Ejha, remélem richy igazat szólott.
Csak hogy picit "szőrszálhasogassam" a videót, azért megjegyeznék pár dolgot.
Az első 1 perc - leszámítva persze még az első részt is simán alulmúló Rambózást - egész kellemes emlékeket ébresztett bennem, jobban hasonlított az első, semmint a második részre 1-2 pillanat erejéig a játékmenet. Bár ez ugyanúgy semmivé is foszlott a következő 2 perc egyes részleteit látva, sajnos.
Ami még számomra tetszetős volt, az a harcrendszer, valamint feltűntek azok a bizonyos XP-k is, kíváncsi leszek, mit hoznak ki egy XP-alapú rendszerből. (Gondolom lejött, hogy nem próbáltam a demót.)
Mindezek ellenére sajnos több a fekete leves a dologban.
Először is maga az irányítás (oké, értem én, hogy X-Boxos volt, de akkoris.) nevetséges, kb Return the Castle:Wolfeinstein-re jellemző mozgással és fegyvertartással. Ezenkívül nem szabad elmenni a mások által is említett dolgok mellett, mint pl a véletlenül sem hívogató grafika, vagy az AI olyannyira buta szintje, hogy nem kis csodálatomra nem kezdték egymást lőni, hogy a "godmod"-ot idéző rush-okat ne is említsük.
Egyelőre úgy látom van fantázia a dologban, de ahhoz, hogy nagyot szóljon - de legalábbis értékelhető legyen majd - a cucc, el kéne tolni a megjelenést egy fél évvel és elkezdni foglalkozni ezzel a néhány gyerekbetegséget idéző hiányossággal.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 16:38
- Ki mivel játszik mostanában? [8248]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]