25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Minden, ami futball - Focisarok



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33599]
Én meg pont azt mondom, hogy véletlenül se vegyenek példát az MTV-ről. Az ottani stúdióbeszélgetéseken, amik ráadásul már mindig háromnegyed órával a meccs előtt elkezdődtek, el lehetett aludni. Itt legalább tesznek valamit, hogy feldobják a hangulatot, és interaktívabbá tegyék a közvetítést. Nekem például nagyon bejön ez a feliratsáv alul, szóval ha éppen valami nagyon unalmas rész van, akkor a két sor valamelyikébe legalább bele lehet olvasni. Meg az is tetszik, hogy oldalt lehet látni, mi megy éppen, és mi lesz a két következő miniprogram (még ha ez a funkció elsőre nem is működött tökéletesen), így tudom, mire számítsak, illetve mikor mehetek ki például a hűtőhöz úgy, hogy ne maradjak le semmiről. Egy kicsit bulvárosabb a tálalás, és rövidebbek a felvezető videók, de hát nem sporttévénél arra nem lehet (és már az MTV-nél sem lehetett) számítani, hogy végig csak mély sportszakmai kérdéseket feszegessenek.

Azt kell mondjam, most már nemcsak azért sajnálom, hogy a TV2 mindössze heti egy meccset közvetít, mert így a többi a Digire kerül, amit nem fogok tudni mindenhol nézni. Hanem azért is, mert a múltkor láttam a Digi adásából valamennyit streamen, és hiába sporttévé, de ez a TV2 jelenleg mérföldekkel lekörözi. És nemcsak azért, mert itt csicsás a díszlet, hanem mert a Hajdú B., Méhes, Gundi, Vincze négyes összehasonlíthatatlan a Csiszár, Csisztu kettőssel...

Természetesen vannak apróságok a TV2-nél is, amik nem tetszenek. Például ha már a stúdió alatt ott az a rengeteg információt hordozó sáv, akkor meccs közben is igazán kiírhatnák a párhuzamos mérkőzések állásánák alakulását. Vagy akár mutathatnák is kis képen rögtön, azt az egy feature-t nagyon szerettem a Viasatnál. Meg az összefoglalók is lehetnének egy picikét hosszabbak, bár itt nem tudom, mennyire múlik rajtuk, hogy mit adnak le, valószínűleg készen kapják az anyagot külföldről. De legalább itt is közészúrnak egy-két mondat szöveget, és nemcsak ledarálják gyorsan a végén mindet egymás után a közvetítés zárása előtt.

Összességében tehát azt mondhatom, én kellemesen csalódtam a TV2-ben, sokkal rosszabbra számítottam.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Előzmény:

Vissza