Bementem vizsgázni. Bekerültem a legszadistább tanárhoz MEGINT, holott azt hittem, kétszer ugyanahhoz nem lehet... sebaj. Múltkor 20 pont kellett volna, írtam 19-et, jogosan megbuktatott. Most írtam 15-öt. Hátradőltem, mondván, ennyi volt a történet, heló, következő félév vizsgakurzus.
Odajön hozzám... "Ádám, maga rosszabbat írt, mint előzőleg." (Jó kezdés, és még emlékszik is rám... nagy kár, hogy az óráról nem emlékezhet, mert egyetlen egyen sem voltam bent) Mondom magamban, essünk túl rajta. Erre ő: "Véglis, ebben is volt fantázia, ebben is... Tudja, mit? Adok egy kérdést. Ha ezt tudja: átengedem. Ha nem: végeztünk." Na, amire a kávégőzös agyam emlékezett, azt tisztességgel leírtam, hanem hát többet, ugye, nem. Már épp belekezdtem volna, hogy "Tanár úr, úgy néz ki, köszönöm a lehetőséget, de...", erre: "Ehh, hát ennél többet vártam, most mit csináljak magával? Na, még egy kérdés, ha ez megvan..." és jött a következő kérdés. Arról már gőzöm sem volt, de mivel teljes lelki nyugodt voltam, hogy meg fogok bukni, mert másképp nincs igazság a Földön, az agyam elkezdett a problémával foglalkozni. Kikövetkeztettem egy olyan összefüggésrendszert és annak ábrázolását, amit annak előtte soha nem láttam a diasoron, sem a könyvben. Erről beszéltem pár szót (sajnos minden szavamon érződött a meggyőződés totális hiánya), végül kegyelemkettessel átengedett. Na, ekkor kerekedtek el a szemeim...!
Most erre mit mondjon az ember? Jövök neki eggyel. A kettesem hivatalos indoklása az volt, hogy "Süt a nap".
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
- 5. Holnapután érkezik meg PC-re a tavasszal iOS-re és Androidra megjelent The Division Resurgence
Legfrissebb fórumtémák
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 11:41
- Szét*** az ideg [5539]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]
