"Vagy találunk ott utat, vagy építünk egyet."- Hannibal
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Fallout: New Vegas
Én úgy tudom, hogy nem folytatható a végigjátszás után, de még jöhet DLC...
Üdv!
Elég sok játékóra után csak most sikerült törölni a FO3-at. Eléggé megfogott a játék, úgyhogy mindent, de tényleg mindent megcsináltam és felfedeztem benne, amit csak lehetett, összes DLC-vel együtt. Viszont miután az abszolút maximumot is kihoztam a dolgokból be kellett látnom, hogy vége, nincs már mit tenni.
Most pedig következik a New Vegas és akik már kinyomták, tőlük kérdezném, hogy az is folytatható-e a "végigjátszás" után? Csak mert nem szeretnék pofára esni, mint az elődjében, ahol a mellékküldetések körítésében haladtam a főszálon és egyszer csak azon találtam magam, hogy nincs visszaút, nyomni kell a főküldetéseket és máris a tisztítóban voltam és game over! Szerencsére akkor már kijött a Broken Steel és némi keresgélés után jöhetett a játék java, de azért nem szeretnék így járni majd most is.
Szóval a lényeg mégegyszer: folytatható-e a New Vegas a főküldetések kivégzése után vagy tényleg mindent kezdjek a világ teljes felfedezésével és csak utána essek neki komolyabban a főszálnak?
Előre is kösz az infot!

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]