Ó, de rég voltam huszonegy.
(Első kellemes emlék, ami beugrik: "már csak négy napot kell aludni és csak három vizsgát kell letenni a Király visszatér premierjéig".) A szemeim gyerek- és kamaszkoromban rohamosan romlottak, az egyetem alatt ráment még egy dioptria, aztán megállt hat körül.
Az egyik szokásos para a "jajj, mi lesz, ha elrontják", ezt valamelyest ellensúlyozza az egyik kiszemelt cég sikeres műtéteinek a száma, továbbá még egy kis lepkefingnyi biztonságérzetet ad az a tudat, hogy kegyeskednek szerződést kötni a pácienssel, garanciával, kiegészítő-helyreállító műtétekkel, ha szükséges. Valamint aki biztosra megy, az egyszerre csak egy szemét teszi kockára.
A hosszútávú témától viszont nem tudok eltekinteni. Oké, most élünk, a franc tudja, mi lesz húsz/harminc év múlva, de azért alapvetően azzal számolok, hogy csak megérem épen és egészségesen az öregkort. És baromira nem mindegy, hogy akkor csak a szokásos időskori szemromlással kell-e számolnom, amit kései gyerekként végignézhettem a családban, vagy még ráadásképp a műtét is bekavar majd az összképbe. Szóval egyelőre várok.
