Manga és Anime

Jesus, én meg azt hittem, hogy tiszta vagy, és már 1 éve nem láttál animét...

Amúgy pfffff, a MangaFan október 1.-jére ígérte az Árnybíró 17. (és egyben záró) kötetét, erre még mindig "megy a nyomdába" státuszban van. Még a MondoCon-premier is elmaradt, pedig mekkora ziccert hagytak ki ezzel... a hét közepén szeretném a kezeim közé kaparintani, mert érdekel az egyik kedvenc mesém befejezése, amit már jó régóta szemmel követek. Ki tudja, hátha megint írni fogok róla, és hátha sikerül majd így valakit mangaolvasásra baszarintanom.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Most nézegetem ezt a High School of the Deadet, lassan a feléhez közeledem, de egyelőre nem igazán nyűgözött le. Továbbra is az van, amit az első rész után mondtam: található egy-két hangulatos jelenet, összességében viszont már vegyes a kép. A főszereplők között sorban ott vannak a szokásos archeotípusok, ami elég unalmas. A mértéktelen mennyiségű fanservice már engem, azaz egy fiút is idegesít, mert csak rontja a történet komolyságát és hangulatát, és egyébként is, a bugyivillantásoknak elveszik a jelentősége, ha folyton, minden lényegtelen helyzetben azokat mutogatják. A történet sem egy nagy eresztés, tele kisebb-nagyobb logikai bukfencekkel. Az például nonszensz, hogy egy harapással terjedő járvány néhány óra alatt terjedjen el az egész világon. Ilyen pandémia egyszerűen nincs, még ha levegőben terjedne szélsebességgel, akkor is minimum hetekbe, vagy talán hónapokba telne, hogy országokon, kontinenseken átíveljen. Az meg egyenesen vicc, hogy már a negyedik rész több, mint fele visszaemlékezésekből állt...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.