Fórum » Beszélgetés a játékokról
L.A. Noire
Ha hozol sört is, jöhetsz nyugodtan bármikor.

És átugorhatok hozzátok játszani? 

Nagyon úgy tűnik, hogy a Rockstar nem tud hibázni sem fejlesztőként, sem pedig kiadóként. Amihez az utóbbi időben hozzányúltak, az arannyá változott a kezükben, és nincs ez másként az L.A. Noire esetében sem. Igazából bajban lennék, ha valamihez hasonlítanom kellene ezt a játékot, mert nem nagyon van mihez. A Team Bondi fogta a GTA, a RDR, a Heavy Rain, illetve a klasszikus kalandjátékok legjobb elemeit, aztán összegyúrta egyetlen játékba. Ami pedig igazán jó az egészben, hogy néha még akkor is a megoldandó ügyeken gondolkodik az ember, amikor nem is játszik. Itt ugyanis tényleg gondolkodni kell, ezzel pedig szinte hiánypótlónak számít a mai felhozatalban (leszámítva persze a már említett vérbeli kalandjátékokat).
Mindezt pedig megkoronázza a 40-es évek Amerikájának nagyon jó eltalált hangulata (ezen a téren szerintem sikerült felülmúlni a Mafia 2 teljesítményét is), a romlásnak indult hollywoodi álom ábrázolása. Véleményem szerint a film és a játék még soha nem járt ilyen közel egymáshoz, mint az L.A. Noire esetében, miközben mégsem érezni azt, hogy csak az események külső szemlélői, nem pedig irányítói lennénk (Mafia 2 ugye).
Hibátlan játék persze nincs, ahogyan az L.A. Noire sem az, a grafika terén sem nyit új távlatokat (bár ilyet soha nem is ígért senki), egyszerűen csak arról van szó, hogy nagyon jó vele játszani, a gép kikapcsolása pedig viszonylag gyorsan elkezd hiányozni. Ennyi pedig szerintem bőven elég.
Ezért nem félek én például a Max Payne 3-tól sem, szerintem nagyon jó kezekben van az a Rockstarnál.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 11:41
- Szét*** az ideg [5539]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]