Nos, letelt a tegnap említett "legalább pár óra", amit a "mi lesz ezután"-kérdés nélkül töltöttem... Most sem próbálom megválaszolni, de muszáj leírnom valahova, ha át akarom gondolni.
Baromi kíváncsi vagyok, mi lesz, és mikor és hogyan.
Kezdem is a rossz hírrel: a volt pasijával - aki nagyon nem mellesleg madridi spanyol, ott is él, úgyhogy az a kapcsolat gyakorlatilag halott, így, 2620km távolságban, de ez rajtam per pillanat nem segít - még mindig összefűzik sajna érzelmi jellegű szálak. Elvileg tartják a kapcsolatot, naponta skype stb. A "rossz hírek" kategória, amely mennyiségét tekintve ugyan igen kicsi, ám annál nagyobb negatív hatással bír, ezzel véget is ér.
A többi körülmény pedig:
- tavaly februárban eléggé belezúgtam ebbe a csajba. Akkor, mint két hónapja megbeszéltük vele, simán lehetett volna valami, ha két héttel tökösebb vagyok, és annyival előbb kérdezem meg, vagy még két héttel töketlenebb és annyival később. Ennek részletei most nem annyira lényegesek.
- tavaly április eleje és most szeptember vége között ha kicsit többet beszéltünk és voltunk együtt, lassan, de biztosan kicsit megint letámadtak az érzelmek és a reménykedés... aztán mindig rájöttem, hogy "hoppá, most biztos, hogy nem..."
- most szeptember végén találkoztunk egy szép őszi estén, borozgattunk, sörözgettünk, beszélgettünk... és a végén azt hittem, a hozzá fűződő kapcsolatomra végre kerül valamilyen biztos jelző - ami ugyan a "barát" lett volna, de legalább bizonyosságot nyújtott volna. Ez az érzés pár napig tartott, aztán rohadt gyorsan lekapargattam azt a "barát"-feliratot és a helyébe véstem, hogy "KELL nekem". Ennek érdekében cselekedtem kb egy hónapig. Aztán megbeszéltük, hogy hát - a fent említett hispán forma miatt - MOST nem fog menni. Arról akkor még nem beszéltünk konkrétan, hogy amúgy menne-e... csak, hogy akkor pillanatnyilag nem.
- ez után egy hét szarul lét, utána stabilizálódott a lelkiállapotom és újra tudtam barátként kezelni. Tényleg. Érzelmileg is.
- és aztán most jött ez. Erre én most nagyon nem számítottam. Nem hogy nem reméltem, még csak nem is jutott eszembe az egész ügy. Neki - ahogy utólag megtudtam - elvileg két álommal indult most az egész... velem álmodott, meg vkivel, aki valamit csinált velem, amit eredetileg ő csinált volna... és ideges lett miatta álmában, sőt, még felébredve is piszkálta a dolog.
És akkor esett le neki valami velem kapcsolatban.
A szombat estét nem írom le részletesebben, igazság szerint így is többet írtam róla, mint akartam.
Nos, a helyzet ez.
És akkor még pár tény szombat estéről:
- tudja, hogy én soha nem mondanék rá nemet.
- megbeszéltük, hogy ő is simán benne lenne velem bármiben... HA nem lenne a spanyol srác.
- egész éjjel és reggel mondogattuk egymásnak, hogy "imádlak"
- kb csak javítottam a megítélésemen a szemében a szalagavatón, volt pár pozitív csalódása bennem.
A tényekből azt hiszem, leszűrhető lenne és nem lenne kérdés, hogy mi lesz.
Ha nem lenne a spanyol srác...
A kérdés tehát a következő: mikor éri el és haladja meg az irántam való vonzódása a spanyol srác iránt érzett maradék érzelmeinek szintjét. Elérte-e már. Ha nem, eléri-e olyan időpontban, ami még elég közel van a szombat estéhez, hogy összeadódjon a két esemény és ennek kapcsán legyen valami komolyabb is. Vagy mi lesz.
Sőt, az is felmerült már, hogy mi van, ha megpróbáljuk komolyabban... és valahogy mégsem működik. És akkor még a barátságunk is legalábbis kérdésessé válik. De ez már nagyon-nagyon a jövő kérdése, és nagyon sok optimizmus kell ahhoz, hogy ezt reális kérdésnek tekintsem jelenleg.
Minden esetre évek óta ilyen boldog nem voltam, mint most szombaton. És most is élvezem, hogy legalább a kérdés megvan, amire a választ meg kell találni és lehet érte tenni. És hogy egyáltalán történik valami a magánéletemben.
