Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Minden, ami futball - Focisarok
Nem ugrott be végül senki. A görögöknek sorsolt csapat, amely egyébként éppen az általunk júliusban megismert Maccabi Tel-Aviv volt, így a szerencsének köszönhetően játék nélkül kerülhetett fel az EL-főtáblájára. Már ez is eléggé bizarr, de az aztán végképp, hogy a BL-selejtezőből érkezendő Fenerbahçe kizárásának ismételt, utólagos életbeléptetésével megint eggyel kevesebb főtáblás csapatunk van, mint kéne, úgyhogy az utolsó csapatot az UEFA egyszerűen ki fogja sorsolni ma délután a tegnap kiesettek közül, közvetlenül a csoportbeosztások sorsolása előtt. Ha van még olyan, hogy irányított sorsolás, mert ehhez az UEFA-nál állítólag nagyon értenek, akkor én a Skënderbeut tenném be 48. csapatnak, akik az összes közül a legkisebb különbséggel, csak tizenegyesekkel estek ki, és így először játszhatna albán csapat a főtáblán valamelyik európai kupában. Vagy ha egy jó kis geget akarnak, akkor az osztrák harmadosztályú, amatőr Paschingot.
"Az UEFA kizárta a Bajnokok Ligájából a fogadási csalásba keveredett Metaliszt Harkivot, ők játszottak volna Szalai Ádám csapatával, a Schalkéval a csoportkörért.
A nemzetközi szövetség délután dönt, ki lehet a németek ellenfele, erre most a PAOK a legesélyesebb, őket verték ki az ukránok, viszont a görög klub az Európa Ligában érdekelt, úgyhogy a helyükre is be kellene ugrani valakinek."
Na, erről beszéltem a múltkor. Ilyenkor mi van?...
És a török csapatok ügyében még nincs is döntés. Az talán csak akkor lesz, amikor már a csoportbeosztásokat is elkészítették. Igazán szép lesz, ha utána kell átvariálni az egész mezőnyt...
A nemzetközi szövetség délután dönt, ki lehet a németek ellenfele, erre most a PAOK a legesélyesebb, őket verték ki az ukránok, viszont a görög klub az Európa Ligában érdekelt, úgyhogy a helyükre is be kellene ugrani valakinek."
Na, erről beszéltem a múltkor. Ilyenkor mi van?...
És a török csapatok ügyében még nincs is döntés. Az talán csak akkor lesz, amikor már a csoportbeosztásokat is elkészítették. Igazán szép lesz, ha utána kell átvariálni az egész mezőnyt...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Mondjuk az érdekes kérdés, hogy a Fenerbahçe és a Beşiktaş elvileg nem is szerepelhetne ebben az évben a nemzetközi kupákban, mert az UEFA bundázás miatt kizárta őket. A Nemzetközi Sport-döntőbíróság viszont arra utasította az UEFA-t, hogy az augusztusi végső ítéletig ne törölje őket a menetrendből. Akkor viszont nem tudom, mi van, ha a fenti két klub fellebbezését mégis elutasítják, és utólag kizárják őket. A korábbi gyakorlatnak megfelelően a bajnokságban hátrább végzett csapatokkal kellene feltölteni a helyüket, így például a Bursaspor átmenne a Bajnokok Ligájába. A Honvédnak meg elvileg jutna a török bajnokság hatodik helyezettje, bizonyos Kasımpaşa, akik még soha nem szerepeltek európai kupában. A helyzetet ugyanakkor bonyolítja, hogy a jelenlegi sorsolás szerint az érintett csapatok egy része már július végén, illetve augusztus első hetében bekapcsolódik a küzdelmekbe. Utána pedig tényleg nem tudom, hogyan lehet majd visszacsinálni az egészet, ha kizárnak vagy átsorolnak közülük néhányat...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
A Debrecen a Jablonecet kaphatja, ha továbbjut, a Honvéd pedig a Bursasport. Szerintem a csehek nem képviselnek nagyobb játékerőt, mint a norvégok most. Nem is értem, miért magasabb az UEFA-együtthatójuk, eddig ugyanis semmilyen értékelhető eredményük nincs a nemzetközi kupákban: a legerősebb egy albán csapat volt, akiket valaha kivertek. Mondjuk egy ilyen erősségű ellenfél várható volt, mert tudtuk, hogy a Debrecen a következő körben is kiemelt lesz, ha továbbjut. A Honvéd más tészta, a törökök sokkal erősebbek, és sokkal komolyabb eredményeik vannak az elmúlt évekből: a BL-t is megjárták, az EL-csoportkörbe hajszál híján bejutottak tavaly meg tavalyelőtt. Szóval a Debrecen jó lenne nagyon, ha továbbmenne, mert még utána is bőven verhető ellenfelet kapna.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 23:28
- Ki mivel játszik mostanában? [8305]
- 22:31
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [4]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
