Csatlakoznék azokhoz, akik szerint a Brotherhood a sorozat eddig legjobb része, pedig már a második rész is nagyon magasra tette a mércét.
Ahhoz képest, hogy csak egy "kiegészítővel" van dolgunk, eszméletlen mennyiségű tartalmat zsúfolt a játékba a Ubisoft. Elég csak ránézni Róma térképére, ahol állandóan ikonok rengetegét lehet látni, amelyek valamilyen cselekvési lehetőségre utalnak. Ami a második részben jó volt, azt itt is megtartották, miközben az újdonságok száma sem elhanyagolható. Ennek következtében a fő történeti szálat teljesen elejtve is órákat lehet eltölteni a játékkal, ami igencsak jót tesz a szavatossági időnek.
Különösen jó ötlet az egyes küldetések esetében az alternatív célkitűzések megjelölése, amelyek az adott feladat 100%-os teljesítéséhez szükséges (és néhány esetben kifejezetten kemény feltételeket tartalmaz), de a figyelmen kívül hagyásuk sem jelent különösebb hátrányt.
A Monteriggioni villa ugyan már csak szép emlék (illetve nem teljesen, mert azért most is a játék szerves része), most azonban már egész Róma arra vár, hogy a nehezen megszerzett florinokat a város düledező épületeire fordítva felvirágoztassuk, ideértve az egyszerű bankoktól és kovácsműhelyektől kezdve egészen például a Colusseum, vagy a Pantheon épületét is (amelyek egyébként fantasztikusan részletes kidolgozást kaptak a játékban).
A harcrendszerrel kapcsolatban többen megjegyezték, hogy nehezítettek rajta, én azonban ezt nem nagyon vettem eddig észre, sőt az egy gombnyomással bevihető sorozatos kivégzés bevezetésével még könnyebb is lett egy kicsit (viszont hihetetlenül látványos az egész).
A történetről sokat nem tudok még elmondani, mert abban nem nagyon haladtam előre, éppen azért, mert mindig valami mással foglaltam el magam. Az azonban a játékkal eddig eltöltött idő alapján is egyértelmű számomra, hogy az év egyik legjobbjával van dolgom, amit talán méltatlan is a "kiegészítő lemez" jelzővel illetni. Minden rajongónak kötelező vétel, vagy az lesz majd, ha PC-re is megjelenik végre.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett
- 2. Eddigi legnagyobb frissítését kaphatja a magyar fejlesztésű RTS, a The Last Experiment, a Kickstarteren gyűjtenek rá
- 3. Az EA lelőtte minden idők egyik legrosszabb Battlefieldjének szervereit, videón az elmúlás pillanata
- 4. Fatekeeper early access próbakör – Tart bennünk a remény, hogy ez egy kiváló játék lesz
- 5. Nem áll túl jól a hivatalosan be sem jelentett új Ghost Recon szénája, megvághatják a játékot a határidők miatt
Legfrissebb fórumtémák
- 15:40
- Versenyszimulátorok [57]
- 14:08
- Kezd durvulni az időjárás! [4496]
- 13:21
- Warhammer 40,000: Darktide [202]
- 12:02
- boldog születésnapot nekem!:) [4016]
- 06:17
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [68]
- 00:09
- Most végre kiderült, hogy valóban 100 dollár lesz-e a Grand Theft Auto VI! Igen is, meg nem is [hozzászólások] [9]
- 13:11
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15137]
- 13:05
- Ki mivel játszik mostanában? [8255]
- 11:12
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1596]
- 07:18
- Clair Obscur: Expedition 33 [56]