Vizsgaidőszak

Bementem vizsgázni. Bekerültem a legszadistább tanárhoz MEGINT, holott azt hittem, kétszer ugyanahhoz nem lehet... sebaj. Múltkor 20 pont kellett volna, írtam 19-et, jogosan megbuktatott. Most írtam 15-öt. Hátradőltem, mondván, ennyi volt a történet, heló, következő félév vizsgakurzus.
Odajön hozzám... "Ádám, maga rosszabbat írt, mint előzőleg." (Jó kezdés, és még emlékszik is rám... nagy kár, hogy az óráról nem emlékezhet, mert egyetlen egyen sem voltam bent) Mondom magamban, essünk túl rajta. Erre ő: "Véglis, ebben is volt fantázia, ebben is... Tudja, mit? Adok egy kérdést. Ha ezt tudja: átengedem. Ha nem: végeztünk." Na, amire a kávégőzös agyam emlékezett, azt tisztességgel leírtam, hanem hát többet, ugye, nem. Már épp belekezdtem volna, hogy "Tanár úr, úgy néz ki, köszönöm a lehetőséget, de...", erre: "Ehh, hát ennél többet vártam, most mit csináljak magával? Na, még egy kérdés, ha ez megvan..." és jött a következő kérdés. Arról már gőzöm sem volt, de mivel teljes lelki nyugodt voltam, hogy meg fogok bukni, mert másképp nincs igazság a Földön, az agyam elkezdett a problémával foglalkozni. Kikövetkeztettem egy olyan összefüggésrendszert és annak ábrázolását, amit annak előtte soha nem láttam a diasoron, sem a könyvben. Erről beszéltem pár szót (sajnos minden szavamon érződött a meggyőződés totális hiánya), végül kegyelemkettessel átengedett. Na, ekkor kerekedtek el a szemeim...!
Most erre mit mondjon az ember? Jövök neki eggyel. A kettesem hivatalos indoklása az volt, hogy "Süt a nap".