a tavaly előrébb végző, és a csapatnál régebben versenyző Massa kapta meg a 3-as számot, hanem Kimi.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Forma 1 2009
balays82: Mert csak bejáratás volt, a teszteken pedig korlátozva van a gumik száma. Ilyenkor sokat használják az inter gumikat, főleg ha vmi újoncot ültetnek a gépjárműbe.
DGhost: DC kamerája a plexi alatt volt, Massáé pedig a plexi fölött helyezkedett el. Youtube-on van fent olyan Kubicás helmet cam, ami a sisakon belül volt, tehát a plexi mögött. Sztem tuti h jövőre látunk ilyen képeket, Tracynek 2003-ban már volt ilyen kamerája, és az csak a Champ Car, nem az F1...
Mellesleg idén lehet majd szedegetni a BCC-s rippeket, ott oltári felvételek lesznek majd, osztott képernyő, stb, biztos király közvetítéseket lehet majd látni.

PSN: nayrobi11
Tényleg az. Bevezethetnék a futamokon is.
Csak azt nem értem, hogy látszólag ragyogó napsütésben miért intermediate gumikon ment Massa.
Csak azt nem értem, hogy látszólag ragyogó napsütésben miért intermediate gumikon ment Massa.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Több mint adattároló: a QNAP TS-473A NAS
- 3. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 4. Cyberpunk diorámákat alkothatsz a Midnight Momentsben
- 5. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
Legfrissebb fórumtémák
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 11:41
- Szét*** az ideg [5539]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]