28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Tomb Raider (2013)



Írd ide hozzászólásod:

balays82
balays82 [14276]
Egyetértek. Mivel a készítők teljesen visszanyúltak a kezdetekig, így az első emberölés okozta lelki megrázkódtatás bemutatása elkerülhetetlen, ellenkező esetben nem lenne hiteles az eredettörténet. Itt azonban logikusan meg is kell állni, mivel mégis csak egy játékról van szó, így a játékélmény érdekében muszáj feláldozni a realizmust. Alapesetben egy ember megölése akkora traumát okoz egy hétköznapi ember számára, amiből aztán akár évekig nem tud lelkileg felépülni, vagy az elszenvedett testi sérülések akár hetekig tartó kórházi kezelést is maguk után vonnának. De erre mégis ki lenne kíváncsi? Szerintem nem kellene olyan irreális elvárásokat támasztani ezzel a játékkal szemben, amelyet egyébként semmilyen más, főleg nem az akció-kaland tps kategóriában induló játéktól nem várunk el, pusztán csak azért, mert bevallottan egy jóval realisztikusabb irányba indult el a Crystal Dynamics. A realizmusnak mindig lesz egy határa, amelyet a játékok nem fognak átlépni, mert onnantól pont a lényeg veszne el.
McCl@ne
McCl@ne [13409]
Most nem azért, de hogy lehet ennek a "gyilkolás rutinná válása" dolognak jobb ütemet adni? Sehogy. Az meg, hogy - mert ezt is említették - az amúgy terminátor főszereplőnő a történet kulcspontjain nagyon sérülékeny lesz és lelassul/ott ragad valahol (gondoljunk csak Kratosra, ő a halálból is többször visszatér, de ha a hatás úgy kívánja, akkor az oldalát fogva vonszolja magát előre percekig, hogy aztán 2 perccel később félkézzel tépje ki egy küklopsz szemét), egy kényszerű megoldás, aminek a valószerűbbé tétele a játékélmény és a sandbox rész rovására menne.
Cinikuskodtak még egy sort a sztereotipikus karaktereken (ázsiai, néger, részeges skót), de amíg a filmek és a sorozatok többnyire képtelenek levedleni magukról ezeket a vonásokat, addig a játékoktól várom el a legkevésbé.

Az megnyugtató, hogy a GT cinikus és többnyire negatív hozzáállása ellenére sem tudott fogást találni a játékon.

Respect is not given. It's taken.

balays82
balays82 [14276]
Az IGN 9.1 pontot adott rá, a Game Informer meg 9.3-at, lényegében csak a multit említették, mint negatívumot. De ne legyetek már ennyire pesszimisták, ez egy nagyon jó játék lesz. Nem hibátlan (olyan nem is létezik), csak az eddigi legjobb Tomb Raider. Azért az is valami.
davkar9
davkar9 [11539]
GT review - 8.5

Hát bejött amitől tartottam, bambi, első ember megölése nagy tragédia, a játék további részében viszont folyamatosan daráljuk az ellenfeleket. (nyusziért xp...) A multiba ölt időt pedig tényleg jobb lett volna inkább a singlere fordítani (tudom másik stúdió, de akkor is). Remélem a folytatásban kevesebb lesz a hentelés és több a mászkálás/púzli.

Vissza

Fórumszabályzat