Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
X-faktor
Valamelyik ilyen műsor valamelyik korábbi évadja végén az RTL Klub tőle meglepő módon nyilvánosságra hozta a szavazások abszolút számait is, és abban valami olyan volt, ha jól emlékszem, hogy egy adás alatt nagyságrendileg olyan tízezer szavazat jön be. Tehát a legjobbak is néhány ezret kapnak összesen. Nyilván úgy kezdődik, hogy a rokonság meg a közeli barátok mind beleteszik a személyenkénti maximális harminc szavazatot. Azt hiszem, egy telefonról legfeljebb ennyit lehet. És ez azért még nem egy nagy megterhelés, ha a családtagod csápolna ott hétvégenként az ország legnézettebb tévécsatornáján, tízezer forintot szerintem rászánnál te is. Szóval annak a néhány ezer szavazatnak legalább a felét le is vonhatjuk rögtön. A kevésbé jó versenyzőknél pedig, akik ezer alatt teljesítenek, és az évad első felében kiesnek, lényegében az összeset. Szóval szerintem felesleges ilyen teóriákat gyártani. Nincs igazán kimutatható tendencia az eredmények alakulásában, lényegében néhány száz szavazat dönt a versenyzők között mindig. Ezt egyébként az RTL Klub nagyon helyesen hangsúlyozza a legtöbb adásban, de nem azért van így, mert annyira jó lenne mindenki, és az emberek a szavazás 24 órája alatt versenyt futva nyomogatnák értük a telefonkészülékeik gombjait, hanem mert annyira kevés szavazat érkezik be összesen.
1. Természetesen van. A szavazók többsége azért küldi az SMS-t, mert olyan típusú (és mert anyagi lehetősége van rá). Nekem is vannak kedvelt figuráim az ilyen és ehhez hasonló műsorokban, de soha nem szavazok. Aki viszont rendszeresen erre adja a fejét, az jó eséllyel akkor is folytatja, ha az elsődleges kedvenc kiesik.
Kicsit olyan ez, mint a fogadás: aki rendszeresen játszik, az már sokszor olyan eseményekre is teszi a $-t, amiről fogalma sincs micsoda. De a betelefonálós műsoroknak is megvannak a szenvedélybetegei stb.. Persze nem mindenki ilyen (pl. az ismerősök, családtagok, elvakult hívek nyilván nem), de most komolyan, a mai világban azért kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ilyen jellegű drága "hobbijuk" legyen.
2. Nem küldenek 7-8 szavazatot több versenyzőre is, hogy másokat szívassanak, épp ezt írtam én is. Azonban ha van 2-3 jelölt, akiből az egyik nagyon antipatikus, akkor simán szavazhatnak vmelyik másikra. Itt már ugyanis vki támogatásával szinte 1-1-ben a másik ellen tud szavazni. Nyilván ez legtisztábban a döntőben jelentkezik, ahol már csak 2-en vannak.
A valóságshow-k esetében elég jól követhető volt ez a fajta hozzáállás. Azt pedig gondolom nem kell magyaráznom, hogy a különféle típusú műsorok rendszeres szavazói körében igencsak masszív átfedéseket lehetne találni (1. pont).

Van olyan, hogy valakinek kiesik a kedvence, és a következő hétvégén annyira akar megint SMS-t küldeni, hogy keres magának egy másikat a megmaradtak közül? Meg hogy 7-8 szavazatokat küldenek emberek, egyszerre több versenyzőre is, hogy a harmadikat szívassák? Szerintem te egy másik realitásban élsz... 

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
A BTW kiesése anno komoly balhét generált, mert messze nem Ákosnak és nekik kellett volna párbajozniuk, így kiesniük se. Erre a médiában mindenhol kellőképp fel is hívták a figyelmet, aminek több következménye is lehetett.
Egyrészt a stabil rajongói bázisuknak egy olyan traumát okozott, hogy azóta minden alkalommal már előre görcsölhetnek és tolhatják sokszoros erővel a szavazatokat.
Másrészt sokan csatlakozhattak is a rajongóikhoz, hisz a méltatlan kiesésük komoly szimpátiát kelt irányukban. Ráadásul akkor kaptak emiatt extra rivaldafényt, amikor még sokan voltak a mezőnyben, ők viszont ezzel ki tudtak emelkedni.
Harmadrészt nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy minél kevesebben vannak, annál jobban tolódnak az arányok. Aki eddig szavazott, de elbukott a kedvence, jó eséllyel pártolhat át máshoz.
Emellett az antipátia kifejezésének is egyre nagyobb tér jut. 10-12 versenyzőnél aligha fog bárki 7-8-ra szavazatokat küldeni csak azért, hogy 2-3-at szívasson. Ezzel szemben 4-5-nél már elképzelhető, hogy egy semlegesre szavaz azért, hogy a neki nem tetszőnek kevesebb esélye legyen. Ez ugye olyan ellentmondásos figuráknál, mint Krasznai akár fontos is lehet.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 23:28
- Ki mivel játszik mostanában? [8305]
- 22:31
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [4]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]