Fórum » Beszélgetés a játékokról
Singularity
Ez nagyon jó hír. Féltem attól, hogy a Raven (magánvélemény jön) a Wolfensteinhez hasonlóan egy újabb közepes játékot készít, főleg mivel elég nagy volt a csend körülötte az utóbbi időben. Ezek szerint ettől nem kell tartani, a Singularity bőven megérdemli a bizalmat .
Alig bírtam abbahagyni, de sajnos korán kell kelnem. Így is halogattam vagy 10 checkpointig a kilépést, annyira magával ragadott.
Számomra eddig az évtized FPS-e, az tuti. Kenterbe veri a Metro 2033 hangulatát, pedig eddig az volt nálam a TOP. A csatornás rész, ahol a vak lényeket kellett kerülgetni, az elérte a Fallout 1 feelinget azzal a mocskos jó zenével és környezettel, szóval ez már önmagában is csillagos ötös, de ezen felül annyira hihetetlenül hangulatosra és folyékonyra sikerült az akciók és animációk kivitelezése, hogy az valami szemet gyönyörködtető!!! Az üldözéses rész és a BOSS fightok is izgalmasak és látványosak, pedig a legtöbb játékban ez tette be nálam a kaput. Ahogyan az ellenfelek sebződnek, meg rángatóznak miközben forgócsövű gépágyúval sorozom őket, majd összeroskadnak az pedig KIEMELKEDŐ!!! Testrészek szakadnak le, fejek robbannak szét, de nem úgy mint ahogy eddig láttuk. Valahogy sokkal jobb, élvezetesebb. Nem is ragozom tovább, holnap folytatom, amint hazaértem.
Gépigényről lövésem sincs, nálam fullon megy 1920*1080-ban stabil 60 fps-el.
Szerk.: Jah, nem csak a Metro-t meg az összes többit alázza le csúnyán, de a gameplay videók alapján a Rage-et is, de nem gyengén.

KEGYETLENÜL JÓ EZ A JÁTÉK !!! Olyan, mint a Bioshock, csak százszor jobb a hangulata!!! A TMD, az időutazás, a kis átvezető videók és diavetítések iszonyatosan feldobják, és élvezetessé teszik! Megvan a para horror hangulat is néhol, és sokszor fogad eléggé megdöbbentő és véres látvány minket.
Nagyon jól sikerült, és eddig baromira élvezem.
Nagyon jól sikerült, és eddig baromira élvezem.Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 3. Több mint adattároló: a QNAP TS-473A NAS
- 4. Cyberpunk diorámákat alkothatsz a Midnight Momentsben
- 5. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
Legfrissebb fórumtémák
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 11:41
- Szét*** az ideg [5539]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]