Fórum » Beszélgetés a játékokról
Fallout: New Vegas
Amúgy még a dobtáras lézer géppisztoly is jó max 2 Cazador vagy Radscorpió ellen, de csak ha már rajta van a nem is tudom, talán lövés energia koncentráló fejlesztésnek mondanám.
Köszi a tanácsot, nem egyszerű ez így még az elején.
Sikerült belefutnom egy giant radscorpionba. Na most ez így 4-es szinten gáz. Felmásztam egy sziklára, így volt esélyem egyáltalán túlélni. Viszont bármivel lőttem még a páncélját se vitte át. Ráadásul észlelte hogy nem tud támadni és elvonult épp olyan messzire, hogy semmi eldobható fegyver vagy lángszóró használhatatlan legyen. Kénytelen voltam mindig leugrani, megvárni amíg közel jön, visszamászni és rögtön betámadni a VATS-szal a lángszóróval, mert már húzott is el.
Amúgy érdekes, hogy azt olvastam, hogy a játék egyik legnagyobb baja az unintelligens MI. Én eddig abszolút mást tapasztaltam. Az emberek képesek szinte bármit fedezékként használni. Ha a fegyverüket kilövöm a kezükből vagy lebénítom a karjukat akkor futásnak erednek. De az állatok is, mint említettem, ha érzékelik, hogy nem tudnak megközelíteni eléggé a támadáshoz akkor simán elmennek távolabb és várják hogy elérhető legyek. De ami igazán kemény, hogy többször jártam már úgy, hogy megtámadtam egy állatot és nem rontott rám, hanem elment és egy társával jött vissza. Ez pedig azért ilyen korán elég necces tud lenni.
Amúgy ezek egy része a FO3-ba is így volt, de azért én látok előrelépést e tekintetben.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]